A Zenimax/Bethesda kontra Mojang ügy végre lezárult, a Mojang megtarthatja a Scrolls nevet készülő játékához. "Lezártuk a pert, és a két cég újra jóban van egymással" – nyilatkozta Carl Manneh igazgató. "A nagy kérdésre válaszolva: a Scrolls neve továbbra is Scrolls lesz. Számunkra ez nem a védjegyről szólt, csupán arról, hogy a játékunknak Scrolls lehessen a neve. Hurrá."

A Bethesda az Elder Scrolls védjegy megvédése miatt perelt. A Minecraft alkotója, a Mojangos Markus "Notch" Persson azt ajánlotta, hogy döntsék el a vitát egy Quake 3 meccsel, de végül ebből nem lett semmi, és a hagyományos úton dőlt el a dolog.

"Abban állapodtunk meg, hogy a védjegy a Bethesdáé, mi pedig megtarthatjuk a nevet, és nem készítünk olyan játékot, amely az Elder Scrolls vetélytársa lenne."

"A dokumentum, amit aláírtam van vagy millió oldal, ebből legalább tudjuk, hogy jó pár ügyvéd meggazdagodott rajta. Jó is az, nem akarjuk, hogy éhen haljanak."

A Scrolls egy fantasy kalandjáték kártyacsatákkal, nincs köze az Elder Scrolls játékokhoz, a kártyákat hívják benne scrolloknak, azaz tekercseknek. Egyelőre még fejlesztés alatt áll, még nem érte el az alfa fázist.

Galéria megnyitása

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Doberman
Doberman
2012. márc. 15. 22:50
#6

a Quake meccs azért mégis csak jobb lett volna szerintem...

czibu
czibu
2012. márc. 14. 11:41
#5

Ha minden angol szót le akarnak védetni, jó úton haladhatnak. Kint már lassan meg kell gondolni, hogy mit mondasz, mert nyakadba akaszthatnak egy Eppöl pert :D

HUNrobar
HUNrobar
2012. márc. 13. 21:48
#4

Nagy forma lehet a csávó :D

DogTheDog
DogTheDog
2012. márc. 13. 19:41
#3

A Bethesdanak kar volt kemenykedni megint.Mintha ok talaltak volna ki a Scroll nevet.

Le ne vedessenek mar hetkoznapi angol szavakat.

Koppy96
Koppy96
2012. márc. 13. 14:54
#2

"A dokumentum, amit aláírtam van vagy millió oldal, ebből legalább tudjuk, hogy jó pár ügyvéd meggazdagodott rajta. Jó is az, nem akarjuk, hogy éhen haljanak."

Ezen behaltam xD

balikabo
balikabo
2012. márc. 13. 11:36
#1

Jó játék lesz! Kicsit a magic the gathering jut először róla eszembe, vagy a battleforge

Vissza az oldal tetejére