Kínáért bármit: Bannoltak egy HearthStone játékost, nemzetközi felháborodás lett a vége

Az Activision Blizzard egy ideje dörgölődzik Kínához, így egy a hongkongi tüntetések mellett felszólaló játékost tiltottak el a Hearthsontól a diktatórikus állam megnyugtatása érdekében.

Kínáért bármit: Bannoltak egy HearthStone játékost, nemzetközi felháborodás lett a vége

A Blizzard az elmúlt években egyre jobban idegenedik el önmagától, vagyis attól a cégtől, ami milliók szeretetét és tiszteletét gyűjtötte be az évek folyamán. Vélhetően az egyik ok az Activision nyomása, akik a Blizzard tulajdonosaként minél több pénzt szeretnének kicsikarni a játékosokból. Az alapítók elhagyták a céget, és a Blizzard egy olyan pályára állt, amiben nagyon régóta nincs köszönet. A rajongók szerint már a tavalyi BlizzCon is egy csúfos mélypont volt a cég történetében, ott ugyanis is a Diablo Immortal bejelentésével egyértelművé tették, hogy Kínában látják a fejlődésük zálogát. Soha nem volt még Blizzard bejelentés ennyire kínos, mint az, így születhetett meg a híres piros pólós csóka is, aki a mobilos játék hallatán egyszerűen csak rákérdezett, hogy ez egy kései április elseji poén-e?

Az egész BlizzCon tehát rossz szájízt hagyott a rajongókban. Az esemény után nem sokkal a professzionális e-sportot lelövő Heroes of Stormmal és a köhécselő Hearthstone-nal a cég népszerűsége soha nem látott mélypontra süllyedt. A Blizzard viszont nem elégedett meg a népszerűtlenségével és afelé haladnak, hogy még az Electronic Artsnál is gyűlöltebb céggé váljanak. Ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint bekerülni a médiába egy nagyon kellemetlen hírrel, egy olyannal, amilyennel nem csak a játékosok, hanem a politikusok is szívesen foglalkoznak.

A vasárnapi Grandmasters bajnokság fordulójának győztese az esemény utáni interjú közben ugyanis felvett egy gázmaszkot, és azt mondta az adásban, hogy szabadságot Hongkongnak. Ez utalás a több hónapja tartó tüntetéssorozatra, amivel a hongkongiak tiltakoznak a kínai állam növekvő befolyásszerzése ellen.

De a probléma nem ez volt, hanem hogy Blitzchungot - aki ezt a politikai akciót elkövette - a Blizzard 1 éves eltiltással és minden ez idő alatt, vagy ez után szerzendő pénznyereményeitől és díjaitól megfosztotta, így a 10 000 dollártól is elesett. Blitzchung egy közleményt adott ki, amiben kifejtette, hogy tudta, hogy ebből problémája lehet, akár még az élete is veszélybe kerülhet, de nem bírta magában tartani tovább a szimpátiáját az üggyel kapcsolatban, amiért a honfitársai kiállnak az utcán. Kötelességének érezte, hogy megszólaljon. A Blizzard erre reagálva kiadott egy közleményt, hogy fontos a szabad véleménynyilvánítás, a cég jó hírnevét viszont senki nem ronthatja, így azonnali retorziókra volt szükség. Ha ez nem lenne elegendő, a kommentátorokat, akik az interjút készítették, szintén menesztették.

Pár napja történt hasonló botrány az NBA-ben, mert egy sztárcsapat igazgatója kiállt twitteren a hongkongiak mellett, és erre válaszul a Kínában is népszerű csapat meccseit betiltották a kínai adók. Ez azért is fájó, mert ahogy a Blizzard, úgy az NBA is egyre inkább akar építeni a kínai rajongóktól származó bevételre. Ezt az érdekeltséget félthette a Blizzard, amikor kiosztotta ezt a kemény büntetést a játékosra és a kommentátorokra.

De természetesen Blitzchung eltiltása nem maradt következmények nélkül. A redditen a /r/blizzard csatornát elárasztották a rajongók, hogy kifejezzék nemtetszésüket a cég lépésével kapcsolatban. Magát a reddit csatornát konkrétan órákra le kellett állítani, mert a moderátorok nem bírták tartani a lépést a dühös tömeggel. A jelszó egyszerű volt: bojkottálni a Blizzardot (#blizzardboycott). Játékosok, casterek egyaránt kiálltak a vállalat képmutatása ellen. A Collegiate Hearthstone csapat játékosai szintén beszálltak a „Free Hongkong” „Boycott Blizz” üzenettel a témába egy élő adás közben.

Brian Kibler - egykori profi Magic: The Gathering játékos - nemrég még népszerű Hearthstone kommentátorként kereste a kenyérre valót. Ő közvetítette eddig a Grandmasters bajnokság angol nyelvű adásait is, de úgy döntött, hogy nem tud egyetérteni a Blizzard politikájával és felmondott. Több Blizzard alkalmazott pedig szintén a hongkongi tüntetésekre utalva esernyőkkel tiltakozott a saját cégük döntése ellen - Hongkongban esernyőkkel védekeznek a rendőrök által használt oszlató lövedékek ellen. Sőt, még a cég által büszkén hirdetett „Minden hang számít” és a „Globálisan gondolkozz” alapelveket is letakarták a Blizzard főhadiszállásán.

Természetesen a kitiltásos eset mellett nem csak a videojátékokban érdekeltek, de még az amerikai politikusok se tudtak elmenni. Demokrata és republikánus szenátorok együtt szólaltak fel az ellen, hogy egy amerikai cég így megadja magát Kínának némi plusz pénz reményében. Televíziók és a gamer világtól független újságírók írták meg a történteket mindenhol a világon. A mémcunami is elindult, érdemes felnézni a Redditre és válogatni a vicces és ötletes képek között.

A Blizzard másik játékában szerepel egy Mei nevű kínai Overwatch hős, aki totál ellentéte a kínai államnak. A Föld megmentéséért harcol és egyértelműen egy liberális gondolkodású karakter, így a közösség őt szemelte ki a hongkongi tiltakozások szimbólumává. A napokban betiltották Hongkongban az arc eltakarását, hogy a tüntetők könnyebben azonosíthatók legyenek később a felvételeken, cserébe minden tüntető maszkot húzott. Nem kellett sok, hogy Mei is megkapja a saját „Szabadságot Hongkongnak” arcfedőjét és #meiwithhongkong hashtagjét.

Akárhogyan nézzük, a Blizzardnak nem sikerült a „vétkes” játékos kitiltásával eloltani a tüzet. Úgy tűnik rossz poroltót emeltek le, hiszen az egész jelenség felrobbant, a cég népszerűsége most hasonlóan meredeken halad lefele, mint amit annak idején az EA elért a Star Wars Battlefront 2 mikrotranzakcióival. A következő Blizzcon ezek után tényleg érdekesnek tűnik; vajon mi fog történni ott és hány játékos kerül még a vesztőhelyre a kínai érdek miatt? Lesznek, akik ott a helyszínen kiállnak Hongkongért vagy alábbhagy addigra a téma? November elején kiderül, hogy a nyugati vagy a keleti piac a fontosabb a pénzügyi vezetőségnek és a játékosok képesek-e megbocsájtani a Blizzardnak az utóbbi idők ballépéseit.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap