LENCSEVÉGEN EGY INTEL ALDER LAKE-S PROCESSZOR

Az Alder Lake-S generációs több területen is újításokat hoz, így meglehetősen izgalmasnak ígérkezik. Kíváncsian várjuk, mivel készül majd ellene az AMD.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. nov. 5. 17:12
Lencsevégen egy Intel Alder Lake-S processzor

Az Intel következő generációs asztali processzorairól, amelyek a Rocket Lake-S családba tartoznak, éppen a napokban jelent meg némi extra információ, ugyanis a gyártó idő előtt osztott meg néhány részletet a termékekkel kapcsolatban annak érdekében, hogy a rivális AMD ZEN3-as vitorlájából kifogjon némi szelet. A Rocket Lake-S modellek egyébként majd csak a következő év első negyedévében mutatkozhatnak be, azaz még várni kell rájuk egy picit.

A Rocket Lake-S után egy igazán különleges processzorcsalád érkezik az Alder Lake-S formájában, amelynek tagjai több tekintetben is újítást hoznak a vállalat termékpalettájára. Ahogy az a korábbi pletykák alapján már sejthető, az Alder Lake-S lényegében az első hibrid asztali processzor lesz az Intel háza táján, amely az ARM big.LITTLE koncepciójából merít, azaz maximum 8 nagy teljesítményű, valamint maximum 8 energiahatékonyságra hangolt processzormagot kaphat. A nagy teljesítményre hangolt processzormagok várhatóan a Golden Cove architektúrát használják, míg az energiahatékony változatok a Gracemont Atom architektúra köré épülhetnek.

Galéria megnyitása

Az új processzor a Rocket Lake-S-sel ellentétben már nem 14 nm-es, hanem 10 nm-es csíkszélességgel készülhet, valamint az LGA-1200-as processzorfoglalatot is lecseréli, így már biztosan új alaplap kell majd hozzá. Az LGA-1700-as tokozásra a jelek szerint azért van szükség, mert az Alder Lake-S modellek már PCI Express 4.0 helyett PCI Express 5.0-s sávokat használnak, valamint a DDR4-es memóriaszabványt is lecserélik egy frissebbre, a DDR5-re.

A fenti fotón látható Alder Lake-S modell egy mérnöki tesztpéldány, vagyis a kereskedelmi forgalomba szánt változatok ettől valamelyest eltérhetnek majd. Az Alder Lake-S generációt a következő év második felében dobhatja piacra az Intel, amennyiben az aktuális értesülések pontosak, és nem jön közbe semmi váratlan probléma.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

77 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gabushi
gabushi
2020. nov. 7. 12:34

@Akra úgy tűnik nem volt a fiókban semmi terv, mert sok ponton ügyesen másolja az amd jelenlegi designját ... az idő ami még kell majd hozzá meg kb. a fejlesztéshez és gyártáshoz kell (ha nulláról kezdtek neki az első zenek megjelenésekor)..

thedeveloper
thedeveloper
2020. nov. 6. 9:19
#4

Az új socket-re és az általa nyújtott lehetőségekre kíváncsi vagyok, de a big.LITTLE architektúrában egyelőre nem bízom.  Hordozható gépekben biztosan nagyon hasznos, viszont akármennyire is erős lesz a 8 "big" mag, az akkor is csak 8, szemben a konkurencia 12, illetve 16 erős magjával. Desktopon nem fog vígasztalni, hogy van még 8 "gyenge" mag is a tokban, ha egyszer az erősekre lenne szükség.

Dani64
Dani64
2020. nov. 6. 9:47

@thedeveloper

Mekkora a vásárlói erő laptopoknál 8-10-12 magra, annak teljesítményére? 1-2%? Az vesz magának olyan teljesítményűt.

A vevők 95% laposon netezik, csetel, vásárol, bankol, stb. Hova a teljesítmény?

Desktopon dettó. Aki dolgozik, játszik, annak pedig nem ez a megfelelő termék.

Dani64
Dani64
2020. nov. 6. 8:52
#3

Ahogy sejteni lehetett, az 5600X a 10600K-val van párban.

https://www.techpowerup.com/review/amd-ryzen-5-5600x/22.html

Perf / dollar: 10600K 97% és az 5600X 100%

Ár értékben is egymás mellé kerültek. Nem tudom maradt e még valaki akinek ez fontos, de szedtem össze egy 50-60 hozzászólást  amiben még olvashatjuk hogy az ár/érték a legfontosabb. Persze ez pár hónapja volt. Azóta változhattak a vélemények. XD

Whysper
Whysper
2020. nov. 10. 21:34

@Dani64   hog ylenen  az i5-tel párban  még alinkedben is  i9-el van nézd mrá amit linkeltél LOL

andy1977
andy1977
2020. nov. 5. 23:05
#2

3 éve csak kizárólag 4k gaminget tokok... 32 colon. Beülni egy 18 colos laptop elé fhd ra Ritka szar érzés....

Busterftw
Busterftw
2020. nov. 8. 1:26

@andy1977 XCOM 2? Az en szutyerak gtx 1080-em ami 15%-al gyengebb 4k-ban mint a RadeonVII kepes 35FPS-re.
Ennek orulsz? Ez a 4k gaming 1 jatekban? Ezt a szubjektiv merest hirdeted 3 eve, hogy a RadeonVII mekkora kiraly 4k-ra.

A te mereseidnek higgyuk el, de maset nem. Az nem gond, hogy a 4 gyereknek otthon lejaratod magad, de legalabb itt ne egesd magad.
Ha csak nem regebbi jatekokrol van szo, a Radeon VII nem alkalmas 4k jatekra, mert meg az annal joval erosebb 2080Ti sem az.

tomchee
tomchee
2020. nov. 5. 18:00
#1

Lencse végen a Zen3.... :'D Ez sztem többeket érdekel
https://www.guru3d.com/articles-pages/amd-ryzen-9-5900x-and-5950x-review,1.html

cink, h a játékok felében még az 5600X is veri a 10900 at :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. nov. 8. 18:04

@havoc28  mondjuk tényleg volt ilyen, főleg,ha a gyári hűtő és paszta volt használva. Az a gyári paszta egy rettenet. Én, ha ilyet kell leszedni,akkor csak melegen, vagy a hideg gépet be kell indítani pár percre, melegszik és kikapcsolás után finom jobbra balra mozgatással elenged, ellenben nem szabad még ilyenkor sem felfelehúzni.

Ezt viszont hibának felróni, meg szar a foglalat.... Elhűltem! :D

Vissza az oldal tetejére