MA VÉGRE MEGJELENTEK KERESKEDELMI FORGALOMBAN A 8 GB-OS GEFORCE RTX 4060-AS VIDEOKÁRTYÁK

A korábbi szivárgások alapján – amelyeket közben az Nvidia is megerősített – mára vártuk az új videokártyák hivatalos rajtját.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. jún. 29. 18:07
Ma végre megjelentek kereskedelmi forgalomban a 8 GB-os GeForce RTX 4060-as videokártyák

Az Nvidia GeForce RTX 4060-as sorozatának első tagja, a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti már régen megjelent kereskedelmi forgalomban, ahogy arról anno beszámoltunk. Akkoriban úgy tűnt, a 8 GB-os GeForce RTX 4060-as, illetve a 16 GB-os GeForce RTX 4060 Ti modell majd csak július folyamán jelenhet meg kereskedelmi forgalomban, ám a 8 GB-os GeForce RTX 4060-as videokártyák rajtját előbbre hozták. Az első tesztek, amelyek a listaáron érkező modellekről készültek már tegnap, vagyis 2023. június 28-án megjelenhettek, néhány órája pedig az összes új videokártya elrajtolhatott, és a tuningolt példányokról készített tesztek is napvilágot láthattak.

Megérkezett az eddigi legolcsóbb GeForce RTX 40-es sorozatú videokártya

A 8 GB-os GeForce RTX 4060-as verzió, amiből a hírek szerint nem készül 16 GB-os kiadás, pedig az első pletykák még róla is szóltak, a várakozásoknak megfelelően AD107-es grafikus processzorral rendelkezik. Az AD107-400-as GPU, ami a TSMC 5 nm-es osztályú 4N gyártástechnológiájával készült, összesen 3072 darab CUDA maggal rendelkezik, valamint 96 textúrázó, 32 renderelő egység, 96 Tensor mag és 24 RT mag is jelen van a fedélzetén. A 146 négyzetmilliméternyi kiterjedésű lapka 128-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódik a 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriához, ami a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti-hez képest már nem 18 GHz-es, hanem csak 17 GHz-es effektív órajelen ketyeg, így az effektív memória-sávszélesség 272 GB/s-os értéket képvisel. Maga a GPU gyárilag 1830 MHz-es magórajelen és 2460 MHz-es GPU Boost átlag-órajelen üzemelhet.

Galéria megnyitása

A PCI Express 4.0 x8-os csatolófelülettel ellátott videokártya TDP kerete alap esetben 115 W, amit a tuningolt modellek némileg túlléphetnek és esetenként túl is lépnek. Az újítások között szerepel a DLSS 3 támogatás, illetve a Frame Generation technológia, ami a DLSS 3-hoz tartozik, és ami a köztes képkockák AI alapú generálásával gondoskodik arról, hogy a teljesítmény minél jobb lehessen. A termék a friss NVENC motort is megkapta, amelynek jóvoltából az AV1 tartalmak kódolásának és dekódolásának hardveres gyorsítására egyaránt van mód.

Az új videokártya HDMI 2.1-es videó kimenettel rendelkezik, ebből egyet kapunk, viszont a DisplayPort 2.0-s, illetve a DisplayPort 2.1-es szabvány támogatása ezúttal sem szerepel a kínálatban, helyettük 3 darab DisplayPort 1.4-es csatlakozóval kell beérnünk. Az új videokártyához 300 W-os tápegységet ajánl a gyártó.

Galéria megnyitása

A 8 GB-os GeForce RTX 4060-as videokártyából nem készül Founders Edition modell, vagyis csak és kizárólag az Nvidia AIB partnerei által tervezett és készített modellek állnak rendelkezésre. A partnerek a hírek szerint szoros együttműködést folytattak az Nvidia szakembereivel annak érdekében, hogy minél több olyan modell készülhessen, amelyek listaáron kerülnek forgalomba. A listaár az USA területén 299 dollár, míg Európában 329 euró, de korábban 349 eurós árat is emlegettek.

Az új videokártya átlagosan 10-20% közötti mértékű gyorsulást hoz a 12 GB-os GeForce RTX 3060-as videokártyához képest, attól függően, milyen felbontást, illetve milyen képminőséget állítunk be. Fogyasztás terén ennél sokkal nagyobb előrelépés látszik, ugyanis esetenként akár 50%-kal is kevesebbet fogyaszt az új videokártya, mint a 12 GB-os GeForce RTX 3060-as modell, ami azért nem hangzik rosszul.

Az aktuális külföldi körkép alapján sok videokártya szerepel a viszonteladók kínálatában 299 dolláros listaáron, ám a tuningolt modellek ennél jellemzően 20-40 dollárral többe kerülnek. Az ASUS RoG Strix GeForce RTX 4060 8 GB még ennél is drágább, hiszen 90 dolláros felárral érkezik, azaz alig marad el a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti listaárától. Aktuális 8 GB-os GeForce RTX 4060 kínálatunk itt található. A termékek ára jelenleg 129 990 forinttól egészen 182 990 forintig szóródik, ahogy az a bekezdés feletti gyűjteményből is kiderül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Riddick77
Riddick77
2023. jún. 30. 20:49
#8

Majd rohad a raktárakban....

NKtel1982
NKtel1982
2023. jún. 30. 15:05
#7

RTX 4050 nevet kellet volna kapnia, akkor jo lett volna ez a teljesítmény.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. jún. 30. 8:12
#6

Ezen is az a nyomorult csatlakozó van azért a 40 extra wattért?

enisherpa
enisherpa
2023. jún. 30. 2:11
#5

Túlárazott.

axe
axe
2023. jún. 30. 1:19
#4

de minek?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. jún. 29. 21:49
#3
Whysper
Whysper
2023. jún. 30. 15:21

@Zoltan1  vagy 6750-t

Gpety
Gpety
2023. jún. 29. 21:46
#2

És ezt a szutykot még vagy 4 évig gyártani is fogják.

hunspirit
hunspirit
2023. jún. 29. 21:17
#1

"Ma végre ..." Végre?! A világ nem lett gazdagabb. Belőtték az rtx 3060 meg a ti közé. De a Ti gyorsabb, a 3060-on meg legalább 12G vram volt. Eddig legalább az volt hogy az új generációs kártya verte vagy hozta a múltgenerációs egyel nagyobb számú kártyát. Itt meg az rtx 4050-ből 4060-at csináltak.

Vissza az oldal tetejére