A Ubisoft ott van a Gamescomon, és magukkal vitték az Assassin’s Creed Odyssey-t is. A játék helyszíne Görögország mítoszokban és legendákban gazdag földje lesz, az időpont pedig az időszámításunk előtti ötödik század, a Spárta és Athén között dúló peloponnészoszi háború korában.

A fejlesztők ötvözték a valóságot a legendákkal, a vallással és a hagyományokkal, az eredmény pedig egy olyan világ lett, ahol félelmetes lényeket találunk. A két főszereplő, Alexios, vagy Kassandra szerepében összefuthatunk például az aranyszín bundájú nemeai oroszlánnal, az istenek által megátkozott Lükaónnal, a farkassal, vagy az árkádiaiak anyjával, Kallisztóval, a medvével, de tiszteletét teszi maga a rettenetes Medúza is.

A mitikus teremtmények mellett zsoldosokkal, és a Kosmos szekta tagjaival is meg kell küzdenünk. Az előbbi csoport minden lopás, gyilkosság, vagy más illegális cselekedet után a nyomunkba ered, fejlett harci technikákkal és képességekkel felszerelt harcosaikat olykor ragadozó állatok is követik, és sosem adják fel az üldözést. A szekta egy nagy hatalmú ereklye segítségével terjeszti befolyását az országban, a céljuk a teljhatalom, és mivel rejtőzködnek, bármelyik politikus, kereskedő, kalóz, katona, vagy akár szövetségeseink is közéjük tartozhatnak.

A játék három kiadásban lesz kapható:

Assassin’s Creed Odyssey® Omega Edition:

  • Assassin’s Creed Odyssey játékszoftver
  • 32 oldalas művészeti album: A Ubisoft Quebec művészeinek rajzaival, melyek a játék megalkotásához vezettek.
  • Világtérkép: Fedezd fel az Assassin’s Creed® Odyssey világát ezzel a kézzel rajzolt művészi térképpel.
  • Omega Pack: Kronos csomag, 1 ideiglenes XP boost és 1 ideiglenes drachma boost. A Kronos csomag 5 epikus páncélzatot, 1 epikus fegyvert és 1 epikus lovat tartalmaz.

Assassin’s Creed Odyssey® Gold Edition:

  • Assassin’s Creed Odyssey játékszoftver
  • Szezonbérlet: Szerezz hozzáférést az Assassin's Creed® Odyssey új narratív fejezeteihez a szezonbérlet részeként

Assassin’s Creed Odyssey® Medusa Edition:

  • Assassin’s Creed Odyssey játékszoftver
  • The Fallen Gorgon szobor (magasság: 33 cm)
  • 64 oldalas művészeti album: A Ubisoft Quebec művészeinek rajzaival, melyek a játék megalkotásához vezettek.
  • Világtérkép: Fedezd fel az Assassin’s Creed® Odyssey világát ezzel a kézzel rajzolt művészi térképpel.
  • Válogatott játékzene: Az Assassin’s Creed® Odyssey legjobb zenéinek válogatása.
  • Omega Pack: Kronos csomag, 1 ideiglenes XP boost és 1 ideiglenes drachma boost. A Kronos csomag 5 epikus páncélzatot, 1 epikus fegyvert és 1 epikus lovat tartalmaz.

Az előrendelők megkapják a The Blind King bónuszküldetést is, mely egy rejtélyes utazóról szól, akiben sokkal több van, mint az elsőre látszik.

Az Assassin’s Creed Odyssey október 5-én jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. aug. 22. 13:20
#1

Emlékszem még az AC 1 és az Ezio trilógia alatt a történelmi szereplők szerves részei voltak a történetnek. Azóta kb így néz ki: Nézzétek gyerekek itt van XY híres történelmi figura! Kérdezzük meg mit csinál! "Ó én épp a történelemben híressé vált munkámon dolgozom, de itt van ez a pár ember, akit ki kéne nyírni, hogy menjen a dolog." Oké XY csináljuk is, köszi, hogy beugrottál egy cameo erejéig!

Vissza az oldal tetejére