LERÁNTOTTA A LEPLET AZ APPLE AZ AIRPODS MAX 2-RŐL

Az új generációs fejhallgató szinte változatlan áron kelleti majd a bájait több mint 5 évvel az első eszköz megjelenését követően.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2026. márc. 18. 9:42
Lerántotta a leplet az Apple az AirPods Max 2-ről

Nagyon sokan várták már, hogy az Apple előálljon az AirPods Max fejhallgatóval. A 2020-as megjelenése óta a cég prémium fejhallgatója mindössze annyit változott, hogy az USB-C csatlakozó alkalmazására átállt 2024-ben, miután az Európai Unió ezt előírta mindenki számára. 

Az AirPods Max 2 kapcsán azt emelte ki elsődlegesen a vállalat, hogy megkapta az Apple H2 rendszerchipet, amivel megalapozott az újítások egy részének. Továbbfejlesztett ANC-t, jobb hangátvitelt, és gazdagabb szoftveres lehetőségeket nyújt a friss eszköz. 

Az AirPods Max 2 továbbfejlesztett algoritmusok révén 1,5-szer hatékonyabban szűri ki a környezeti zavaró hanghatásokat a zenéből. Különösen komoly javulás lesz érzékelhető például a közlekedési zajoknál, így például a buszok motorhangja vagy a repülőgép hangja esetén. Az áteresztő módot az Apple egy teljesen új digitális jelfeldolgozó (DSP) egységgel oldja meg, ennek köszönhetően állítólag sikerült azt elérni, hogy természetesebben áramlik majd be a környezeti hang a felhasználó hallójáratába.

Galéria megnyitása

Az Apple második generációs fejhallgatója támogatja a 24 bites, 48 kHz-es lossless zenehallgatást az USB-C csatlakozós kábel használata mellett. A vezetékes összeköttetést használva lehetősége lesz a tartalomkészítőknek, zeneszerzőknek használni a Személyre szabott térbeli hangzást. A korábbinál jobb digitális erősítőt integrált az Apple, amellyel sikerült elérni szélesebb hangtartomány megszólaltatását. Jobb lesz az AirPods Max 2 dinamikája, tisztábban tudja majd visszaadni a zenéket és egyéb tartalmakat. 

Galéria megnyitása

Fejlődik a készülék adaptív működése minden szempontból. Hatékonyabban ismeri fel, ha a felhasználó beszélni kezd, és ilyenkor automatikusan lecsökkenti a hangerőt, valamint kiszűri a zajokat. Magától hangolja be az AirPods Max 2 az ANC funkció erősségét is, hogy jobb élményt tudjon garantálni, és az áteresztő módot is pontosabban kapcsolhatja automatikusan.

Galéria megnyitása

A fejhallgató kezelésében is lesz némi változás, legalábbis a lehetőségeket tekintve, mert a módszer a régi. Van digitális korona a fejhallgatón, mint az okosórákon, és az AirPods Max 2 esetén ezt már arra is lehet használni, hogy exponáljon a kamerával a kapcsolódó okostelefon. Videórögzítés is indítható a koronával, ezt az opciót az Apple a tartalomkészítőknek kínálja elsődlegesen.

Galéria megnyitása

Ugyancsak a kezelést érintő újítás, hogy a felhasználó a Sirinek már fejmozgással is válaszolhat. Ha a digitális asszisztens szolgáltatás kérdez valamit, amire igennel vagy nemmel kell reagálni, akkor elég lesz a felhasználónak megrázni a fejét vagy bólintani egyet határozottan. Elérhető a készülékkel a Live Translation funkció is, amit az Apple Intelligence intéz a kapcsolódó iPhone-okon. 

Galéria megnyitása

Bluetooth 5.3 modult használ már a második generációs AirPods Max a Bluetooth 5.0 modul helyett. Sajnos az energiahatékonyságban emiatt nem érdemes fejlődést várni a specifikáció alapján, a késleltetés azonban jobb lesz. Elérhető majd a továbbfejlesztett gamer mód, az iOS, az iPadOS és a macOS operációs rendszerű szerkezetek mellett. Az eszköz a hangerőt személyre szabottan tudja kezelni és kiegyenlíteni, ezzel óvja a felhasználók hallását.

Galéria megnyitása

Egyre sűrűbben szokott az Apple színekben gazdag termékekkel előrukkolni, az AirPods Max 2 összesen öt verzióban lesz kapható. Érkezik belőle kék, lila, arany, narancssárga, valamint fekete is. Korábban érték kritikák az AirPods Max fejhallgatót a tömege miatt, de az Apple-t ez nem különösebben hatotta meg, az új termék ugyanazt a házat kapta meg, a tömege sem csökkent. 368,2 grammot nyom a kiegészítő. A hordozási lehetőség sem változott, ugyanúgy lehet “összehajtani” a készüléket, mint az elődjét.

Galéria megnyitása

Üzemidőben sem lehet majd változást érzékelni, ez annyit tesz, hogy az AirPods Max 2 egy töltéssel 20 órán keresztül bírja majd, amennyiben folyamatos használatban van az aktív zajszűrő funkciója is. Azt lehetett volna gondolni, hogy a sok fejlesztéssel sikerül a terméket hatékonyabbá tenni, de a jelek szerint ez nem jött össze a mérnököknek, így továbbra sem lesz acélos ebből a szempontból a kiegészítő. A gyorstöltés sem változott, 5 perc alatt 1,5 órányi használatra elég tartalékot képes magába szívni az eszköz.

Galéria megnyitása

Az Apple AirPods Max 2 forgalmazása március 25-én indul, a készülék megvásárolható lesz nálunk is, ahogy az AirPods Max is elérhető kínálatunkban. 240 ezer forintot kóstál az újdonság, ami nagyjából megegyezik a termék eredeti, 235 ezer forintos bevezetési árával.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tirexi
Tirexi
2026. márc. 18. 13:20
#2

Ennyiért ott rohad meg tőlem a polcon és meg BT 6 sincs amit már egy középkategóriás Xiaomi teló is tud.

Req1te
Req1te
2026. márc. 18. 21:08

@Tirexi
Tényleg sajnállak. Egy dinnyehordó opel képe mögé bújva. Minden poszthoz ragekommentet írni. Nulla szakmaisággal nap, mint nap. Közben csak telik az idő a szánnivaló életed felett, és nap, mint nap realizálod, hogy egy semmirekellő koszlidérc vagy.
Pont az ilyen szolgalelkek biztosítják a legviccesebb posztokat a neten, mint te vagy. Remélem ezzel adtam értelmet a nulla életednek. Csókolom anyád. <3

gombabacsi
gombabacsi
2026. márc. 18. 11:07
#1

hiányoltam a cikkeket a fül és fejlhallgatok káros hatásairól, épp a héten volt valamelyik oldalon, talán telex :)

Vissza az oldal tetejére