A Blizzard a tavalyi BlizzConon és a nemrég történt hongkongi események után (ahogy azt mi is írtuk) nem kicsit befürödt, a helyzet azóta sem javult. A főleg keleti piacra szánt mobilos Diablo Immortal bejelentése önmagában olyan mély nyomot hagyott a rajongók szívében, amit sokan azóta se tudtak kiheverni. Lehetséges, hogy mentenék a menthetőt egy Diablo 4 bejelentéssel? A mostani szivárgás szerint erről lehet szó.

A német Gamestar szúrta ki, hogy a Diablonak jön egy új Art könyve, vagyis egy olyan illusztráció gyűjtemény, ami ötszáznál is több koncepciós képet tartalmaz. Ennek a könyvnek a hivatalos reklámanyagában pedig az áll, hogy a Diablo 1, 2, 3 és 4-ről vannak benne képek. Jogi okokból nem tenném be ide a fotót, mert ez a német Gamestar előfizetőknek szánt példányából való, de a giga.de kicsit szabadabban kezeli ezt, ott megnézhető a reklám, szöveggel együtt, amíg le nem töröltetik legalábbis.

Jómagam nem vagyok pletykák híve és csak indokolt esetben írok róluk. A helyzet az, hogy ezt is érdemes óvatosan kezelni. Egy ilyen könyvet lehetséges, hogy egy olyan marketing csapat állítja össze, akik nem igazán akarnak különbséget tenni például a Diablo 4 és a Diablo Immortal között, hiszen a karakterek számában a 4-es kevesebb helyet foglal és még kapósabbá is válik tőle a könyv, hívogatóbb, egy Immortal alcímnél.

Egy másik lehetőség pedig az, hogy tényleg tartalmaz képeket a Diablo 4-ből, ám ezek rajzok bizony még csak a tervfázishoz kellettek, a megvalósítás még messze van, hiszen a koncepciós rajzok a játékfejlesztési szakasz elején igazán fontosak. Ennek megfelelően lehetséges, hogy még évekre vagyunk egy játszható Diablo 4-től és közel sem arról lenne szó, hogy ez már a BlizzConon játékmenettel párosulna, de ez majd november 1-én kiderül.

Van egy másik szóbeszéd, (aminek a valóságtartalmában tényleg kételkedem, de sose tudni), hogy készül az Overwatch 2. Egy twitter felhasználó, névszerint @Metro_ow folyamatosan szivárogtat információkat az állítólagos Overwatch 2-ről. Szerinte a BlizzConon nem lesz új hős bejelentés az alapjátékhoz, nem lesznek új pályák, egyszerűen csak egy rövid videóval bejelentik a játék második részét, ami egy PVE és PVP orientált cím lesz, egy fejlődési rendszerrel, ami a képességek működésére is hatással lesz.

Szerinte a videóban Mei, Tracer, Winston és a fiatal Genji lesz látható, majd a jelenetek végén felbukkan az OW2 logó és Jeff Kaplan kisétálva a színpadra bejelenti a játékot, ami nem egy kiegészítő lesz.

Személyes predikcióm a showra az (lehet egyet érteni vagy kételkedni benne), hogy ha ez tényleg meg fog történni, akkor a Blizzard a Diablo Immortalnál is nagyobb lebőgést fog mutatni, a rajongók nem fogják tudni elfogadni az új irányt és a Nintendo Switch játékosok is elárulva fogják érezni magukat, hiszen csak pár hete vették meg a játékot. Mivel az emberek rengeteg órát, energiát és nem példa nélkül pénzt költöttek az első részre, több tucat jól bevált skinnel rendelkeznek, valószínűleg nem fogják a játékosbázis szétszakítását és az első rész hanyagolását egykönnyen megbocsájtani a gigacégnek.

Akármi is fog történni, legyen szó Diablo 2 Remasteredről (erről is szólnak pletykák), Diablo 4-ről, Overwatch 2-ről vagy akár Hongkongról, egy nagyon érdekes BlizzCon elé nézünk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
NGdavoretto
NGdavoretto
2019. okt. 22. 23:02
#3

Én a 2-t anno gusztustalanul sokat játszottam testvéremmel, a 3-al már voltak gondajim, kieg teljes áron, season-ök, megvehető cast (ha jól emlékszem 20 euro körül van, de sose vett rá a lélek hogy megvegyem) meg kozmetiaki dolgok. Kétlem hogy jönne a 4 vagy ha igen akkor trébb lesz mindnél, és bevallom félek is tőle.

mtrx220
mtrx220
2019. okt. 21. 22:31
#2

remélem utolsó dobása lesz már ennek a cégnek. sosem gondoltam volna hogy ezt leírom: de jobb lenne ha inkább megszűnne.

inkább ne adjanak ki még egy olyan casual rettenet szutykot mint a diablo 3. jobb a békesség,

hagyjuk inkább és tekintsük a diablót a LOD-al befejezettnek.

BadDevil
BadDevil
2019. nov. 4. 17:12

@talgaby De, kitalálták, Dungeon Siege volt a neve...az embereknek nem tetszett, mert túl automatikusnak találták (bullshit, de ez volt a nép akarata).

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 21. 22:01
#1

"Lehetséges, hogy mentenék a menthetőt egy Diablo 4 bejelentéssel?"

Semmit nem mentenek vele. Azzal még 0-n sem lesznek. Inkább akkor lesznek nagy bajban ha mégsem produkálnak valamit a kövi blizzconon.

"A mostani szivárgás szerint erről lehet szó. "

"""szivárgás""" jk, gerilla marketing. Bár semmi uj infot nem mondott, inkább csak hypet akar generálni.

 

Overwatch 2 meg nem találgatás, hanem egy eldöntött tény. Már régóta tudni lehet, hogy csinálják. Persze sokra nem kell számítani, kb. csak egy mód lesz a mostanihoz, de a lényeg nem is ez, hanem az, hogy a lootboxokat (skinek meg egyéb szir szarok) resetelik ezzel, így újra meg lehet fejni a birkákat, miután egy teljesen "uj" játék lesz.

Vissza az oldal tetejére