Lassan lelepleződnek az új Rainbow Six Siege operátorok

Közeledik az Operation Ember Rise vége, amiben az ablakokban és a csapóajtókon keresztül, hirtelen felbukkanó Amaruval és a lehelyezhető pajzsokból tűzfürdőt csináló Goyoval ismerkedhettünk meg.

Lassan lelepleződnek az új Rainbow Six Siege operátorok

A Rainbow Six Siege univerzumában, ha valaminek vége szakad, akkor azzal együtt valami új is érkezik. A Ubisoft folyamatosan adagolja az infókat az Operation Shifting Tides-ról, ami biztosan két új operátort hoz magával, a videóval pedig sejtésünk lehet arról, mi lesz az új alakulatok tagjainak a képessége.

Egy női narrátor hangját hallhatjuk a felvételen, amint a fegyverek és kiegészítőik tesztjeinek eredményeit magyarázza a néző számára. Az első fegyver, amit megpillanthatunk egy CSRX300-as lesz, amit egy gép segítségével sütnek el és két, nem megerősített falon is áthatol gond nélkül, amik egymás mögé vannak helyezve, és ezeken méretes lyukat hagy.

Ezután pedig egy új robbanótöltényt láthatunk, amivel keresztüllőnek a már létrehozott lyukakon és ez belefúródik egy megerősített falba, amit jó látványosan telipakoltak bandit akkumulátorokkal, majd aktiválódás után felrobban. A kérdés az, hogy ez a lyuk egy operátornak elegendő lesz-e a bejutásra, vagy csak arra lesz elég, hogy a játékosok belássanak rajta. Bárhogyan is, a bandit akkumulátoraiból jól látszik, hogy Maverickhez hasonlóan nem lehetséges blokkolni ezeket a lövedékeket Mute-tal sem, de nem elképzelhetetlen, hogy egy Jäger vagy pont a másik új operátor ezt a képességet meg tudná állítani.

Folytatva a videót ugyanis egy jäger gránátelhárítóhoz látszólag nagyon hasonló eszközt látunk, ami egy mágnes rendszer segítségével magához vonzza a repülő tárgyakat egy elég nagy sugárban, majd talán semlegesíti azt, de ez még nem biztos, ugyanis ezt a videót se láthatjuk végig. Lehetséges, hogy ezek az eszközök egy idő után elengedik a megfogott robbanószert, esetleg egyfajta aknaként működhetnek, amik a támadó operátorok ellen fordulnak, ha a közelébe érnek.

A Shifting Tides új pályája nagy valószínűséggel egy olajfúró tornyon fog játszódni, valahol az északi sarkvidéken. Pletykák szerint lehetséges, hogy az újradolgozott kínai vidámpark pályát is hamarosan leleplezik és a két új operátor az indiai Kali és a kenyai Wamai lesz.

A Rainbow Six Siege Pro League döntő, november 10-i adásában mindent megtudhatunk majd a Shifting Tides-ról, amit stílszerűen Tokonaméban rendeznek meg, ami mellett a Rainbow Six Siege egyik pályája, a Skyscraper is játszódik.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap