LIVA SOROZATÚ KOMPAKT ÚJDONSÁGOK AZ ECS STANDJÁN

A Gemini Lake SoC köré épített asztali számítógépek mindannyian helytakarékos kivitelben érkeznek, legalábbis a Mini-ITX alapú rendszerekhez képest mindenképpen.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. jan. 13. 10:01
LIVA sorozatú kompakt újdonságok az ECS standján

Az ECS LIVA Q névre keresztelt kompakt asztali számítógépe még csak nemrégiben mutatkozott be, az idei CES alkalmával azonban már fel is tűnt az utódja, a hasonlóan kompakt kivitelben érkező Liva Q2. Ez a modell már az Intel Gemini Lake sorozatának egyik mobil SoC egységét rejti, de hogy pontosan melyiket, arról még nem beszéltek az ECS illetékesei (bár tippelni tudunk, mert túl sok még nincs). Az új termékkel kapcsolatban azonban így is nagyon sok dologról lehullott a lepel, így ezeket most összegezzük.

Az új apróságok azért is érdekesek, mert már Goldmont Plus architektúra köré épülő processzormagokkal, illetve fejlett videó motorral ellátott iGPU-val érkeznek, ami a 10-bites HEVC és VP9-es tartalak hardveres gyorsítását is támogatja. További extra, hogy a HDMI kimenet immár 2.0-s, és HDCP 2.2 támogatás is van hozzá. Ezeknek az újításoknak köszönhetően az Apollo Lake alapú termékekhez képest határozottan ütőképesebbek lesznek a Gemini Lake köré épülő megoldások.

A Liva Q2 alapterületét tekintve 7 x 7 centiméteres, mint az elődje, a ház viszont 2 milliméterrel magasabb, azaz 33 milliméteres lett. Az említett Gemini Lake SoC egységről annyi kiderült, hogy kétmagos lesz (ebből, és a mobil jelzőből biztossá válik, hogy egy N4000-esről van szó), és már az sem titok, hogy 2 GB-nyi LPDDR4-es fedélzeti memória kapcsolódik hozzá, ami egy picit kevésnek tűnik, de némi felárért cserébe 4 GB-os változatot is kérhetünk. Az adatok 32 GB-nyi eMMC tárhelyre kerülhetnek, ami szintén nem túl acélos mai szemmel nézve, de jó hír, hogy lesz 64 GB-os opció is. És további extra, hogy a legjobban felszerelt modell (4/64 GB) már négymagos processzort használ majd (ha maradnak a Celeron családnál, akkor egy N4100-ast valószínűleg). A vezeték nélküli kommunikációt egy Bluetooth 4.1 és egy 802.11ac WiFi vezérlő segíti, de egy GbE vezérlő is lesz az alaplapon. Csatlakozók terén eléggé behatároltak a lehetőségek, ugyanis az új PC-n fizikailag sincs túl sok hely. Azért raktak rá egy USB 3.0-s és egy USB 2.0-s portot, egy audió csatlakozót, valamint egy HDMI 2.0-s videó kimenet is a hálózati csatlakozó mellé. A Liva Q2 várhatóan 164 dollárba kerül, ha 4 GB-nyi memóriával és 32 GB-nyi tárhellyel kérjük, ha viszont Windows 10 operációs rendszer is kell hozzá, akkor 180 dollárért adják.

A Liva Q2 mellett a Liva Z2 is jelen volt az ECS standján, ez viszont már egy nagyobb konfiguráció, amit cserébe akár bővíteni is lehet. Ez az apró PC szintén Gemini Lake SoC egység köré épül, itt viszont már nem szerepel a mobil jelző, vagyis valószínűleg valamelyik asztali SoC került bele (nem sokban térnek el a mobiloktól, kicsit magasabb az órajelük). A SoC mellé két darab So-DIMM memóriafoglalat jár, a 32 vagy 64 GB-nyi eMMC tárhely mellé pedig akár egy 2,5 hüvelykes SATA 6 Gbps-os meghajtót is társíthatunk. Noha formátum és dizájn terén még várhatóak változások, az már biztos, hogy a csatlakozók között egy HDMI 2.0-s és egy HDMI 1.4-es videó kimenet, három darab USB 3.0-s Type-A és egy Type-C port, két USB 2.0-s csatlakozó, egy TRRS audió csatlakozó és egy Gigabites Ethernet port lapul. ÉS ahogy a kisebbik modellnél, úgy itt is megkapjuk a 802.11ac WiFi, illetve a Bluetooth vezérlőt is, utóbbi viszont már 4.2-es szabványú lesz. Ez a modell 4 GB-nyi memóriával, 32 GB-nyi tárhellyel és Windows 10-zel nagyjából 240 dollárba kerül majd, operációs rendszer nélkül azonban már 225 dollárért is elérhető lesz.

Egy méretosztállyal feljebb a Liva One belépőszintű változata, a Liva One SoC sorakozik, ami 200 x 190 milliméteres alapterülettel, valamint 45 milliméteres magassággal bír, és a jelek szerint mind függőleges, mint pedig vízszintes pozícióban használható lesz. Alapok terén Celeron J4005-ös, Celeron J4105-ös vagy Pentium Silver J5005-ös SoC egységet választhatunk (tehát bármit a jelenlegi desktop vonalról), amelyekhez egyetlen DDR4-es So-DIMM memóriafoglalat társul, így csak egycsatornás memóriatámogatáshoz juthatunk. Lesz viszont M.2-2280-as slot, valamint két darab 2,5 hüvelykes meghajtó is elfér majd a belépő szintű újdonság házában. A csatlakozók között ezúttal egy HDMI 2.0-s és egy D-Sub videó kimenet, két USB 3.0-s és négy USB 2.0-s port, két darab TRRS audió port, valamint optikai audió kimenet és egy COM port lesz jelen. Ahogy a másik két modellnél, úgy a Liva One SoC esetében is külső tápadapter biztosítja a tápellátást.

Az újdonságok az elkövetkező hónapok folyamán jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zsenifernagyneki
zsenifernagyneki
2018. jan. 13. 11:51
#1

50 USD -t (max 100 USD-t), adnék érte. Egy laptop sem ér többet, vagy egy desktop pc, csak jól felverik az árát. Tökmindegy, még ha CoffeLake is van benne. Garantálom, töredékébe kerül az előállítási költség. Kínába elviszik, gyerekmunkával összerakják bagóért, jó pénzért eladják. Mind minden mást.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 13. 20:25

Trolololo. :D

Vissza az oldal tetejére