LITVÁN TORRENTOLDALRA VADÁSZIK A MICROSOFT

Név szerint a LinkoManija-t az ország legnagyobb torrentoldalát fogták perbe az Office 2003 és 2007 illegális forgalmazása miatt - ami pedig legalábbis különös, az oldal célközönségének létszámát tekintve.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2010. jan. 29. 17:15
Litván torrentoldalra vadászik a Microsoft

Név szerint a LinkoManija-t az ország legnagyobb torrentoldalát fogták perbe az Office 2003 és 2007 illegális forgalmazása miatt - ami különös, az oldal célközönségének létszámát tekintve.

Kis ország = kevés torrentező, még akkor is, ha az ország legnagyobb oldaláról van szó, annál is inkább, hogy feltehetőleg a nemzetközi ismeretsége is relatíve alacsony a számos más régi, jól ismert és bejáratott "torrent-multihoz" képest. Furcsa tehát, hogy épp ezt nézték ki maguknak, és nem egy jóval nagyobb vadat. Vagy talán most csak edzenek, és a nagyobb majd ezután jön?

Galéria megnyitása

Akárhogy is, az indoklás természetesen az ilyenkor szokásos sablont követi: a LinkoManija hozzásegítette felhasználóit az Office programcsogok licenceletlen másolatainak felkutatásához és letöltéséhez, betársulva így az általuk elkövetett jogsértésbe. Ezért a Microsoft fájdalomdíj gyanánt 43 millió dollár kártérítést követel.

Ezzel azonban több probléma is adódhat. Amellett, hogy a LinkoManija üzemeltetőinek feltehetőleg ugyanúgy nincs tizedennyi pénzük se, ahogy pl. a PirateBay alapítóinak se volt milliós vagyonuk, az ország törvényei az ilyen ügyben kiszabható büntetési tétel maximumát 53.000 dollárnak megfelelő összegben határozzák meg.

Emellett az oldal üzemeltőti is meglepetésüknek adtak hangot az ügy kapcsán, mivel állításuk szerint előzőleg egyetlen értesítést se kaptak Redmondból a jogsértő torrentekről, sem pedig felkérést azok eltávolítására.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Banzin
Banzin
2010. jan. 31. 22:53
#9

Hát úgy látszik az Ms most letépi a torrent társadalom fejét. Egész Litvánia megbénul, mert nem tudnak majd honnan szövegszerkesztőt letölteni. Szövegszerkesztő nélkül pedig nincs élet.

Ez az egész azért fura, mert 2 "csekélység" miatt van most huzavona. Miért nem valamelyik nagy torrentportált veszi kezelésbe a letölthető windows 7 miatt?

Vagy biztosra akar menni és a nyert pert akarja véres kardként a nagy portálok előtt lobogtatni. Vagy csak próbálgatja az esélyeit idegen terepen. Később majd "éles" helyzetben legyen tapasztalata.

Bár azt is el tudom képzelni, hogy a Litván eladási statisztikák zuhanása miatt a helyi Ms kirendeltség feje próbál nyalni Redmondnak.

Valahol olvastam, hogy a Ms inkább eltűri a kalózmásolatokat, minthogy ölre menjen a jogdíjakért. Egyszerű válasszal szolgáltak. Még a kalózmásolat is Ms termék, így a teljes tortába az is beleszámít. Inkább használjanak az emberek kalózmásolatot, minthogy valaki más termékét.

Azrael: A taxit sem írjuk takszinak és a tyúkszart sem írjuk tyúxarnak. Jövevény szavaknál mindkettő elfogadott. Inkább az a sajnálatos, hogy nem szerzői jognak van írva. Lehet hosszabb, rondább, de a miénk.

axe
axe
2010. jan. 31. 21:46
#8

Bill Gates-ről ennyit: Mindenkinek fáj a foga a vagyona kis részére mint adományokhoz aminek fele zsebbe megy stb. Ezeknek az emberek megnyugtatására mit mondott? HA meghal az összes pénzét eladományozza, namármost sok embernek most van szüksége ezekre az anyagi támogatásokra mint afrika és egyéb területeken nem 30év múlva....

gargantu
gargantu
2010. jan. 30. 11:20
#7

Bill Gatest már egy ideje Steve Ballmernek hívják. Ő az, aki azt igérte, tönkreteszi a Googlet. Úgy látszik alapozó edzést tart.

mark222
mark222
2010. jan. 29. 23:05
#6

nevetséges amit a microsoft az utóbbi időkben művel.

Kezdenek felkapaszkodni a konkurensek és nincs jobb ötletük,minthogy pereljenek orrba szájba.

Tudom,hogy mindenki utálja bill gates-t(ha másért nem csak poénból),de azért mégiscsak nélkülözhetetlen amit fölépített.

nah a lényeg,hogy reélem nem lesz belőle is olyan "aljas sunyi gazember",mint amilyen Steve Jobs is....

Steadywarp
Steadywarp
2010. jan. 29. 20:41
#5

zseniális bill papának igy sincs mit a tejbe a prítania :D itt nálunk csak kb 3 embert kéne meg kenni rendesen nem lenne egy sem :D:@

Benny
Benny
2010. jan. 29. 20:03
#4

A torrent élt, él és élni fog. :)

Azrael
Azrael
2010. jan. 29. 18:23
#3

Mellesleg a licensz szót még mindig sz betűvel írják.

Bár a firefox helyesírás-ellenőrzője szerint is licenc :D

tomycz
tomycz
2010. jan. 29. 18:02
#2

Megmosolyogtató ez a hír. :)

qwertzzui
qwertzzui
2010. jan. 29. 17:52
#1

azért kiváncsi lennék hogy mégis mennyire büntetné meg a magyarokat a microsoft + az állam :D

Vissza az oldal tetejére