Két héttel ezelőtt számoltunk be róla, hogy egy Qimsar nevű 17 éves fiú pár hónapja nekiállt elkészíteni PC-re az eredetileg csak PS4-re megjelent, de már ott sem elérhető P.T.-t. A játék neve a Playable Teaser rövidítése, és meglepetésszerűen jelent meg a 2014-es GamesCom alatt.

Akkor még senki nem tudta, mi is ez az egész, azoban hamar kiderült, hogy a Hideo Kojima vezetésével és Norman Reedus főszereplésével készülő Silent Hills kvázi játszható előzeteséről van szó.

A 17 éves Qimsar alaposan a fejébe vette, hogy elkészíti PC-re a játékot, eközben pedig tulajdonképpen a nulláról tanult meg dolgozni az Unreal Engine-nel, a 3DS Maxsszal és a Blenderrel. Az általa kiadott 0.9.2-es verzió már hűen visszaadta az eredeti játékot, és hamarosan érkezett volna egy frissítés, ami az animációkat tette volna rendbe, és ezzel gyakorlatilag teljessé vált vola a "remake".

Csakhogy a Konami most (várható módon) közbelépett. Asim Tanvir, a kiadó egyik közösségi menedzsere közölte a rossz hírt a fiúval, mondván "rajtuk kívül álló jogi okok miatt" egyszerűen nem folytathatja a fejlesztést, és el kell távolítani az internetről a már meglévő verziót.

Viszont, itt a történet egy pozitív csavart is vesz: a Konami egyrészt egy nagy ajándékcsomagot küldött a srácnak, másrészt pedig gyakornoki pozíciót kínáltak neki, melynek keretében a Konami európai, japán és amerikai ágával is dolgozhat majd közös projekteken.

Szerencsére Qimsar nem tört össze a hír hallatán: "Most gondolom egy ideig pihenek, és megpróbálom jobban megtanulni a Blendert, a 3DS Maxot és a Substance-t. Remélem, a Konami nem bánja, de privátban befejezném a játék fejlesztését, hogy megmutathassam apámnak, aki remélem nagyon büszke lesz rám" - írta.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2018. júl. 17. 18:28
#2

Legalább nem a gyereket lőtte le.=)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 16. 19:39
#1

Vagy én vagyok hülye, de kijött már egy verzió pc-re évekkel ezelőtt mert emlékszek rá hogy kijátszottam.

InGen
InGen
2018. júl. 17. 10:52

Igen, voltak rá próbálkozások, de ez járt a legközelebb az eredetileg, és lett volna teljesen befejezve, ha hagyják még dolgozni a srácot egy kicsit.

Vissza az oldal tetejére