A Samsung csak néhány napja állította reflektorfénybe a régóta várt Galaxy Tab S termékcsaládot, de máris lelepleztek több olyan kiegészítőt is, melyek kifejezetten ezekhez lettek tervezve. Ráadásul nem csak a Samsung, hanem a Logitech is a szárnya alá vette a nagyobbik táblát.

Galéria megnyitása

A Galaxy Tab S táblagépeket a Samsung azzal szeretné az eddigi mezőny fölé emelni, hogy Super AMOLED megjelenítővel látta el őket. A 8,4 és a 10,5 hüvelykes készülékek egyébként nagyon hasonló képességek birtokában vannak, mint az év elején leleplezett Galaxy TabPRO termékvonal tagjai, de a megjelenítőjük azok felett áll, hála a Super AMOLED technológiának. A 2560 x 1600 képpont ezzel az eljárással ötvözve teljesen új szintre emelheti a felhasználói élményt. Tabletek körében szinte sosem látott színgazdagságra számíthat az, aki ezek valamelyike mellett teszi le a voksát, de az sem elhanyagolható tény, hogy a fekete itt valóban fekete, és adott körülmények között a fogyasztásra is jó hatása lehet a Super AMOLED-nek. A TabPRO gépekkel szemben előnyt jelent még a Tab S család neve mellett az, hogy itt már feltűnt a Galaxy S5-ben megismert ujjlenyomat-olvasó, illetve 1 GB-tal nagyobb lett a rendszermemória is, vagyis ezúttal már 3 GB felett uralkodhat az Android 4.4. A Galaxy TabPRO mellé rengeteg kiegészítő készült az elmúlt hónapokban, ám mivel a Galaxy Tab S masinák más vonalvezetésű házban laknak, így ezekre is pontosan rá kellett szabni a legfontosabb tokokat és kiegészítőket.

Samsung Galaxy Tab S Cover

Galéria megnyitása

Lássuk először azt, hogy a Samsung milyen termékeket tervezett az új gépek számára. Az első és egyben a legegyszerűbb megoldás a Galaxy Tab S Cover névre hallgató fedőlap. Ez kompatibilis lesz mind a kettő Tab S modellel, és lényegében semmilyen más funkciót nem lát el azon túlmenően, hogy oltalmat nyújt a masinák számára. Egy tabletnél a megjelenítő különösen sérülékeny, és bizony már alapjáraton is a konstrukciók legdrágább része, itt pedig, ahol már Super AMOLED-es megoldásokról beszélhetünk, ez még inkább igaz. A Tab S Coverhez a vásárló több különböző árnyalatban juthat hozzá: készül fehér, fekete, kék, piros, bronz, és csontszínű kivitelben is.

Samsung Galaxy Tab S Book Cover

Galéria megnyitása

A Galaxy Tab S Book Cover az előbbivel szemben már állványként is megállja majd a helyét. Ez a megoldás amellett, hogy védi a Super AMOLED panelt, még három különböző dőlésszögben is tartani tudja a készüléket. A legmeredekebb akkor jöhet jól, ha a felhasználó éppen egy filmet, vagy valami mást néz, a közepes néhány érintést igénylő műveletek alkalmára lett kitalálva, míg a leglaposabb helyzet a könnyebb gépelést hivatott segíteni. Kompatibilitás és a színösszeállítás tekintetében változatlan a helyzet, tehát ez is egyformán elérhető lesz a Tab S 8.4 és 10.5 modellek részére, és hat különböző árnyalatban (csontszín, piros, kék, fekete, fehér, bronz) kerül majd a boltok polcaira.

Samsung Bluetooth Keyboard

Galéria megnyitása

Végül a Samsung előállt még egy gombsorral is, amivel együtt akár noteszgép formára is hajtogatható az adott táblagép, mely lehet a Galaxy Tab S 8.4 vagy a Tab S 10.5 is. Sajnos ez nem egy dokkolható megoldás, így inkább csak az ügyes tervezésnek köszönhető, hogy a notebookokéhoz hasonló testet ölthet elpakolva. Ahogy a neve is mutatja, Bluetooth kapcsolattal kommunikál az újdonságokkal. A hagyományos klaviatúrán megtalálható gombokon túlmenően itt dedikált Android és TouchWiz billentyűk is vannak. Mivel ez nem csatlakozik közvetlenül a táblára, így nem terhelték feleslegesen nagy akkumulátorral sem, mindössze egy 200 mAh-s kapacitású egység került bele, ami a saját működéséhez járul hozzá. Ez a kiegészítő 7,5 mm-es, a tömege pedig 340 gramm, és mivel a tablet is csak 6,6 milliméterre emelkedik ki a síkból, az egész együttes sem lesz túlzottan vastag. Ennél már nincs olyan parádés színválaszték, mint a különböző tokoknál, csak a tablethez lehet igazítani az árnyalatát, így bronz és fehér választható majd.

Ezeknek a kiegészítőknek az áraival kapcsolatosan egyelőre nem nyilatkozott a Samsung, így ez minden esetben kérdéses. A megjelenésükre valószínűleg június 26-án fog sor kerülni, ugyanis ekkor állhat rajthoz a két különböző méretű Galaxy Tab S is, ám mostanáig ez sem nyert hivatalos megerősítést.

Logitech Type-S

A Logitech a személyi számítógépekhez tervezett kiegészítők mellett egy ideje már tabletekhez és okostelefonokhoz is gyárt extrákat. A vállalat kínálatában jellemzően olyan dolgok vannak, amik az Apple termékeihez lettek igazítva, ám már jónéhány Samsung modellre szabott dolgot is láthattunk tőlük. Ezúttal is egy ilyenről lesz szó a Type-S személyében.

Galéria megnyitása

A Type-S megalkotásakor prémium anyagokhoz nyúltak a Logitech munkatársai, így nagyon kellemes lesz minden irányból a tapintása. Ez a hardver egy átfogó védelemről gondoskodó tokot, valamint egy billentyűzetet egyesít magában, és így is csak 22 milliméter vastagra növeli a szerkezet méretét. Az újdonság ráadásul a Logitech palettájában az eddig legkönnyebb ilyen termék, már amennyiben a Samsungokhoz tervezett gombsoros tokokat vesszük figyelembe. Az ügyes elrendezés miatt kétféle nézetben is használható lesz ezzel a Tab S, az egyik esetben a komplett billentyűzet elérhető, a másikban viszont ez már a színfalak mögé kerül. Hasonlóan a Samsung megoldásához, ez is Bluetooth kapcsolatot használ. A borítás a Logitech Secure Lock zármechanizmusnak hála minden irányból tökéletesen rögzíti és védi a szerkezet – még oldalról is –, így kellő biztonságérzetet nyújt, ám fontos, hogy az eltávolítása mégis játszi könnyedségű. Ez egyébként már csak a Galaxy Tab S 10.5-tel használható és közelről sem nevezhető könnyűnek, ugyanis 436 grammot nyom, így a táblagéppel kombinálva már 901 grammról beszélhetünk. Persze jelentősen javít is a konstrukció használhatóságán, tehát az extra tömeg nem múlik el nyomtalanul.

A Logitech Type-S július elejétől lesz kereskedelmi forgalomban megvásárolható Európa-szerte, az ajánlott fogyasztói ára pedig 100 euróban lett megállapítva, ami hazánkban várhatóan 31990 forintot jelent majd. Ezt jelen állás szerint kizárólag feketében fogják árusítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére