Shop menü

MA JELENHETNEK MEG A GEFORCE RTX 4080 SUPER TESZTEK

A döntés a listaáron érkező modelleket érinti, ugyanis a róluk készített tesztek eredetileg már tegnap megjelenhettek volna.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Ma jelenhetnek meg a GeForce RTX 4080 Super tesztek

Az Nvidia eredeti tervei szerint tegnap délután kellett volna megjelenniük az első GeForce RTX 4080 Super teszteknek, amelyekben a listaáron piacra dobott modellek szerepelhettek volna. Időközben módosítottak a menetrenden, így a tesztelőknek maradt még egy napjuk a szükséges mérések elvégzéséhez, ugyanis a GeForce RTX 4080 Super videokártyákkal készített tesztek majd csak 2024. január 31-én jelenhetnek meg. Pont ekkor kerülnek az új videokártyák kereskedelmi forgalomba is, azaz most nem lesz egy nap eltérés a tesztek és a termékek megjelenése között.

A változás hallatára természetesen azonnal megindultak a pletykák, amelyek azt kezdték találgatni, pontosan mi is lehet a csúszás hátterében. A feltételezések között szerepeltek a driverrel kapcsolatos hibák, illetve a BIOS-t érintő módosítások is, ám a mögöttes ok ennél sokkal prózaibb: egyes tesztelők egyszerűen nem kapták meg időben a Founders Edition sorozatú GeForce RTX 4080 Super videokártyákat, így módosítani kellett a határidőn, hogy ők is időben elkészüljenek írásaikkal.

Galéria megnyitása

Az aktuális hónap ebből a szempontból nézve eléggé mozgalmas, hiszen az Nvidia háza táján három videokártya jelent meg, a harmadik éppen holnap fog. Ezzel egy időben az AMD RYZEN 8000G sorozatú APU egységei is tiszteletüket teszik holnap a piacon, korábban pedig a Radeon RX 7600 XT is megjelent. Az Intel nemrégiben bejelentett szorzózáras 14. generációs processzorai, a Raptor Lake Refresh sorozat legfrissebb modelljei is ebben a hónapban rajtoltak el, azaz a tesztelőknek bőven volt munkájuk, nem is beszélve arról, hogy még a CES 2024 is ebben a hónapban zajlott le.

A friss időzítés alapján holnap az összes GeForce RTX 4080 Super videokártya egyszerre jelenhet meg, már ami a teszteket illeti, valamint a boltok polcain is felbukkanhatnak. Az újdonságok a GeForce RTX 4080 helyére érkeznek, de 200 dollárral olcsóbbak lesznek, mint említett társuk, azaz 999 dolláros listaáron kerülnek a boltok polcaira.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére