- You wot mate?
Egy elmélet szerint, ha az időutazás lehetséges lenne, akkor már tudnánk róla. A Vissza a jövőbe, a Quantum Break vagy a Prince of Persia későbbi részei mind a maguk módján nyúltak a témához, azonban ez egy olyan téma, ami az idegenek érkezéséhez és egyéb hatalmas sci-fi, fantasy és tudományos szempontú témákhoz hasonlóan régóta foglalkoztatja az emberiséget.
Az első időgépes történetet a New York Sunban Edward Page Mitchell publikálta „The Clock that Went Backward” címmel. Az sem mellékes információ, hogy mindez 1881-ben volt, azonban az időben utazás már sokkal régebben, mintegy 150 évvel ezelőtt is megjelenik az irodalomban. Samuel Madden 1733-as írása a legrégebbi ami ránk maradt, de Andersen, Poe és Dickens is érintette az időutazás témáját egy-egy művében. Wells nevezi nevén a dolgot először a The Time Machine című regényében, ahol a főhős I.sz. 802,701-ba utazik, ahol az emberiség már két fajjá fejlődött időközben. A Last Stop egy természetfeletti esemény következményeit és különféle szereplők sorsát gubancolja össze a játékában és az idő vagy épp a valóság egészen érdekes színezetet kap.
Három főszereplő életén át látjuk a történetet, aminek egy közös pontja van – valami nincs rendben, valami furcsa történik. A teleport ajtó, a zölden világító szemek, a testcserét átélő ismerősök mind a maguk (számukra) átlagos hétköznapjaiból csöppennek bele valami természetfeletti, megmagyarázhatatlan dolog középpontjába. Az unatkozó tinilány, az utolsó utáni fogaskerékként gürcölő egyedülálló édesapa és a profi ügynök egymástól nagyon is eltérő utat ígér.
A történet 1982-ben indul, de elég sokára derül csak ki, hogy miért is láttuk azt a rövidke kis bevezetőt. A főszereplők életébe már napjainkban ugrunk fejest és kezdetben igencsak mindennapos mindaz ami történik velük. Munkába járnak, problémákat oldanak meg, családtagjaikkal, munkatársaikkal beszélgetnek, barátokkal lógnak, szeretőjükhöz lépnek le munka ürügyén. Azonban mindannyiukkal történik „valami”, ami kezdetben fel sem tűnik neki, vagy épp szokatlan helyzetbe kergeti őket.
Folytatódnak a hétköznapok, de ott leselkedik már az esemény, ami bekövetkeztekor felforgat mindent. Ez érthető is, hiszen mi sem szeretnénk valaki más testében ébredni, de a titokzatos zölden világító szemű idegen rejtélye is vonzana minket, ha pedig egy tesztre készülünk egy titkos laborban, akkor sejthetjük, hogy próbára lesznek téve a képességeink.
A játék maga egyszerű alapokból építkezik. Egy része sétaszimulátorként is felfogható, de a történetmesélés és az események lassan összefonódó láncolata az, ami az egész gerincét adja. A három főhős külön-külön, fejezetekre bontott részletekben viszi előre a játék cselekményét, de mindig be kell várnunk egymást, ugyanis mindegyikükkel végig kell haladnunk a fejezeten, hogy a következő megnyíljon.
Nagyon sok beszélgetés van a játékban, a párbeszédek során pedig a ki kell választanunk, hogyan reagálunk, ennek viszont inkább a játék hangulatára van csak ráhatása, mivel ugyanazon végkifejlet felé haladunk mindenképpen. Néha még quick time eventeket is meg kell oldanunk, de ezek sem reflex próbáló feladatok, egyszerűen csak mozdulatokat vagy rövidke játékokat, elemzéseket jelentenek az adott szereplőre jellemzően.
A Last Stop főként a lassan beinduló, misztikusba hajló történetek rajongóinak kedvez. A sok mászkálás és beszélgetés életszerűvé és szerethetővé teszi a karaktereket – akár úgy is érezhetjük, hogy mi vagyunk vagy lehetnénk a helyükben. Elvégre történetekből áll az életünk onnantól kezdve, hogy öntudatra ébredünk és ezeket a megélt, átélt történeteket őrzik a fotók, a könyvek, a filmek és megannyi alkotás, ami a mi emlékünket is tovább viszi majd, ha eljött az időnk.
