Shop menü

MÁR JÚNIUS 29-ÉN MEGJELENHETNEK KERESKEDELMI FORGALOMBAN A 8 GB-OS GEFORCE RTX 4060-ASOK (FRISSÍTVE!)

A listaáron érkező modellekről már egy nappal korábban megjelennek a tesztek, ahogy az az előzmények alapján várható volt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Már június 29-én megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban a 8 GB-os GeForce RTX 4060-asok (Frissítve!)

Az Nvidia GeForce RTX 4060-as sorozatának három tagja már bemutatkozott május folyamán, eddig viszont még csak a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti rajtolt el. A 16 GB-os GeFore RTX 4060 Ti, illetve a 8 GB-os GeForce RTX 4060 a korábbi információk alapján majd csak valamikor július folyamán érkezhet meg a boltok polcira, ám úgy tűnik, megszületett a végleges terv, ami végül változott is egy kicsit, a forgatókönyvet pedig valaki ki is szivárogtatta.

A MEGAsizeGPU által közzétett, alapjában véve hivatalosnak tűnő dokumentum alapján világossá vált a tervezett forgatókönyv, ám azt azért érdemes kiemelni, hogy egyrészt ez még mindig csak pletykaszintű információ, másrészt a tervek változhatnak, ha például a konkurencia lépései ezt indokolják. Jelenleg úgy néz ki, hogy a 8 GB-os GeForce RTX 4060-as videokártyák közül a listaáron érkező példányokról készített cikkek már 2023. június 28-án megjelenhetnek, míg a drágább modellek egy nappal később, 2023. június 29-én mutathatják meg, mit is tudnak valójában. Ez, vagyis utóbbi nap lesz a hivatalos kereskedelmi rajt időpontja is, ha minden a tervek szerint alakul. A 16 GB-os GeForce RTX 4060 Ti várhatóan valamikor július folyamán debütálhat, talán a hónap második felében, már amennyiben a korábbi értesülések mérvadók.

Galéria megnyitása

A 8 GB-os GeForce RTX 4060 természetesen eléggé nagy mértékben különbözik a már piacon lévő GeForce RTX 4060 Ti modelltől, ami május folyamán érkezett. A 8 GB-os GeForce RTX 4060 alapját egy AD107-es típusú, ugyanúgy Ada Lovelace architektúra köré épülő GPU adja, ám erőforrások terén jelentősek a korlátozások. Az új GPU mindössze 3072 CUDA magot foghat munkára, ezekhez 96 textúrázó, 32 renderelő, 96 Tensor mag és 24 RT mag társul. Ehhez képest a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti már 4352 CUDA magot, 136 textúrázót, 48 renderelő egységet, 136 Tensor magot, valamint 34 RT magot kapott, vagyis erőfölénye jelentős.

A memória-alrendszer nagyon hasonló lesz, hiszen a 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória mindkét esetben 128-bites adatsínen keresztül kapcsolódik a GPU-hoz, viszont effektív órajel terén lesznek különbségek: míg a GeForce RTX 4060 Ti esetében 18 GHz-es, addig a GeForce RTX 4060-nál csak 17 GHz-es effektív memória-órajel lesz érvényben.

Galéria megnyitása

Az új modell TDP kerete 115 W lesz, az viszont még nem derült ki, pontosan milyen listaáron érkezik a GeForce RTX 4060-as sorozat második tagja, ugyanis a hírek szerint még nem véglegesítették az árat. A 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti listaára 399 dollár, míg a 16 GB-os modellért 499 dollárt kérnek majd el, amennyiben érvényben maradnak az eredeti tervek.

Frissítés | 2023. június 14.

Az Nvidia illetékesei nemrégiben a Twitter virtuális hasábjain keresztül megerősítették a fenti értesülést, vagyis a 8 GB-os GeFocre RTX 4060-as videokártyák valóban 2023. június 29-én rajtolhatnak el, ahogy azt a szivárgás alapján sejteni lehetett.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére