Az IFA-n rengeteg újdonság mutatkozott be, és olyan eszközök is megfordulhattak Berlinben, amik hivatalosan nem kerültek leleplezésre, legfeljebb szűk közönség láthatta a színfalak mögött. Ilyen lehet a Huawei Mate 20/Mate 20 Pro, amit egy szemfüles szaklap, a Teknófilo munkatársa szúrt ki a vállalat egyik dolgozójának a kezében a rendezvényen, és nem volt rest megörökíteni a gépet.
A Teknófilo hasábjain megjelent fotókon egyértelműen egy olyan készülék szerepel, ami hivatalosan nem jelent meg, és ezt leginkább a különleges kamerarendszeréből lehet leszűrni. A szerkezetnek a hátoldalán három képalkotó és egy LED-es villanó szerepel egymás mellett, illetve alatt 2x2-es felosztásban; ilyen elrendezést eddig még nem láttunk egy mobilon sem. Korábbi rendereken viszont már igen, amelyek állítólag éppen a Huawei Mate 20-at ábrázolják. Az aktuális képek alapján úgy tűnik, hogy hitelesek voltak az XDA által megszellőztetett az renderek.
A lencsevégre kapott különleges okostelefon egy fehér színű tokban volt, így nem lehetett felmérni teljesen a külsejét. Az eszköznek a hátán nem látható ujjlenyomat-olvasó – nincs kivágva a helye a tokon –, ami arra utal, hogy valószínűleg az előlapon kell majd keresni ezt a szenzort. És bár ez sok telefonnál mostanában már nem jellemző, a Huawei pont olyan, aki a nagyon vékony keretek mellett is többször pakolta a kijelző alá a biometrikus érzékelőt. (De az is elképzelhető, hogy a kijelző mögé lesz rejtve a szenzor, vagy elhagyja a vállalat, és az Apple nyomdokaiba lép.) A mobilon nem lehet látni 3,5 milliméteres aljzatot, csak egy C-típusú USB van az alján, a tetején pedig egy mikrofonbemenet és egy másik lyuk, ami vélhetően egy infrát rejthet – Jack dugónak túl kicsinek tűnik. A feltételezett Mate 20/Mate 20 Pro tokjának is van egyébként érdekessége, ezt is érdemes szemügyre venni. A kijelző egy részére rálátást enged a kiegészítő, így a pontos idő és az értesítések megtekintéséhez nem kell kinyitni, a pereme pedig egészen nagy ívben lekerekített, ami arra enged következtetni, hogy a kijelző oldala is lekerekített.
A Huawei Mate 20 széria jelen állás szerint október 16-én fog bemutatkozni. Mit lehet hivatalosan tudni ezekről az okostelefonokról? Nos, a felsőkategóriás mobilokmár az új generációs, HiSilicon Kirin 980 rendszerchippel fognak bevetésre kerülni, az eszközökön az Android 9.0 operációs rendszer fut majd az EMUI 9.0 grafikus felülettel, és egy olyan akkumulátorral lehet számolni, ami 4000 milliamperesnél nagyobb kapacitással szolgál.
































