2019-ben lehetett először konkrétabb híreket hallani arról, hogy az Oppo komolyan szeretne saját chipeket tervezni, és létre is hozott erre a célra egy leányvállalatot. Ma pedig már az sem kérdés, hogy saját rendszerchipet készít majd mobilokba, de ezzel nem fog egyhamar elkészülni a legfrissebb ágazati információk szerint.

A BBK Electronics legnagyobb márkájaként az Oppo rengeteg pénzt fordít kutatásra és fejlesztésre, és egyre fontosabb lesz a vállalat berkein belül a chipdizájn tevékenység is. A cégnek van egy külön leányvállalata, a Shanghai Zheku, ami elsődlegesen már a különböző lapkáknak a tervezésére fókuszál. Az IC dizájnt fő tevékenységének tekintő részlegen a szakemberek jelenleg azon dolgoznak, hogy létrehozzanak egy alkalmazásprocesszort (AP), és ezt még komplexebb egységek követhetik.

Galéria megnyitása

A Shanghai Zheku műhelyében készülő alkalmazásprocesszor már összetettebb és több lehetőséget nyújtó lesz, mint a MariSilicon X. Ez igazából csak a képalkotással kapcsolatos feladatokra lett kihegyezve. Hiába vonultat fel egészen kiemelkedő, csúcskategóriás képességeket, és szinte páratlan számítási kapacitást, a tudását csak egyetlen területen képes igazán jól kihasználni. Az AP lapka már széles funkcionalitással szolgálhat majd. De részlegeket sajnos nem tudunk mondani annak kapcsán, hogy ezt pontosan hova fogja célozni a piacon az Oppo.

Galéria megnyitása

A legújabb információk szerint 2023-ban jelenhet majd meg az Oppo első alkalmazásprocesszora. A forrás elmondása alapján a TSMC gondoskodhat majd ennek az előállításáról. Állítólag az 5 vagy a 6 nanométeres csíkszélességet fogja használni az Oppo fejlesztése. Tehát nem a 3-4 nanométeres tartományban gondolkodik egyelőre, ha hihetünk az aktuális pletykáknak. Korábban viszont voltak olyan elhintett információmorzsák, hogy akár már a 3 nm is reális cél lehet az Oppónál. Valószínűleg inkább a mostani adat lesz a helytálló, de kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő.

Galéria megnyitása

Arról is szó esett, hogy 2024 lehet majd az az év, amikor az Oppo elkészülhet a saját, okostelefonokba szánt rendszerchipjével, ami az alkalmazásprocesszor mellett már a mobil hálózati modemet is magában foglalhatja majd az egyéb kapcsolati opciókkal. És ennek kapcsán pedig most éppen azt lehet hallani, hogy szintén a TSMC-nél fog készülni, és a tajvaniak 4 nanométeres gyártási technológiáját használja majd ki. Mint ahogy 4 nm-en készül most a Snapdragon 8 Gen 1 és a Dimensity 9000 is.

Galéria megnyitása

Az elemzők szerint az Oppo nem próbál azonnal a csúcsra törni, hanem fokozatosan építkezne. Erre utal az is, hogy elsőkörben még csak egy képfeldolgozásra kihegyezett lapkát tervezett, ami társprocesszorként tud dolgozni az okostelefonokban. Az első alkalmazásprocesszora a cégnek a középkategóriát veheti majd célba, és talán még a 2024-ben megjelenő rendszerchip sem a csúcshódításra lesz tervezve.

Az Oppo chiptervező csapata ágazati információk szerint már több mint ezer fővel üzemel, és állítólag kiemelkedően magas fizetésekkel csábított el kiváló szakembereket a cég, hogy valóban egy jól működő chipdizájner alakulatot hozzon össze.

Nemrégiben Chen Mingyong, az Oppo alapítója arról beszélt, hogy jelentős céljaik vannak az Oppónak a chiptervezés területén. És azt is megosztotta a szakember a nagyérdeművel, hogy miért lett az első lapkájuknak a neve MariSilicon X. A Mari a Mariana-ároktól származik, és ezzel arra próbálnak célozni, hogy a képzeletet felülmúló fejlesztés az Oppo chipdizájneri részlegétől.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2022. ápr. 11. 0:54
#3

MariSilicon X innen nézve nem a legszerencsésebb név

Samanoske
Samanoske
2022. ápr. 10. 18:05
#2

Mi az a chiptervő?

DemonDani
DemonDani
2022. ápr. 11. 10:09

@Samanoske köszi xd benéztük

Enno
Enno
2022. ápr. 10. 14:34
#1

Ha túl jól csinálják a végén még olyan élet út jut nekik mint a Huawei-nek :)

tomchee
tomchee
2022. ápr. 10. 19:47

@Enno manapság mar nem kell annyi okot adnia egy komcsi cégnek hogy bannolva legyenek, mint a huaweii idejében. :)

"Kínai chip vagy? Pífff " Bidenke csapja is lefele

Max amcsi függösegek nélkül lennenek sikeresek, de sztem ezt ők is tudják

Vissza az oldal tetejére