Az első 5G hálózatok már elindultak globálisan 2019-ben, az első 5G-s megoldások pedig már 2018 végén üzembe álltak. Okostelefonok pedig már egyre szélesebb kínálat mellett érhetőek el 5G támogatással. Ezek alapján egy kicsit furcsának hangozhat, hogy az első mobilhívást még csak most valósították meg, de így van.

A VoNR, vagyis Voice over New Radio egyáltalán nem alap szolgáltatás attól függetlenül, hogy az 5G hálózatok már üzemelnek, a hanghívások minden esetben a 4G LTE vagy más hálózatokon történnek még napjainkban. Viszont az Oppo, a MediaTek és az Ericsson most megtette az első lépést abba az irányba, hogy ez minél hamarabb megváltozzon.

Az Oppo jelentette be hivatalos közleményben, hogy sikeresen bonyolított le hanghívást 5G hálózati környezetben, és ehhez módosított eszközt használt. Az Oppo nem nevezte meg, hogy melyik okostelefonján kivitelezte a VoNR-t, de azt megtudhattuk, hogy egy olyan készülék volt az alany a próba során, ami a MediaTek által biztosított, integrált 5G modemes rendszertchipet használta. Egészen pontosan a Dimensity 1000L lapka hozzájárulásával sikerült ez megoldani. Az 5G SA hálózati környezetet pedig az Ericsson biztosította, szóval a svédek érdemes is az eredmény.

A kínaiak beszámolója szerint a VoNR képes lesz minden szempontból javítani a felhasználói élményt. A magasabb elérhető sávszélességnek köszönhetően magasabb bitráta mellett mehet a folyamatos hangátvitel, és érződött is a teszt során, hogy jobb a hangminőség visszaadása. És a késleltetés is alacsonyabb, ami az 5G esetében az egyik legfontosabb előnyként emelendő ki általában, szóval a VoNR esetében minden eddiginél közvetlenebbül mehet a csevegés.

Az Oppo mostantól azon lesz, hogy minél előbb képes legyen a fogyasztók számára elterjeszteni az 5G-s kommunikációs lehetőségeit. Erről Andy Wu, az Oppo alelnöke és a szoftverfejlesztői üzletág vezetője nyilatkozott. A cég proaktívan azon lesz, hogy tőle telhetően minden megtegyen a technológia fejlődését illetően. Az Ericsson központjában zajlott kísérlet kapcsán elmondták a svédek, hogy a kapcsolódás a mobilok között szinte azonnal, instant ment, és teljesen simán, egyetlen gombnyomással lehetett a hívás közben videocsevegésre is váltani.

A VoNR bevezetésével az okostelefonok lényegében mindenféle szempontból képesek lennének áttérni az 5G kizárólagos támogatására, nemcsak az adatkapcsolatok lennének az új generációs hálózatokon folytathatóak. Ezzel megnyílna az út az 5G SA előtt, hiszen az SA (Standalone) és az NSA (Non-Standalone) architektúrák között az a különbség, hogy az NSA esetében még az egyéb infrastruktúrákra is kell támaszkodni a használat során, míg az SA esetében kizárólag az 5G-n „lóghat” a mobil.

Azt most még nagyon nehéz megmondani, hogy a VoNR szolgáltatás mikor indulhat el a szolgáltatóknál, de tekintve, hogy a 4G LTE esetében ehhez évek kellettek, nem lenne meglepő, ha ezúttal is hasonló lenne a helyzet. Az első szolgáltatók persze talán már idén is megpróbálkoznak majd a VoNR bevezetésével, de valószínűleg hosszú időnek kell ahhoz eltelnie, hogy ez legalább annyira elterjedt legyen, mint ma a VoLTE.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. ápr. 9. 8:30
#3

Jajj ez a sok marketing duma, mintha eddig használhatatlanul szar lett volna a telefonálás meg a hangminősége. Mi lesz a következő? 7.1 hangrendszer telefonkagylóba is?

Balucsek
Balucsek
2020. ápr. 9. 14:18

@pdx006  Ezen mondjuk én is besírtam mikor olvastam :) Nem mintha a 3G kezdeti 1+ megás gyakorlati feltöltési sebessége nem lett volna elég legalább agy loseless audio minőség továbbítására. Ott is csak a 80-100+ ms késleletetés volt az ok amiért nem csomagkapcsolva utazott a hang. A VoLTE-hez képest meg aztán már abszolút nem értem mivel lesz tisztább a hang.
Enduser szempontból az egyedüli plussz, hogy nem fog a torrent vissza lassulni a 4G sebességere amíg telefonálsz :)

axe
axe
2020. ápr. 9. 1:22
#2

waoo

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. ápr. 8. 21:33
#1

Remek. TIsztában vannak egyűáltalán azzal, hogy hány ember lett koronavirusos a telefonálásuknak köszönhetően?

Junglefighter
Junglefighter
2020. ápr. 9. 17:28

@PARASZT  Sőt!!! Még aki ezt a cikket elolvasta az is! Még jó hogy én immunis vagyok a bundáskenyérre!!!

Vissza az oldal tetejére