Viszonylag keveset hallunk a Square Enix-féle Left Alive-ról, ami talán nem is csoda, mert az eddig különböző kiállításokon kipróbálható változatoktól nem voltak éppen elájulva a sajtó képviselője. Pedig a Front Mission-sorozat világában játszódó címet egy Armored Core- és Metal Gear-veteránokból álló "all-star" csapat fejleszti a kiadó szerint.

Mindenesetre a Square Enix ma bejelentette, hogy a végleges anyag jövő szeptember 5-én jelenik meg, a Day One Edition pedig már most előrendelhető a Steamről, mégpedig 60 euróért.

A bejelentés mellé érkezett az új előzetes is, mely a történet alapjait igyekszik bemutatni. Ez sem tűnik éppen fantáziadúsnak: a jövőben államok helyett a gazdasági nagyhatalmas irányítják majd a világot, a technológia rohamosan fejlődik, azonban az emberiség ezt nem tudja felelősségteljesen használni, úgyhogy háborúk alakulnak ki. A sztorit három különböző karakter szemszögéből ismerjük majd meg, és állítólag mindegyiknél "bátor döntéseket kell majd hoznunk", melyek "komoly következményekkel járnak".

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kerub88
Kerub88
2018. okt. 10. 14:20
#1

Yoji Shinkawa-t le se tagadhatnák a készítők között :)
Szurkolok nekik. De ez egyenlőre még nem csigázott fel.

Vissza az oldal tetejére