Kiderült ugyanis, hogy karácsony este - amikor is saját állítása szerint legalábbis a családja körében volt - arra is talált időt és módot, hogy telefonon felkeresse a Sony Music elnökét, és intézzen hozzá egy pár keresetlen szót annak érdekében, hogy megalapozza a Macworld alkalmával már felfedett jó hír valóra váltását, miszerint az iTunes DRM-mentessé és vezeték nélkül is elérhetővé válik, valamint változni fognak az árak is.
Erre pedig azért volt szükség, mert a Sony Music renitenskedett, keménykedni próbált (nem tanulva a Universal sorsából, aki másfél éve követett el egy hasonló hibát), miközben a többiek már korábban behódoltak. A "behódolás" pedig szó szerint értendő: mostanra ugyanis az iTunes már a világ első számú zeneforgalmazói státuszán is túllépett, és egyenesen a zenekiadók fejére nőtt.
Ezt remekül szemlélteti az a tény is, hogy azóta több zenekiadó magas rangú - és természetesen névtelenségben maradni kívánó - vezetői is kereken elismerték: nem maradt más lehetőségük, mint a megalkuvás, lévén nem vállalhatták fel azt a kockázatot, hogy egy esetleges elmérgesedő nézeteltérést követő retorzióként az Apple esetleg eltávolítsa a portékáikat az iTunes-ról. A kiadók már nem tudják mivel zsarolni az Apple-t, ám az annál inkább tudja őket.































