Az AMD Radeon RX 5500-as videokártyája már hetekkel ezelőtt bemutatkozott, ám a termék egyelőre még nem jelent meg kereskedelmi forgalomban, viszont a friss pletykák szerint december 12-én változni fog a helyzet. A Radeon RX 5500 mellett egy Radeon RX 5500 XT érkezéséről is pletykálnak, ám az egyelőre rejtély, pontosan mikor jelenik meg ez a modell, valamint részletes technikai paramétereit is homály fedi. Egyes források szerint a Radeon RX 5500 XT lényegében ugyanazt a GPU-t kapja, mint kisebb testvére, ám a NAVI 14 GPU továbbra is 22 darab aktív CU tömbbel rendelkezhet majd, csak úgy, mint az RX 5500 esetében, viszont a GPU magórajelét és maximális boost órajelét némileg feljebb emelhetik.
Más információk szerint a Radeon RX 5500 meg sem jelenik kereskedelmi forgalomban, csak az OEM-ek számára lesz elérhető – ez jelenleg hihetőnek tűnik, hiszen a Radeon RX 5500-asok dobozairól nem igazán érkeztek még fotók. Pletykák ide vagy oda, nézzük inkább azt, mi minden derült ki két Radeon RX 5500 XT sorozatú videokártyáról a VideoCardz jóvoltából.
Az ASRock egyebek mellett egy Challenger sorozatú modellel rukkol elő, amely a Phantom Gaming brand felső szintjén helyezkedik el. A 4 és 8 GB-nyi fedélzeti memóriával egyaránt elérhető videokártya várhatóan kétslotos, két ventilátorral ellátott hűtést kap, a GPU pedig 1737 MHz-es GameClock órajelen ketyeg majd. Az alapórajelről nem esett szó, a VRAM azonban továbbra is 14 GHz-en üzemelhet, ahogy a Radeon RX 5500-nál. A videó kimenetek között három darab DisplayPort 1.4-es, valamint egy HDMI 2.0-s csatlakozó található.
A Gigabyte legalább kétféle modellel képviselteti magát, amelyek között a Radeon RX 5500 XT Gaming OC, illetve az RX 5500 XT OC egyaránt jelen lesz. Előbbi egy WindForce 3X típusú, három ventilátorral ellátott megoldás lesz, míg a Radeon RX 5500 XT OC esetében kétventilátoros hűtést alkalmaznak. A Gaming OC várhatóan 1737 MHz-es Game Clock órajelet alkalmaz, a VRAM pedig szintén 14 GHz-es lehet – és 4, illetve 8 GB-os változat egyaránt készül a két kártyából. A videó kimenetek közé ebben az esetben is egy HDMI 2.0-s, valamint három darab DisplayPort 1.4-es port kerül.
Árakról egyelőre nem esett szó, valamint a megjelenés pontos időpontjáról sem tett említést a forrás. Nincs kizárva, hogy december 12-én a Radeon RX 5500 az OEM piacra, a Radeon RX 5500 XT pedig a DIY piacra érkezik meg. Hogy így lesz-e? Rövidesen meglátjuk.
































