Az Counterpoint Research ezúttal egy olyan kimutatást tett közzé, ami kizárólag a felsőkategóriás okostelefonoknak az eladásait veszi számításba az idei első negyedévben. A 400 dollárnál drágább eszközöknek a forgalma az év elején esett, ami szinte kizárólag az Apple gyenge szereplésének volt betudható, de ahogy azt látni lehet majd a számokból, a cupertinói alakulat továbbra is dominál.

Az okostelefonok piacán az év első három hónapjában az Apple csak a harmadik helyet tudta megszerezni az IDC elemzése alapján, viszont az iPhone-ok esetében azt figyelembe kell venni, hogy ezek kizárólag felsőkategóriásnak tekinthető modellek. Ennek köszönhető az, hogy a Counterpoint toronymagasan az első helyre hozta ki a vállalatot, amikor csak azt a szegmenst vizsgálta, amiben a 400 dollárnál magasabb összegért értékesített termékeket vette figyelembe. Az összes eladásnak a 47 százalékát tudhatja magának a vállalat, ami tényleg elképesztő. Viszont az Apple-nek nincs túl sok oka az örömködére így sem, ugyanis a piackutatók számai alapján igencsak gyengén szerepelt magához mérten. Éves szinten 20 százalékkal esett a forgalma, és ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a komplett prémium szegmens is 8 százalékkal zsugorodott.

Az androidos eszközök iránti kereslet felfelé ívelt, a Samsung és a Huawei sokat erősödött, de amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy ezeket a cégeket már a „Flaship Killer” eszközöket szállító OnePlus követi. A Samsungnak bejött a Galaxy S10, és bár az első negyedévbe csak a rajtja számított bele a csúcsmodelleknek, már ez is elegendő volt ahhoz, hogy senkitől nem zavartatva megszerezze a második helyet. A dél-koreai alakulat az eladásoknak a 25 százalékáról gondoskodott. A dobogó legalsó fokára pedig a Huawei tudott felállni, és még neki is 16 százaléknyi rész jutott az óriási forgalomból. A kínai gyártó főleg a P-szériával és a Mate modellekkel jeleskedett, de néhány csúcsra járatott Honor is szépen fogyott a vizsgált negyedév során.

Az első három gyártó nem kevesebb mint 88 százalékát tette zsebre a felsőkategóriás okostelefonok értékesítéseinek, ami egészen döbbenetes. Ez alapján nem csoda, hogy a negyedik és az ötödik helyet már nagyjából holt versenyben, mindössze 2-2 százalékkal szerezte meg a OnePlus és a Google a Pixel modellek révén. A OnePlus a korábbihoz képest sokkal jobb szereplést mutatva tudta orrhossznyival megelőzni az androidos referencia készülékeket szállító Google-t. És egyáltalán nem lenne meglepő, ha a OnePlus idővel még erősebb szereplést tudna bemutatni, mivel a OnePlus 7 és OnePlus 7 Pro is sokak érdeklődését keltette fel.

Az első három helyet szinte a világ minden táján a Huawei-Apple-Samsung trió szerezte meg, de azért vannak kivételek. Észak-Amerikában a Huawei nem igazán van jelen, így az első ötbe be tudott jutni a Motorola is, Kínában pedig a Samsung már annyira a háttérbe szorult, hogy kiesett a Top 5-ből, ezáltal a Xiaomi, az Oppo és a Vivo is oda tudott férni a sorba. Érdekesség továbbá a Sony kapcsán, hogy a latina-amerikai területeken még viszonylag népszerű, ennek köszönhetően elérte az ötödik pozíciót, az Ázsia és a Csendes-óceáni térségben (Kínától eltekintve) pedig a negyedik lett a japán gyártó.

Galéria megnyitása

A második negyedév elképzelhető, hogy a szokásosnál nagyobb változásokat hoz majd a prémium szegmensben, annak köszönhetően, hogy a Huawei eladásain már valószínűleg megérződik majd az Egyesült Államok által belengetett nagyon komoly gazdasági szankció.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2019. jún. 24. 11:53
#6

A Google miért nem árulja rendesen a Pixel telefonjait? Magyarországon például...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. jún. 24. 11:34
#5

Lehet, hogy rosszul értelmezem, de nekem ebből az jön le, hogy az Androidos felhasználók között sokkal több a tudatos vásárló (számszerűleg és arányokat tekintve is).

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2019. jún. 22. 15:29
#4

De legalabb jo lenne ennyiert de fos kijelzo fos kamera fos akksi mit esznek ezen a birkak ?

humaniod
humaniod
2019. jún. 24. 12:51

@WazheadBoci__ Birkáknak nem adunk fémet, üveget meg műanyagot, mert a füvet szeretik. Telefont egyszerűen nem esznek.

pdx006
pdx006
2019. jún. 22. 3:45
#3

Siralmas hogy ennyire megvezetik az embereket ezekkel a telefonokkal. Mi bennük prémium az árukon kívül? Kamera? Egy olyan mobillal készült videót nem láttam legyen akár koncert, sportesemény ami élvezhető lett volna. Mindig meglátszik és meghallatszik hogy mobillal készült a felvétel és mindig gagyi hatást fog kelteni. Vergődés az egész.

humaniod
humaniod
2019. jún. 22. 1:23
#2

Azért az Androidos gyártók sokkal nehezebb helyzetben vannak, amikor a vásárlóikat arról kell meggyőzniük, hogy a prémium telefonukat vegyék meg. Mindig van egy-egy 3-400 dolláros készülék, ami már mindent tud, minimális kompromisszumokkal.

thestock
thestock
2019. jún. 25. 1:31

@humaniod volt csúcs mobilom, és semmivel nem használtam tovább mint az olcsóbbat. Sőt, hamarabb túl is tettem rajta hogy még jó áron el tudjam adni. Kb mindegyiket ugyanarra használom/használtam: viber, net, esetleg GPS, esetleg fényképezés (utóbbihoz nincsenek extra igényeim). Arról nem is beszélve hogy a felsőkategória ára igencsak megemelkedett... 3-4 kiló egy telefon??? Nemá'! Jah persze, részlet. Csengessek havi 20-30 ezret azért mert van egy telefonom. 

A költekezés lélektani hatásaira már nem térek ki...

Egy szó mint száz: elnézve a felhasználókat meggyőződésem hogy a jelentős többségnek elég lenne egy sokkal olcsóbb megoldàs.

axe
axe
2019. jún. 21. 12:31
#1

a világon nincs olyan ronda telefon mint 8-as iphone utániak

peti19870621
peti19870621
2019. jún. 23. 3:47

@axe számomra a w810i utániak :)

Vissza az oldal tetejére