A Honor augusztus 12-én fogja lerántani a leplet az első prémium csúcsmodelljéről, a Magic 3-ról, és a napokban a márka vezérigazgatója már megvillantotta a készüléket. A készülék nagyon hasonlíthat majd egy olyan Nokiára, amit a HMD Global szíve szerint meg nem jelenté tenne.
Persze az, hogy a Nokia 9 PureView esetében nem jött be a kamerarendszer, semmilyen hatással nem lesz majd arra, hogy a Honor Magic 3 miként fog szerepelni, ugyanis biztosan kijelenthető, hogy semmi közös nem lesz a kettőben azon túl, hogy a kialakítás valamilyen szinten hasonlónak tűnik első ránézésre. És egyébként teljesen eltér attól, mint amilyen a korábbi, állítólagos Honor Magic 3 rendereken szerepelt.
Korábbi információk és frissebb pletykák alapján a Honor Magic 3 egy 50 megapixeles főkamerát vonultat majd fel, és lesz mellett három darab 64 MPixeles megoldás is. Továbbá rendelkezni fog egy 3D ToF szenzorral vagy egy 2 MPixeles mélységérzékelővel, a lényeg az, hogy adott lesz valami a „térbeli tájékozódához”. Ezek alapján akár egy rendkívül potens kamerás készülék is lehet majd a Magic 3, de egyelőre hivatalosan erről semmit nem lehet tudni.
A képen azt lehet látni, hogy a nagy körben elhelyezett kamerák mellett kettő segédfény is helyet kaphat majd. Lesz egy hagyományosabb kialakítású LED-es villanó, és egy másik megoldás, ami kicsit a Xenon vakukra emlékeztető, de valószínűleg nem az, hanem LED alapú az is. A szerkezeten egy tok van, ami igazából eltakarja az okostelefon burkolatát. Ami még látható, hogy a gombok a bal oldalon lettek elhelyezve, a hangerő kezelőszervei egy helyre kerültek a bekapcsoló gombbal.
George Zhao elárulta a Honor Magic 3 kapcsán, hogy lesznek egészen érdekes funkciói. Például kiemelte azt, hogy az okostelefon halkan fog kicsengeni abban a helyzetben, ha a felhasználónak éppen a kezében van a mobil, és nézi a képernyőt. Ez nagyon hasznos fejlesztés, hiszen mikor az ember látja a képernyőt, akkor semmi szükség nincs arra, hogy adott esetben akár a maximális hangerején csörögjön a mobil egy bejövő hívásnál.
Azt is tudjuk már, hogy a Honor Magic 3 egyike lesz azoknak az eszközöknek, amik az elsők között fogják használni a Qualcomm következő felsőkategóriás rendszerchipjét, a Snapdragon 888+ mobilplatformot.
































