A CES a világ egyik legnagyobb jelentőségű technológiai kiállítása, és nagyon hosszú ideje stabil helye van a naptárban. A szervezők pedig biztosak már abban is, hogy ez az esemény 2021-ben sem fog majd elmaradni, de a megrendezés sosem volt olyan nehéz, mint a következő évben lehet.

A Consumer Electronics Show (Szórakoztató Elektronikai Kiállítás) minden évben január elején kerül megrendezésre, és ez egészen biztos, hogy 2021-ben sem fog változni. De a megszokott menetrend ezen túl szinte mindenben eltérhet majd attól, ami a korábbi években a bevett gyakorlat volt.

Pontosan tisztában vannak a CES szervezői azzal, hogy a vírus hatása elkerülhetetlenül súlytani fogja az eseményt, de úgy vélik, hogy nincs annak akadálya, hogy személyes rendezvényt hozzon össze, ahol a látogatók testközelből ismerkedhetnek meg az újdonságokkal. Persze a látogatók száma valószínűleg elképesztő mértékben fog visszaesni az idei évre.

Galéria megnyitása

Annak érdekében, hogy 2021-ben is mindenkit ugyanúgy el tudjanak érni az újdonságok, mint korábban, arra is ügyelni fognak a szervezők, hogy a digitális elérést is kiemelkedő módon kivitelezzék. Bőségesen lehet majd váltogatni az élő videós előadásokból, melyek keretében kisebb és nagyobb kiállítók is megmutathatják majd, hogy milyen újításokkal készültek.

Annak érdekében, hogy a problémákat megelőzzék a szervezők, az egész CES helyszínén kiemelten fognak ügyelni arra, hogy a fertőtlenítések rendszeresek legyenek, és a tisztasági lehetőségek jelentősen meg lesznek emelve. A rendezvényeken és a különböző kiállítási pontok között is lesznek majd kihelyezett fertőtlenítők. A szűk közlekedőket, zsúfolt termeket el kell felejteni, a megfelelő távolságtartás biztosítása érdekében ki lesznek szélesítve a közlekedőhelyek, és az előadásokon úgy lesznek a székek rendezve, hogy megfelelő távolságba lehessenek az emberek egymástól.

A maszknak a viselése előre láthatólag kötelező lesz az előadók és a látogatók számára is. És el kell majd kerülni az olyan szokásos üdvözlési formákat is, mint a kézfogást. Az érintkezési pontoknak a száma a minimálisra lesz korlátozva, amibe beletartozik majd az is, hogy például a készpénzes fizetéstől tartózkodnia kell az embereknek.

A kritikus belépési pontokon mérni fogják a testhőmérsékletet, és akinél úgy látják, hogy beteg lehet, automatikusan a legmagasabb óvintézkedésekről fognak gondoskodni. Az orvosi ellátáshoz való hozzáférés jelentősen meg lesz emelve a helyszínen, és az egészségügyi szolgáltatásokra nagyon ügyelnek majd a szervezők.

Galéria megnyitása

A Las Vegas-i illetékesekkel a következő hónapokban folyamatosan megy majd az egyeztetés a lehetőségekkel kapcsolatosan. És természetesen azon lesz mindenki, hogy a látogatók és a kiállítók személyes biztonságára ügyeljen. Ha a következő hónapokban a helyzet nem a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor nyilván azzal is számolni kell, hogy mégsem lesz CES 2021 elején.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére