Az aktuálisan következő Assassin's Creed jellemzően elég korán kiszivárog, a Ubisoft ugyanis "véletlenül" mindig ott felejti a szinopszist és néhány concept artot a repülőn vagy a távolsági buszon. Ezt azonban harmadjára-negyedjére már kicsit ciki lenne eljátszani, így most egyszerűen csak egy belsős alkalmazott szivárogtatott ki infókat és képeket a Kotakunak.

A rajongók régóta kérték a Ubisoftot, hogy legyen egy Párizsban játszódó epizód, a cég pedig teljesítette a kéréseket. Ehhez hasonlóan népszerű volt a londoni helyszín is, így most ez következik. A viktoriánus Londonban járunk, az ipari forradalom hajnalán.

A játék Assassin's Creed Victory néven készül, és a Rogue után ez lesz a második cím a sorozatban, aminek a fejlesztését nem a Ubisoft Montréal vezeti - ezúttal Québec a soros, a brigád most először vezeti egy Assassin's Creed-játék elkészítését, és mint kiderült, már legalább négy éve dolgoznak a címen.

Ezen kívül úgy tűnik, hogy jövőre nem kapun két Assassin's Creedet, a sorozat végleg elhagyja az előző generációs konzolokat.

A Ubisoft hivatalos nyilatkozatban reagált, amiben elismerte a játék létezését, és sajnálkozott, hogy ilyen korán kiszivárgott, hiszen a stúdió nagyon régóta és nagyon sokat dolgozott vele, így jobb lett volna, ha "megfelelő" körülmények között tudják bemutatni.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bruce_printscreen
bruce_printscreen
2014. dec. 5. 20:15
#18

"..Londonban játszódik a következő Assassin's Creed.."

A cime pedig ACU azaz assassins creed unoptimized.

A gepigeny is ismert.

Min:

I7 7999k 16 core+ ht 92 mb cache 6 ghz

64 gb ddr7 ram

Gtx 1690 ti maximum oc edition 9000 mhz 16 gb gddr20 1 thz

500 gb ssd ( hdd not supported).

Optimal hardware:

Earth simulator

Asagrim
Asagrim
2014. dec. 4. 18:20
#17

Azért London lesz Japán helyett, mert így fel lehet használni a mesht meg a textúrákat az előző részekből, Japánhoz meg új modelleket kellene csinálni.

Ennyi.

Shinjiii
Shinjiii
2014. dec. 4. 9:08
#16

Mit bánom én, ha szórják, mint a CoD-okat. Megyek, letöltöm torrenten, ha meg akciós lesz töredék áron, megveszem. Valaki már említette is.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. dec. 4. 6:27
#15

Assassin's Creed, a játékipar Győzikéje...

bruce_printscreen
bruce_printscreen
2014. dec. 5. 20:23

A ubi soft meg a jatekipar hajdupetere. ;)

Andos
Andos
2014. dec. 4. 5:52
#14

Ez már hanyadik faszomöccse rész... Minek ennyi? Fél évente jön az új hír egy újabb AC-ről. Egy másik hasonlóan sikeres játék sem kurvul ennyire. Csak azért tudják évente szórni az újabb részeket, mert nagyon a körítésen kívül mást változtatni nem kell. Sosem értettem hogy nem unják még az emberek meg mire fel minden évben a hype. Láttuk már hallottuk már, kösz jó volt cső ennyi.

Shinjiii
Shinjiii
2014. dec. 3. 21:21
#13

A III és IV nagyon odabaszott nekem. Tetszik a kor, a technika, a hajózás. De ha jön PC-re a Rouge, ugyan szeretni fogom, de untig elég lesz. Nekem jó London (első kép egészen komoly atmoszférát sejtet), de Japán kell nekünk, ahogy elmondták. :)

Mondjuk azt, hogy szerencse? A Unity-t elrontották, örüljünk, hogy nem az játszódik a távol-keleten. :D

DogTheDog
DogTheDog
2014. dec. 3. 21:31

Nem lesz Japan a nagygepes jatekokban,ez van.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. dec. 3. 16:53
#12

Ja volt milliónyi petíció Japánról, ehelyett mennek Londonba. Párizst is elszúrták úgy ahogyan van. 0 volt amit kihoztak a történelmi korból, egy lelketlen, koszos semmi volt az Unity horror gépigénnyel és legendás bugokkal. Ehhez képest az AC III is mestermű volt(csak kicsit uncsi), a történet össze volt szőve a forradalommal.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. dec. 3. 16:07
#11

Felőlem Chicagoban is játszódhat, amíg a múltban játszódik, semmi újat nem tud mutatni. Már ideje áttérni a jelenre, aztán felhőkarcolókon ugrálni, meg forgalmas utakon autók közt szaladgálni. Mert ez így már rókabőr.

i2k010
i2k010
2014. dec. 3. 16:00
#10

Bazzeg: JAPÁNt követelt sok-sok ember, nem Londont!!!!!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. dec. 4. 17:11

Én meg rodhatul nem vagyok anime fan mégis úgy gondolom, hogy japánnal vagy kínával nagyon is működnének a dolgok. A spiritualitása megvan mindkét népnek, hogy bele lehessen jól magyarázni a templomosok és orgyilkosok világnézeteit. (bár az Unity és az ACIV se hordozott érdemi történetet, a Desmond szál végeztével csak egy rókabőrsorozattá vált telejesen az egész) Történelmileg a lőfegyverek később jelentek meg és kevésbé terjedtek el (valahogy sohasem sikerül eltalálniuk ezt és megfelelően kezelni, mármint a játékban) és az Ubioft open world séma bármire ráhúzható.

noPublicFG
noPublicFG
2014. dec. 3. 13:08
#9

Próbálnak terelni a Unityről :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. dec. 3. 12:29
#8

Torrentbolt majd megerősíti vagy eloszlatja a kételyeimet. Már a Denuvo-t is feltörték, szóval aggódnom se kell.

nedcoleman
nedcoleman
2014. dec. 3. 12:13
#7

(Az ipari forradalom miatt nem mondhatjuk bugosnak majd a játékot. Majd a fejlesztők azt mondják a textúrahibás emberkékre, hogy amorf robotok és minden megoldva.)

Alapból nem szavazok neki bizalmat.

Egyszercsak kijön idő előtt - aztán meglátjuk

Shinjiii
Shinjiii
2014. dec. 3. 11:59
#6

Torrent. :D

Shadowguard
Shadowguard
2014. dec. 3. 12:21

Egen, az is egy megoldás... De oda ugyanúgy kell a 80GB patch (csak nehezebb összevadászni) és különben is van több évnyi lemaradásom még mindig, mire utolérem magam ez is lesz akcióban :D

gezu1025
gezu1025
2014. dec. 3. 11:55
#5

Wow, az a kép a felszálló füsstel, és a világító lámpákkal nagyon bejön. :D

Arról nem beszélve, hogy az Unity 2 percben ugyan, de számomra megvillantotta, hogy képes lenne a 20. században játszodó játékot is gyártani. Jöhetne egy 1. vh-s, Bécsben, Budapesten, Párizsban, lehetne több helyszín is. Utána szívesen mászkálnék New York-ban a két vh között, amikor a felhőkarcolók gomba módjára nőnek. Aztán 2. vh. Utána mehetünk visssza amerika, maffia bulizni. Majd befejezhetjük a dolgot 56'-ban Budapesten. De egy ókori! Rómának is örülnék.

Shadowguard
Shadowguard
2014. dec. 3. 11:00
#4

Még akár jó is lehet... A Unity is érdekelne, de inkább megvárom a GotY-verziót, amiben már benne lesz a 80GB-nyi patch :) Meg tesznek rá valami akciót, mert coop-erőltetős, telefonappos játékért nem kapnak teljes árat... Remélem tanulnak a Unityből és ebben nem lesznek ilyen hülyeségek:@

errorcode06
errorcode06
2014. dec. 3. 10:45
#3

London, ipari forradalom. Tetszik!

igergo
igergo
2014. dec. 3. 10:40
#2

én biztos azon kevesek közé tartozom akiknek tetszett az unity. persze, botrányos volt a megjelenéskor az állapota, ezt elismerem, de maga a játék nagyon tetszett.

reméljuk ez olyan lesz az unity-nek mint a black flag a 3-nak! amúgy naggyyyon király az időszak/helyszín.

irhejja
irhejja
2014. dec. 3. 10:38
#1

Az ötlet tetszik, de a Unity után kicsit szkeptikus vagyok a kivitelezéssel kapcsolatban...

Vissza az oldal tetejére