Shop menü

LENCSEVÉGRE KAPTÁK A PIXEL 8A-T

Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Lencsevégre kapták a Pixel 8a-t

A Google az idei évben állítólag négy új okostelefont is be fog mutatni, és most felbukkantak olyan fényképek, amin már a soron következő Pixel modell pózol. Renderképeken már korábban is felbukkant az eszköz, és most először valód fotón is meg lehet csodálni a bájait, a viszonylag vastag kávával.

Az egyszerű obszidián fekete fantázianevű színben bukkant fel a Google következő generációs középkategóriás okostelefonja. A Pixel 7a utódjául szolgáló készülék egy nagyobb sugarú körívben lekerekített sarkú megjelenítőt kap majd, amit a mostani képeken is jól meg lehet figyelni. Egyébként a fotón éppen úgy néz ki az eszköz, mint az előzetes renderképeken, így nagy meglepetés nincs.

A Pixel 8a a Pixel 8 modellekhez hasonlóan lekerekített keretet kap, és a hátlapon kiemelkedő kameramodul „egybeolvad” a kerettel. Ez pedig itt azért érdekes, mert utoljára látunk ilyen formát egy új Pixelen, ha a Pixel 9 modellekről szóló információk igaznak bizonyulnak. Minden jel arra utal, hogy a Google a Pixel 9 szériát jelentősebben átalakítja majd, és egy olyan dizájnt kapnak a mobiltelefonok, ami erőteljesebben hasonlít az iPhone-okra és már a Galaxy S24 széria tagjaira is.

Galéria megnyitása

Hírünk alanyánál maradva, a fotókról azt lehet megállapítani, hogy a Pixel 8a továbbra is egy kicsit vaskosabb kávával rendelkezik, mint a drágább készülékek. Főleg az okostelefon alján lehet majd ez szembetűnő. A felmenőihez hasonlóan kettő kamerát vonultat majd fel a hátán a készülék. A 64 MPixeles főkamera mellett egy 13 megapixeles, ultraszéles látószögű partner fog megjelenni, és a LED-es villanó is része a csomagnak, magától értetődő módon.

A Google márkajelzése, a „G” betű itt nagyon halványan látszik a burkolaton, és a kameramodul is aránylag szolidan emelkedik ki a házlap síkjából. Nagyon letisztult formavilág jellemzi a Pixel 8a modellt. A frontján egy 6,1 hüvelykes megjelenítő kerül majd a figyelem középpontjába. Ennek kapcsán remek hír, hogy már 120 Hz-es működésre lesz képes, miközben továbbra is Full HD felbontású és OLED technológiás az alapja. Korábban az olcsóbb Pixel csak 90 Hz-en üzemelt.

Galéria megnyitása

A felszín alatt egy Tensor G3 rendszerchip dolgozik majd, ami állítólag egy kicsit visszafogott órajelen lesz jelen itt, mint amekkora teljesítményt a Pixel 8 okostelefonokban biztosít. A szerkezetet 128 vagy 256 GB tárhellyel is meg lehet majd vásárolni az eddigi információk szerint, ami azért érdekes, mert eddig csak 128 gigás opció volt. A RAM marad majd 8 GB-os kiszerelésben. Ezeken felül tudni véljük még azt is, hogy 13 megapixeles szelfik készítésére lesz képes, és egy 4500 mAh-s akku található majd benne 27 W-os gyorstöltést támogatva.

Nem sok titka marad a Pixel 8a-nak, mire hivatalosan bemutatja a Google, de ez nem meglepetés. Az elmúlt években a Google okostelefonjairól rendszeresen keringtek már hónapokkal a bejelentést megelőzően valósnak bizonyult információk a szaklapok hasábjain.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére