Lehullott a lepel az idei Assassin's Creedről

Ma délután egy élő stream keretében hivatalosan bejelentették az új, Londonban játszódó Assassin's Creed: Syndicate-et.

Lehullott a lepel az idei Assassin's Creedről

Ma délután egy élő stream keretében hivatalosan bejelentették az új, Londonban játszódó Assassin's Creed: Syndicate-et. A játék október 23-án jelenik meg PS4-re és Xbox One-ra, de kicsivel később PC-n is üdvözölhetjük.

A nagy leleplezés alkalmával az új címet fejlesztő Ubi Quebec tagjai beszéltek egy keveset a fejlesztési elveikről, innovációról és hogy a Ubinál mekkora alkotói szabadságot kapnak. Megszólaltak a korábbi játékokon dolgozó Ubi Montréálos kreatívok is, akik gyermekükként szeretik a sorozatot, majd elmondták, hogy szíven ütötte őket a Unity buktája. Kicsit felhúztuk a szemöldökünket, mikor azt mondták, hogy túl sok kockázatot vállaltak vele (talán inkább túl keveset), de aztán annyit beszéltek az innovációról, hogy elaltatták bennünk a gyanút. A játék demózása alatt aztán még inkább megnyugodtunk, de ne szaladjunk ennyire előre.

Az AC: Syndicate eseményei 1868-ban játszódnak, ahogy már korábban is említettük, az ipari forradalom miatt pezsgő London utcáin. Hősünk a munkásosztály fiainak érdekeit képviseli, akik halálra dolgozzák magukat a szép új világ megépítésébe, míg a pénzemberek csak tollasodnak. A színfalak mögött egy második forradalom (ez már nem ipari) is zajlik, melynek valószínűleg kulcsfigurái leszünk.

Asszaszinunk neve Jacob Frye, akinek van egy nagyon csinos és okos húga is. Evie segít neki kiigazodni a hatalmas változásokon átmenő új társadalmi rend, no és persze az alvilág útvesztőiben.

Sok mindent megtudtunk a játékmenetről is, mely minden eddigi AC játéknál pergősebb lesz. A Sydicate-ben elhagyjuk a kardokat és szorosabb közelharcban lesz részünk, fegyvereink között lesz kukri kés és boxer, de kapunk egy csinos revolvert is. A saját felszerelésünk mellett kihasználhatjuk majd a környezetet is a problémás szituációk megoldására, e lehetőségek feltárásában pedig segítségünkre lesz az Eagle Vision mód. Újdonság a kötél-kilövő alkalmatosság, mellyel pillanatok alatt egy épület tetejére juthatunk, vagy éppen két épület között húzhatunk zip-linet. Lehet reménykedni, hogy új hőseink nem akarják majd megmászni a nagyanyjukat is, ha épp ott áll mellettük, mert az előző részben nem kicsit alátett a realizmusnak az idétlen mozgáskultúra.

Galéria megnyitása grid_on

Nagy hangsúly van a járműveken is. Többek között az új epizódban vezethetünk lovaskocsit, de a tetejükre ráugorva is cipeltethetjük magunkat egy darabon parkourözés közben.

Üdítő volt látni, hogy a Sydicate-ben, amikor Jacob épp nem lopakodik, akkor egy cilindert visel és nem hoodie-ban nyomul, ami inkább hívja fel rá a figyelmet az utcán, mint rejti el.

Az új AC az eddigiek alapján elég ígéretesnek tűnik, reméljük, hogy tud elég újdonságot hozni és újra tudunk úgy beszélni az AC-ről, mint a sorozat fénykorának idején.

Galéria megnyitása grid_on

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward