A Trojan.Peskyspy, illetve TROJ_SPAYKE.C [Trend] névre keresztelt új trójai alkalmazás a fertőzött számítógépen egy szoftver alkalmazásával éri el, hogy a számítógépen zajló audió feldolgozásba "belelásson", majd a Skype hívás alkalmával elhangzott beszélgetést rögzíti és MP3 formátumban lementi a gépre. Az így elkészült fájlban kódolatlan módon, azaz titkosítás nélkül van jelen a hanganyag, mivel az a Skype beépített titkosítási algoritmusát megkerülve készíti el a felvételt, amit később az előre meghatározott szerverre küld el a trójai, hogy ott a támadó meghallgathassa a felhasználók között elhangzó beszélgetést.
A Symantec szakemberei szerint a fertőzés jelenleg alacsony kockázatot jelent, ám a működő trójai program segítségével új lehetőségek nyílnak az internetes bűnözésben, így a későbbiekben mindenképpen tartani kell attól, hogy illetéktelenek lehallgathatják Skype-on zajló privát beszélgetéseinket. A trójai forráskódjának egy része publikusan elérhető, így a veszélyt egyáltalán nem szabad lebecsülni.
Német lapinformációk szerint ezt az alkalmazást eredetileg svájci kormányzati megbízásból a német BKA támogatásával készítette egy vállalat (ERA IT Solutions), ám a kódot író programozó saját oldalán elérhetővé tette a trójai forráskódjának egy részét, miután elhagyta a céget. A trójai forráskódjának szerzői jogai egyébként természetesen a fejlesztőmérnök tulajdonában vannak. A készítő célja a forráskód "kiteregetésével" mindössze a felhasználók figyelmeztetése volt, illetve az, hogy az egyes szakértők megismerjék az alkalmazás működését és tudjanak ellene védelmet kínálni, ugyanis a módszer egyelőre jogellenesnek tekinthető.































