Belsős információk alapján arról számolt be az elmúlt hetekben több lap, köztük a Bloomberg is, hogy bizonyos magántőke alapok elkezdtek érdeklődni a Ubisoft iránt, most pedig az is kiderült, hogy ez nem biztos, hogy véletlen: könnyen lehet, hogy pontosan ez a cégvezető Yves Guillemot terve a túlélésre. De kezdjük az elején!
A Bloomberg először azt közölte, hogy a világ vezető magántőke társaságának tekinthető Blackstone Inc. és a KKR & Co. is érdeklődik a Ubisoft iránt. Ezzel párhuzamosan belsős források szerint a Ubisoft az utóbbi időszakban több külsős partnerrel auditáltatta és tetette rendbe a cég könyvelését. Ezt ugyan rendszeresen csinálják vállalatok, sokszor azért, hogy hatékonyabban tudják prezentálni az eredményeiket, most azonban úgy tudni, hogy ezzel a Ubisoft kifejezetten előkészíti a terepet egy felvásárlásra.
Akárhogy is, a kiadó szénája nem áll éppen jól.
Míg 2018 közepén még 110 dollár körül kereskedtek a részvényeivel, addig az utóbbi időben egészen 40 dollárig esett az árfolyam. Ez azt jelenti, hogy bárki is csapna le a Ubisoftra, viszonylag olcsón megtehetné, jelenleg ugyanis nagyjából 5 milliárd dollárt ér a vállalat.
A játékiparban az utóbbi időben egyre inkább jellemzőek a nagyobb felvásárlások, elég csak arra gondolni, hogy a Take-Two megvette a Zyngát, a Sony a Bungie-t, és persze a Microsoft a Bethesdát és az Activision Blizzardot. Az Electronic Arts is egyértelművé tette, hogy hasonló felvásárlásokban gondolkodik.
Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója tehát jogosan érezheti úgy, hogy veszélyben van egy "stratégiai befektető" által kezdeményezett felvásárlástól. Guillemot azonban nem szeretné elveszíteni a vállalat irányítását, és nem szeretne egy nagyobb játékipari holding kontrollja alá kerülni sem. Itt jönnek képbe a pénzügyi alapok: a hírek szerint Guillemot jelenleg ebben látja a menekülőutat. Mivel a Guillemot család jelenleg a részvények 15,9%-át birtokolja, a vezérigazgató úgy gondolja, ha a többi részvényt meg tudná venni egy magántőke alap, akkor ő megtarthatná az irányítást, és a cég biztonságban lenne.
A félelme nem alaptalan, hiszen emlékezetes, hogy 2015 és 2018 között a francia médiaóriás Vivendo ellenséges felvásárlásba kezdett, így Guillemot éveken keresztül azért küzdött, hogy ezt elhárítsa, és megtartsa az irányítást az általa alapított cég fölött. Végül ez több külsős befektető bevonásával sikerült, amit követően meg tudtak állapodni a Vivendivel, amelyik később eladta a Ubisoftban megszerzett részesedését.





























