Az amerikai űrhaderő az Egyesült Államok hadseregének legújabb ága, amit tavaly intézményesített Donald Trump elnök. Amellett, hogy nyilván rendkívül menő, és a logója még hasonlít is a Star Trek-féle Csillagflottára (amiből jogi problémák is voltak), azért akadnak apróbb bökkenők is. Az egyik, hogy most egy olyan belső levél került ki, mely szerint az űrhaderő egyik katonája 30 percet késett egy edzésről, mert inkább a közeli Target áruházakat járta annak reményében, hogy egy PlayStation 5-öt vásároljon.
A levél szerint a katona egyszerűen csak annyit válaszolt, amikor a felettese számon kérte, hogy “Yolo, PS5 > letters of discipline".
"Ön késett, és arra célzott a felettesénél, hogy egy PlayStation megvásárlása fontosabb, mint a cselekedeteinek a fegyelmi következményei. Az ön cselekedetei extrém devianciának minősülnek attól a profizmustól, ami elvárható a fegyveresek erők egyik tagjától" - szól a levél. Ennek következtében az űrhaderő katonáját lefokozták, így már nem Senior Airman, hanem Airman 1st Class. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a dolog megérte-e, és az úriember végül sikeresen vásárolt-e egy PS5-öt, de gyanítjuk hogy nem, hiszen a megjelenés óta világszerte nagyon komoly hiány mutatkozik a konzolból.
A Schriever légibázison tartózkodó egység, a Space Delta 8 szóvivője egyelőre nem tudta megerősíteni a kiszivárgott értesüléseket, mondván, hogy a belső folyamat még nem ért a végére, hiszen lehetőség van fellebbezni, illetve jogi felülvizsgálatot kérni, mielőtt az egész ügy lezárul. Azt azonban megjegyezte a szóvivő, hogy a levél formátuma megegyezik azzal, amit az űrhaderő használ.
Mindenesetre az űrhaderő láthatóan kedveli a videojátékokat, ugyanis nem olyan rég tartottak egy kisebb Call of Duty-bajnokságot, ahol legyőzték az Egyesült Államok hadseregének valamint tengerészgyalogságának résztvevőit is, tehát úgy tűnik, hogy az ország katonaságának különböző ágai közül ők tolják a legjobban.































