Shop menü

MÁJUS VÉGE FELÉ JELENHET MEG A GEFORCE RTX 4060 TI

A jelek szerint a GeForce RTX 4060 Ti abban az időszakban érkezhet, amikor az AMD piacra dobja a Radeon RX 7600 XT-t.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Május vége felé jelenhet meg a GeForce RTX 4060 Ti

Az Nvidia GeForce RTX 4060-as sorozata az eddigi pletykák alapján rövidesen megjelenhet, igaz, egyelőre csak a GeForce RTX 4060 Ti esetében tűnik valószínűnek a májusi rajt lehetősége, az eddig pletykák azt nem említették, hogy az újdonság mellett a GeForce RTX 4060 is biztosan bemutatkozhat. A napokban újabb információk szivárogtak ki, amelyek alapján kezd körvonalazódni a GeForce RTX 4060 Ti megjelenésével kapcsolatos forgatókönyv. Ez az információ az AIB partnerektől származik, viszont egyelőre eléggé hiányosnak mondható, ahogy az a lenti ábrán is látszik.

A dolgok jelenlegi állása alapján a GeForce RTX 4060 Ti esetében az influenszerek és a média képviselői 2023- április 26-ig kerülhettek fel a tesztelők listájára, majd a következő fontos állomás 2023. május 5-én esedékes, amikor megkezdődik az új videokártyák szállítása az AIB partnerek felé. A dokumentum alapján az még nincs eldöntve, hogy a GeForce RTX 4060 Ti pontosan mikor debütálhat, csak május végét jelölték meg, konkrét dátumot nem. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a termékbejelentésre és az új videokártyák piacra dobására még ebben a hónapban sor kerülhet, már amennyiben nem jön közbe semmi váratlan. Ezzel szemben a GeForce RTX 4060 rajtjával kapcsolatban semmilyen konkrét döntés nem született, legalábbis publikusan.

Kissé szokatlan, de aktuális információk szerint a GeForce RTX 4060 Ti ugyanúgy PG190-es kódnévvel ellátott nyomtatott áramköri lapot használhat, mint a GeForce RTX 3060 Ti. Ilyesmi elég ritkán fordul elő a különböző generációk képviselői között, viszont számos előnnyel jár. Egyrészt jó eséllyel kevesebb a munka az új videokártyák megtervezésével, másrészt pedig a költségek is alacsonyabban tarthatóak, ami remélhetőleg az új videokártyák árában is megmutatkozhat, és nem csak a profitot erősíti. A régi nyomtatott áramköri lap dizájnjának felhasználása igazából logikus döntés lehet, hiszen mind fogyasztás, mind hőtermelés terén szerényebbek a GeForce RTX 40-es sorozat képviselői, mint a GeForce RTX 30-asok voltak, így a GeForce RTX 3060 Ti mellé használt hűtés is bevethető lehet, igaz, talán szükség lesz némi módosításra, ha teljes újratervezésre nem is. A GeForce RTX 4060 ezzel szemben már egy új nyomtatott áramköri lapot kaphat, ami a PG173-as kódnevet viseli.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 4060 Ti az eddig napvilágot látott információk alapján AD106-350-es grafikus processzor köré épülhet, ami 4352 CUDA maggal rendelkezhet. A GPU 2310 MHz-es alap- és 2535 MHz-es GPU Boost átlag-órajelen dolgozhat, egyszeres pontosságú számítási teljesítménye 22 TFLOP/s lehet, ami a GeForce RTX 3060 Ti-nél érvényben lévő 16,2 TFLOP/s-os szinthez képest elég látványos előrelépés. Az új videokártya 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriát kaphat, ami 128-bites memória-adatsínre kapcsolódhat, a memória-sávszélesség 288 GB/s-os szintet képviselhet. Az újdonság 160 W-os TDP kerettel rendelkezhet, ami az elődmodellhez képest 40 W-os csökkenést képvisel.

A GeForce RTX 4060 ezzel szemben már egy AD107-400-as grafikus processzort kaphat, ami 3072 aktív CUDA maggal gazdálkodhat. Ebben az esetben is 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriára számíthatunk, ami 288 GB/s-os memória-sávszélességet kínálhat az ugyancsak 128-bites memória-adatsínen keresztül. A TDP keret itt már csak 115 W lehet, a csatolófelület azonban továbbra is PCi Express 4.0 x8 típusú lesz.

Az új videokártyák remélhetőleg hamarosan megjelennek. Az AMD háza táján szintén van némi mozgolódás, ugyanis a vállalat szintén május vége felé dobja piacra egyik új videokártyáját, a Radeon RX 7600 XT-t, ahogy arról korábbi hírünkben már beszámoltunk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére