Az Intel új vezetője, Pat Gelsinger - aki idén február óta irányítja a vállalatot - az elmúlt hónapok folyamán több fontos változtatást is felvázolt, amelyek meghatározóak lesznek az Intel elkövetkező éveinek alakulásában. A cél az, hogy a fő üzletágakra helyeződjön a hangsúly, azok a divíziók pedig, amelyek nem mutatnak elegendő növekedési potenciált, fokozatosan leépítésre kerülnek.

Ezzel együtt az is fontos szempont, hogy az Intel piacvezető félvezetőipari gyártóvá lépjen elő, aki gyártástechnológia terén az élvonalban foglal helyet, éppen ezért az IDM 2.0 kezdeményezés keretén belül rengeteg fejlesztésre, illetve új üzemek építésére is sor kerül annak érdekében, hogy saját igényeit, illetve a megrendelői igényeket is maradéktalanul kielégíthesse a vállalat.

Az Intel az elmúlt egy évtizedben több olyan területen is szerencsét próbált, ahol megfelelő növekedési potenciál mutatkozott hosszabb távon, ám a tervek nem mindig úgy sültek el, ahogy azt előre várták. A vállalat jelen volt a viselhető eszközök, az AR/VR termékek, illetve az okostelefonok és a táblák szegmensében, sőt még okoskamerákat is fejlesztett, amelyeket robotok használhattak. Az új üzletágak közül csak néhány jött be igazán, így az okostelefonok, a viselhető eszközök, valamint az AR/VR eszközök piacáról ki is lépett a vállalat. Hasonló sorsra jut a RealSense divízió is, amely szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így leépítik.

Galéria megnyitása

Azt a szakmai tapasztalatot, ami a RealSense üzletág kapcsán összejött az elmúlt évek folyamán, arra fordítják majd, hogy a főbb üzletágak, illetve az IDM 2.0 stratégia keretén belül profitálni lehessen belőlük. Maga a RealSense üzletág 2014 környékén jött létre, elsődleges feladata pedig az volt, hogy ütőképes kamera technológiát biztosítson sokféle terület számára, a számítógépektől egészen a robotokig. A termékpalettán 3D kamerák, RGB kamerák, LiDAR-ok, valamint a kamerák jeleit feldolgozó ASIC egységek is jelen voltak, plusz még a vállalat drónjain is használták a RealSense technológiáit.

A RealSense technológiáit az elmúlt évek folyamán nem vették át igazán nagy megrendelők, ugyanis a nagy autógyárak főként saját technológiákat fejlesztettek az önvezető autóikhoz, illetve a vezetést segítő asszisztens-rendszerekhez is, míg a kisebb vállalatok inkább kisebb megrendelésekkel üzemeltek, ami megint csak nem jó az Intel számára, hiszen a vállalat nagy mennyiségben történő termékgyártásra van berendezkedve.

Az egyelőre rejtély, hogy a RealSense üzletághoz kapcsolódó technológiákat később felhasználják-e például a MobilEye üzletágban, ahol pont önvezető autók számára fejlesztenek különböző rendszereket, valamint vezetőt segítő asszisztens rendszereken is dolgozik ez az üzletág – itt akár jól is jöhetnének a RealSense fejlesztések. Idővel kiderül, pontosan mi lesz a RealSense üzletághoz kapcsolódó technológiákkal és szabadalmakkal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ianbrenner
ianbrenner
2021. aug. 20. 2:07
#1

"azok a divíziók pedig, amelyek nem mutatnak elegendő növekedési potenciált, fokozatosan leépítésre kerülnek"

Helyes! Az exponenciális növekedés nem állhat meg! Ez viszi a világot előre!!!

Vissza az oldal tetejére