A Microsoft januárban leplezte le a Lumia széria legkisebb sikervárományosát, a Lumia 435-öt, de máris megérkezett az a készülék, ami még olcsóbban kelleti majd a bájait. A Lumia 430 esetében csak kisebb változások figyelhetőek meg a Lumia 435-höz képest, így a mérsékeltebb árral vonzóbbnak ígérkezik.

Ezzel az újdonsággal a Microsoft főleg a fejlődő országokban tehet majd szert nagy népszerűségre. A készülék előlapját egy 4 hüvelykes megjelenítő tölti ki, ami a 800 x 480-as felbontással társulva 233 PPI-s pixelsűrűséget szállít. A kamerarendszer összeállításakor a mérnökök a minimumra hagyatkoztak. Előre egy VGA megoldás került, a hátlapján pedig egy 2 megapixeles egység tűnt fel. Hasonló a helyzet a Lumia 435-nél is, ám ott egy F/2,7-es apertúrájú lencse volt a főkamera előtt, míg ezúttal már egy F/2,2-s „üveg” került előtérbe, így jobban fogja bírni a fényviszonyok romlását, amire szükség is van, mert LED-es segédfény továbbra sincs mellette. Az operációs rendszer tekintetében természetesen itt a legfrissebb Windows Phone 8.1 variáns bizonyíthatja a rátermettségét. És, amit még fontos ilyen téren kiemelni, hogy ez is részesülni fog a Windows 10 frissítésből, ami valószínűleg még ebben az évben el fog készülni egyebek mellett az összes Microsoft márkajelzést magán viselő okostelefonra.

Galéria megnyitása

A gépben egy Qualcomm Snapdragon 200 besorolású chip lapul, nevezetesen az MSM8210, ami az Adreno 302 grafikus feldolgozó egységen felül mindössze kettő Cortex-A7 processzormagot vonultat fel, amik 1,2 GHz-es frekvencián üzemelnek. A rendszernek 1 GB-nyi memória áll a rendelkezésére, így ilyen tekintetben már nem lehet különösebben ok panaszra. A Lumia 540 alapból 8 GB-os tárkapacitással szolgál, ha pedig a szükség úgy hozza, ezt jelentősen fel is lehet tornászni, hiszen a készülék akár 128 GB-os microSD-t is be tud fogadni (ráadásul a OneDrive rendszerben is rendelkezésére áll 30 GB). A kapcsolati képességek lajstromán van 3G DC-HSDPA+ hálózati modem (42 Mbps), 802.11 ab/g/n előírásoknak megfelelő WLAN, Bluetooth 4.0 modul, GLONASS műholdakkal is kommunikáló A-GPS vevő, valamint némi extraként FM rádió, így zenének sosem leszünk híján. Kiemelendő még, hogy egyszerre két SIM-et tud befogadni, ami sok régióban még vonzóbbá teheti a potenciális vásárlók szemében. A két hálózati kártya kezelési metódusáról nem beszélt a Microsoft, de valószínűleg DSDS (Dual SIM, Dual Standby) eljárásról beszélhetünk.

A Lumia 435 szögletes vonalvezetésével szemben a Lumia 430 dizájnja már inkább a Lumia 530-ra és a Lumia 640-re emlékeztet. Az új testtel együtt az újdonság vékonyabb és könnyebb lett, noha továbbra sem nevezhető kecsesnek a 10,6 milliméteres vastagságával és a 127,9 grammos tömegével. Sajnos a Lumiákra jellemző széles színpaletta itt már eléggé megkopott, mindössze fekete vagy narancssárga árnyalatok közül választhatnak az érdeklődők. Az üzemidejéről egy 1500 mAh-s akkumulátor hivatott gondoskodni, ami elég jól bírja majd a szerény környezetben (a Lumia 435 még egy kicsit izmosabb megoldással volt ellátva). A gyártó által közölt adatok szerint 13 órán át lehet vele egy töltéssel telefonálni, folyamatos zenehallgatással pedig hajszál híján két teljes napot (47 óra) is átvészel.

Galéria megnyitása

A Microsoft Lumia 430 ajánlott fogyasztói ára 70 dollárban lett megállapítva, ami nagyjából 10 dollárral kevesebb, mint a Lumia 435 árcéduláján szereplő összeg. Természetesen, ahogy azt már megszokhattuk, a Microsoft nettó árról beszél, szóval itt még a különböző adóterhek rátesznek majd a bolti árra. Mivel a specifikációik között nincs jelentősebb eltérés (sőt, van amiben még jobb is a mostani alanyunk), így kijelenthető, hogy a készülék jobb vételnek ígérkezik, mint a januárban leleplezett belépőkategóriás masina. A Lumia 430 áprilistól vásárolható majd meg, és széles körben elérhető lesz, így minden bizonnyal Magyarországon is felbukkan.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Zabalint
Zabalint
2015. márc. 24. 10:00
#9

Érdekes, hogy minden WP-al kapcsolatos cikk alatt megjelenik az Android fikázás, és a WP egekbe magasztalása. Lassan elérik a WP fanboyok az Apple fanok szintjét.

Cooley
Cooley
2015. márc. 26. 23:03

A konkurenciák összehasonlítása természetes dolog. Ha pedig a tények leírása miatt fanboy vagyok, ám legyen, akkor fanboy vagyok...

expander
expander
2015. márc. 20. 8:26
#8

Az új 2 magos alma telefon pedig gyorsabb mint a 8 magos droidos vackok. A WP valóban jó. Bár az 520-as eléggé elcseszett. Fagyogat, könnyen törik, gombjai elromlanak. Talán ez az új modell jobb lesz :)

Shinjiii
Shinjiii
2015. márc. 20. 8:20
#7

És ez is ugyanúgy néz ki, mint az összes többi. :D Ugyan egész jó teljesítmény az aksitól, és az 1 GB ram is szép. Mondjuk fényképezni már nem ezt fogjuk használni.

Fzoltan

Te meg azt cseszheted, hogy az alkalmazások is ugyanúgy futnak 2 magoson, mint 4 magon. Szóval 1:1.

Tafuh

Ahogyan említetted is, belépő szinten jobb a WP. Közép-, és felsőkategóriában már azért hagy maga után kivetni valót. Én most tervezek átállni androidra vissza. Egyszerűen nem jön be ez a WP, nem akar fejlődni, csak kihasználatlan frissítések jönnek mind rendszerre, mind alkalmazások terén.

peti19870621
peti19870621
2015. márc. 20. 0:26
#6

S ez működik? - S meddig? -Varázslatos repülőszőnyeget veszek az árából.

Tafuh
Tafuh
2015. márc. 19. 23:51
#5

Nekem is 520as van, szeretem is, van is miért. Sok az is. Mindegy is.

A lényeg, hogy aki huzamosabb ideig használt Lumiát, nem valószínű, hogy vissza- vagy átállna Androidos készülékekre. Úgy vélem, Microsoftéknál, szerintem hála a Nokiának is, de sikerült kialakítani egy olyan felhasználóbarát felépítést, értem ezalatt mind a rendszert, mind a fizikai adottságokat, hogy az ember kompromisszumok nélkül megtalálhatja azt a készüléket, amire épp szüksége, igénye van. A support példaértékű, a többi szolgáltatás minősége pedig, ha olykor hagy is kívánni valót maga után (ritka, nagyon ritka) akkor is elnézőbb az ember, mert tudja, hogy legalább dolgoznak rajta. Az android kiforrottabb, de nem jobb, sőt szerintem sokkalta labilisabb és éhesebb jószág, pláne a belépőszinten érezni ezt ugyebár.

Na mindegy, nem akartam ilyen hosszúra ugyan az írásomat, ilyen lett, akinek nem tetszik, görgessen tovább, offkodás nem nagyon van benne, nem voltam offenzív se, ez a véleményem, ami szerintem közel áll a tényekhez. (ez utóbbiban kijavíthatnak, ha és amennyiben igény van rá, hisz társalgás van, nem háború) :)

A_Lajos
A_Lajos
2015. márc. 27. 7:53

LUMIA 625 WP8.1 felhasználó vagyok, de előtte androidot gyúrtam. Nem igazán értem néhány felhasználó "ájult" tiszteletét a LUMIÁ-kkal kapcsolatban.

Előbb idézem egy kritikus blogbejegyzés címét, aztán a saját tapasztalatom. A LUMIA 625 megjelenése után valaki kipróbálta, és írt egy blogbejegyzést "A drága f*s" címmel. Sajnos későn olvastam, utána pedig hasonló vélemény alakult ki bennem is.

  1. A frissítések jönnek, de részletes előzetes ritkán. A MS ragaszkodik a saját fiókon keresztüli kapcsolathoz, és "öszesöpör " minden mást is. Ez okozott akkora galibát a PC-ről használt G+ oldalamnál, hogy alig tudtuk kibogozni.

  2. Olvastam olyat is, hogy a tasztatúrát dícsérte valaki. Én ezt nem tudom megtenni, ugyanis még az 5"-os kijelzőn is kicsik a betük. Egyféle tasztatúra használható csak angol-magyar cserelehetőséggel, ami néhány betü áthelyezését jelenti, az ékezetesek rendkívül rossz sorrendjével, és rengeteg tévesztéssel, mert nem írja, vagy nem azt a betüt írja be, ami "ki van világítva". Az ujjamtól alig látom, hogy mi van alatta, és ez akkor még nagyobb probléma, ha a kurzort kell a szövegben javításhoz mozgatni. Erőlteti a szó-kijelölést, és nem is látom, hogy hol lapul az ujjam alatt a kis vonalka, És még nincs vége. Ha húzom a kurzort a kívánt helyre, néha mozog a mögötte lévő szöveg is, na ilyenkor fog el "a mindjárt falhoz vágom" érzés. A "kedves" fejlesztő, mi a búbánatért hagyta el a nyilakat, amellyel a kurzor látható módon mozgatható lenne, és mennyivel egyszerűbb lenne a törlés-javítás is.

  3. Aztán az APP-ok fejlesztőinekk munkája! A frissítés orosz rulett. A legutóbb az OPERA "játszott" velem. Letöltöttem a frissítést, de kérték, hogy elötte tegyem vissza a programot a gépre a kártyáról. Mi vaaan? Az előző verzió már kártyáról futott, amit nemrég enged csak meg a MS, pld. a 8.1-től. Áttettem a gépre az OPERÁT, gondolva, hogy csak jobb lehet. Tévedtem. Minden addig letöltött oldalt elvesztettem, és az új verzió a lementést már nem is teszi lehetővé. Hónapok óta gyűjtöttem anyagot egy cikkhez, ez most füsté vált. Ja, és mentésre-visszaállításra nincs lehetőség, mert a felhőbe nem ment az OPERA. Egyébként az egyéb biztonsági mentés sem menedzselhető a felhőbe, nem tudom mit ment a gép, és mikor.

Ez az egész az androidnál úgy zajlik, hogyha nem tetszik, vagy nem működik egy frissítés, akkor törlés-az előző verzió visszatelepítése, és kész. Még a régi adataimat is látom. És még rootolni sem kellet a telefont.

Nem írtam minden nyűgömet, mert kevés a hely, de kezdek nagyon egy véleményen lenni a fent idézett blog-íróval. A LUMIA 625-öm, egy drága f*s!

LechooEdy
LechooEdy
2015. márc. 19. 22:38
#4

Ez az új 520. Teljesen jó kis cucc, de szerintem ami megéri az majd az 532 lesz.

gabest
gabest
2015. márc. 19. 21:42
#3

Ez az új 620-as!

tomchee
tomchee
2015. márc. 19. 20:14
#2

Ezek a WP-k egész csábítóak voltak, míg nem a körülöttem lévő haverjaim meg tapasztalta, hogy bizony elég zs**ó üzlet politikával operálnak M$-ék. Értsd Legújabb rendszer frissítéseket csak az új modelekre töltheted le, illetve már pár honapja Lumia 700ra a skype sem működik nekik.

Ezek után kicsit átértékeltem a dolgot, és utólag örülök h nem vettem meg anno az 520 at.

Cooley
Cooley
2015. márc. 24. 8:36

Az az értelmes indok, hogy szakítani akarnak a WP7-tel, és minden ahhoz kapcsolódó szolgáltatással. Azt szeretnék, hogy mihamarabb mindenki áttérjen az újabb rendszerekre, és ha minden programozó ezekre koncentrálna. Így is hosszabb volt a támogatottsági ideje, mint egy átlagos droidos telefonnak... Az újabbak meg már hasonlóan fognak működni, mint az asztali gépek, mindegy milyen a készülék, megkap minden frissítést, amit csak a hardver támogat. Ilyet a droid nem fog nyújtani soha. És az új vezetéssel vélhetően a szemétkedéseknek is vége.

Kerty
Kerty
2015. márc. 19. 20:13
#1

Ezt kéne a droidnál is. Belépőszintű fikusz telefon és mégis ott virít benne az 1gb ram...

bruce_printscreen
bruce_printscreen
2015. márc. 23. 19:36

Jobarat en telefonrol beszelek nem holmi huvely, zte, xaomi, huan ti, maocetung meg hasonlo kinai szemettelep toltedmenyrol.

Most, hogy igy jobban szetneztem meg meg 30-ert sincs droid 1 gigaval.

Vissza az oldal tetejére