Az Oppo mostanra teljesen bekebelezte a OnePlust, ennek a legfrissebb jele, hogy a OnePlus 10 Pro már SuperVOOC gyorstöltéssel jött, most pedig arról számolhatunk be, hogy az Oppo következő csúcsmodellje pedig a „Hasselblad kamerát” kapja meg.

A napokban több fénykép is megjelent a Find X5 Pro okostelefonról, és bár nem túl jó minőségűek a felvételek, plusz nincs is rajtuk az egész készülék, de azt jól ki lehet venni, hogy a Hasselblad márkajelzése szerepel a hátlapján. A Hasselblad tavaly bútorozott össze a OnePlusszal, és a jelek szerint az Oppo is igényt tartott azokra a fejlesztésekre, amik a partnerkapcsolat eredményeként jöttek létre.

Az ilyen együttműködések egyébként sokszor eléggé jelképesek szoktak lenni, de az tagadhatatlan, hogy a OnePlus 9 Pro tavaly az egyik legjobb kamerás készülék volt. Akár a Hasselblad érdeme, akár nem, az Oppo érhető módon minden képalkotási technológiára igényt tart, hogy a saját csúcsmodellje még jobb lehessen. A fotók azt is tükrözik, hogy a készülék otthont ad majd a speciális MariSilicon X lapkának, ami a képfeldolgozásért felel majd részben.

Galéria megnyitása

A Find X3 Pro már eleve egy remek fotós volt, még mikroszkópot is felvonultatott, a Find X5 Pro esetében pedig az Oppo megpróbálja majd a lécet még magasabbra tenni. Bár jelen állás szerint talán éppen a mikroszkóptól már meg lesz fosztva, pedig az egy remek érdekesség volt a kameramodulnál. A legfrissebb információk szerint lesz helyette Hasselblad partnerkapcsolat, ami nagy valószínűséggel például szebb színeket eredményezhet, amellett, hogy talán a Hasselblad zárhangot is be lehet majd állítani fényképezésnél.

Arról is árulkodik az okostelefonról kikerült kémfotó, hogy a MariSilicon lapka hajtja. A MariSilicon X az Oppo révén már korábban bemutatásra került, és részletesen írtunk róla, amikor a vállalat fellebbentette a fátylat az egységről. Röviden arról van itt szó, hogy a cég tervezett egy teljesen egyedi, 18 TOPS számítási kapacitással rendelkező lapkát a képfeldolgozásra. Ez magában foglalja az ISP-t, is, hogy még hatékonyabb legyen, és elképesztően hatékonyan tud képjavító algoritmusokat futtatni.   

Galéria megnyitása

A fényképen egyébként úgy néz ki a masina, mint az előzetes renderen, csak a színe mutat eltérést. Ami külön érdekes, hogy a fotón nagy valószínűséggel egy kerámia modell szerepel fehér színben. Talán a minőségibb anyaghasználatra is rá fog menni az Oppo a mostani zászlóshajó esetében. Az egyik képen az is látható, hogy a szerkezeten már a ColorOS 12.1 grafikus felhasználói felület van jelen, ami már természetesen az Android 12 alapjára épül.  

Galéria megnyitása

A szerkezetben a Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchip lesz megtalálható. A rendszermemóriát tekintve biztosan lesz 12 GB-os kivitel, ami pedig a tárhelyet illeti, 256 GB-tal is garantáltan elérhető majd a mobil. Ezen felül más konfigurációval is érdemes számolni. A szerkezet egy Quad HD+ felbontású, LTPO 2.0 technológiás AMOLED panelt fog használni, ami 120 Hz-es üzemre lesz képes. A kamerák terén kettő 50 és egy 13 megapixeles szenzorral lehet számolni.

Korábbi adatok alapján a masina egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátornak ad majd otthont. A telep két cellából fog állni, és 80 wattos teljesítményű SuperVOOC gyorstöltés lesz támogatott 50 wattos AirVOOC vezeték nélküli töltési lehetőség mellett. Pont, mint a OnePlus 10 Pro esetében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére