A Windows 10 frissítései között olykor-olykor megbújik néhány olyan csomag is, amelyek különböző problémákat okoznak az egyes rendszereknél. Április folyamán teljesítményproblémákat okozott egy frissítés, majd májusban a Windows Sandbox szolgáltatásban okozott hibákat, augusztus folyamán pedig a Surface sorozat egyes tagjainál jelentkeztek hálózati kommunikációval kapcsolatos hibajelenségek.

Sajnos augusztus 30-án ismét érkezett egy olyan frissítés, ami hibákat generál, ez pedig nem más, mint a KB4512941, ami egy opcionális frissítőcsomag. A hozzá tartozó leírás alapján a frissítés rengeteg hibát javít, így például a Remote Desktop, a Windows Sandbox, illetve egyéb funkciók mellé is hozott tapaszokat, viszont egy nem várt mellékhatás is felütötte a fejét: a frissítés telepítése után indokolatlan CPU- és memóriaterhelés mutatkozott egyes konfigurációknál.

A Windows Latest beszámolója szerint a felesleges processzorterhelést a Windows 10 digitális személyi asszisztense, Cortana, pontosabban egy hozzá tartozó folyamat okozza. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a SearchUI.exe folyamat akár 30-40%-os processzorterhelést generálhat, plusz még 150-200 MB-nyi rendszermemóriát is lefoglalhat. Ráadásul, ha a tálcáról megpróbáljuk megnyitni a Cortana ablakát, nem történik semmi.

Az egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen hiba került a KB4512941-es frissítésbe, amely ilyen jelenséget okoz, az viszont biztosnak tűnik, hogy többeket is érint, ugyanis sokan panaszkodnak rá. Ennél egy fokkal érdekesebb, hogy a hibajelenséget a Windows Insider Program résztvevői anno már jelezték a Feedback Hubon keresztül, ám a Microsoftnál a jelek szerint javítás nélkül adták ki az érintett kódot, hiszen most a Windows 10 18362.329-es buildjében is feltűnt, ez pedig egy végleges kiadás.

Egyelőre három megoldás van a problémára: vagy egyszerűen nem is telepítjük a KB4512941-es csomagot, vagy pedig egyszerűen törüljük, ha már települt. Amennyiben nem szeretnénk eltávolítani az egyéb javításokat is tartalmazó csomagot, egy Registry kulcs módosításával könnyedén megszabadulhatunk a felesleges CPU terheléstől. A regisztrációs adatbázis eléréséhez használjuk a WIN+R billentyűkombinációt, majd a futtatás parancssorba írjuk be: Regedit. Ekkor megnyílik a regisztrációs adatbázis, ami Windows 10 alatt a Beállításszerkesztő nevet viseli. Utána végezzük el az alábbi lépéseket:

  • Tallózzuk ki ezt a könyvtárat: Computer\HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Search
  • Keressük meg ezt a regisztrációs kulcsot: BingSearchEnabled
  • Adjuk meg új értéknek ezt: 0
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

44 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2019. szept. 3. 14:33
#12

A szuper minimalista dizájnak is vége nemsokára:
https://mspoweruser.com/its-no-longer-hip-to-be-square-rounded-corners-are-coming-to-windows-10-201h1/

Az még mindig vicces hogy a Dark mode mikroszoftéknál a pitch blacket jelenti és csak az ablakok felénél sem működik normálisan.

Resike
Resike
2019. szept. 3. 15:32

@macman507  Mivel ez pontosan a Windows 7-es ablakok rádiuszának felel meg a cél inkább effelé mutat.

Yodamest
Yodamest
2019. szept. 3. 11:44
#11

Amúgy meg nem arról cikkeztek pár hete, hogy mostantól kevesebb frissítés fog jönni a win10-hez, viszont azok kitesztelt, stabil, hibamentes updatek lesznek? eskü volt egy ilyen hír pár hete.... na úgy látszik ennyit erről. Nem tudom miért jó okádni kifelé a retek frissítéseket, elég lenne fél évente egy nagyobb, de az hozzon normális érdemi változtatásokat, ne 1-et előre 2-t hátra elven működjön már. Az XP-s időkre kellene visszaállni, semmi baj nem volt ott a service pakkokkal érdekes módon, sőt midig csak jobb, stabilabb lett tőlük a rendszer.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. szept. 3. 19:54

@Geralt_of_Trivia *csokor... ejj, de jó, hogy nem működik a helyesírás-ellenőrző az ipon különcködő szövegbeviteli mezőjében.

axe
axe
2019. szept. 2. 22:47
#10

szerintem 4-5 év kihagyás után újra beleásom magam a linux rejtelmeibe

axe
axe
2019. szept. 4. 1:36

@Mosdatlan_falusi  nem értek hozzá online játékkal csak wot, tc division, cod2-4-waw, ezek közül pedig elvileg mind megy wine-ban, bár a division necces lehet uplay miatt, meg talán a wot de azt már kezdem úgyis unni

Resike
Resike
2019. szept. 2. 22:29
#9

Tudatlan vadbarmok miért is használjátok a Win7-et hisz már mindjárt megszűnik a támogatása!!!!444

fox
fox
2019. szept. 2. 21:06
#8

@J.o.k.e.r: Köszi a figyelmeztetést, valóban itt egy opcionális KB4512941 frissítés, akkor ezt körültekintően kezelem.

fox
fox
2019. szept. 3. 8:11

@fox  Jó körültekintően ránycsaptam az update gombra - és inkább gyorsult a gép mint lassult. Registry bejegyzésnek nyoma sincs. Mondjuk első dolgom a Defender és a Cortana kiírtása volt installnál, gondolom azért.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. szept. 2. 18:42
#7

Szerintem a raytracing mintájára kaphatnának az új CPU-k speciális telemetria-magokat...

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. szept. 2. 21:01

@Mosdatlan_falusi jah vagy WinfosUpdateAndOtherBlootware magokat. AZt akkor ott el bányászhatná a shitcoint meg az adatokat vihetné ki vödörrel a rendszerből, de legalább a többi használható maradna.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. szept. 2. 18:26
#6

Elég régi hír, a windows maga is proceszorterhelést eredményez már a win10 kaidása óta...

axe
axe
2019. szept. 2. 17:34
#5

cortana már flac-ban küld picipuhának :D

Pendra
Pendra
2019. szept. 2. 17:33
#4

Fake news. Nálam soha nem okoz gondot egy Windows frissítés sem. Hm várjunk csak, azon a gépen, ahol be van kapcsolva a frissítés már volt gondom idén. No de ahol évek óta nincs frissítés, ott minden OK.

h_gyuri
h_gyuri
2019. szept. 2. 17:32
#3

"Egyelőre három megoldás van a problémára: vagy egyszerűen nem is telepítjük a KB4512941-es csomagot, vagy pedig egyszerűen törüljük, ha már települt. Amennyiben nem szeretnénk eltávolítani az egyéb javításokat is tartalmazó csomagot, egy Registry kulcs módosításával könnyedén megszabadulhatunk a felesleges CPU terheléstől."

Aha... Egységsugarú felhasználó ezek közül melyiket tudja ? Egyiket sem. Ő csak - másokkal egyetemben - problémamentesen  szeretné használni a rendszert. Úgy látszik, a Windows 10 ezt ma még nem tudja megugrani.

KikiGames
KikiGames
2019. szept. 2. 21:37

@h_gyuri  Pont ezt mondtam én a cmd kommandos megoldásra pár napja. Ez átlag felhasználónak hol mókás dolog? Vagy akárkinek? 
Minden frissítés után majd írogatjuk a regisztrációs adatbázist meg ilyen-olyan parancsokat másolgatunk? Ez így eléggé... meh

Terror
Terror
2019. szept. 2. 17:32
#2

Ez a suttyóság akkor is bekövetkezik, ha a Cortana group policy-ből le van tiltva. Lehetetlen kiirtani ezt a szemetet a rendszerből. Nálam a cikkben  ismertetett reg tweak se működik, egy teljes processzormagtól elbúcsúztam ezzel a frissítéssel.

KikiGames
KikiGames
2019. szept. 3. 11:44

@Terror  Azért írtam hogy a legújabb update-ekkel. Nézd, még a 1511-hez is van pár napos frissítés: 
https://www.catalog.update.microsoft.com/Search.aspx?q=1511+x64
Szóval ha midnen update-et beintegrálsz az iso-ba mielőtt telepíted már nem lesz sem SSD sem USB hiba. 

Egy szó mint száz, abban szerintem mind egyetértünk hogy nem jó irányba haladunk ha minden Windows 10 frissítés után mókolni kell...

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. szept. 2. 17:24
#1

So, what's new? Aki jót akar magának az soha nem frissít 1809-ről. Az volt a legutolsó stabil, problémamentes verziója ennek a vonatszerencsétlenségnek.

macman507
macman507
2019. szept. 3. 15:15

@Geralt_of_Trivia A Defendert is sokan ki szeretik kapcsolni valamiért...

Vissza az oldal tetejére