Az AMD a RYZEN 3000-es sorozat esetében már bevezetett egy érdekes gyakorlatot, amely alapján a régóta forgalomban lévő modellek mellé „XT” jelöléssel frissített, magasabb órajeleken ketyegő példányok érkeztek, így a kínálat vonzóbbá, ütőképesebbé válhatott. A pletykák szerint hasonló frissítésre lehet számítani a RYZEN 5000-es sorozat esetében is, és az új modellek rajtjára sokkal hamarabb sor kerülhet, mint ahogy arra bárki is számított volna. Természetesen az aktuális értesüléseket most is érdemes gyanakvással fogadni, hiszen pletykáról van szó, nem hivatalos bejelentésről

Patrick Schur, aki korábban már szállított megbízható információkat, most arra hívta fel a figyelmet, hogy két új AMD RYZEN 5000-es sorozatú processzor termékkódja tűnt fel az elmúlt időszakban, amelyek arra utalnak, hogy a RYZEN 9 5950 és a RYZEN 5 5600 is kaphat egy-egy gyorsabb utódot a nem is oly távoli jövőben.

A 100-000000059-60_50/34_Y termékkód az aktuális hírek alapján a RYZEN 9 5950XT modellt takarhatja, ami jelenlegi állapotában csak egyetlen dologban különbözik a már régóta forgalomban lévő modelltől: a boost órajel 4,9 GHz helyett 5 GHz lesz, azaz 100 MHz-es gyorsulásra lehet számítani. felbukkant egy másik, 100-000000065-06_46/37_Y termékkód is, ami már a RYZEN 5 5600XT-t rejtheti, ám ennél a modellnél úgy tűnik, egyelőre a RYZEN 5 5600 órajelei vannak érvényben, de a jelek szerint korai mérnöki mintapéldányról van szó mindkét esetben, így a végleges órajelek várhatóan mások lesznek.

A RYZEN 3000-es sorozat „XT” jelölésű modelljeit tavaly júniusban mutatta be az AMD, így nincs kizárva, hogy a RYZEN 5000-es sorozatnál is hasonló gyakorlat lesz érvényben, vagyis június folyamán mutatkozhatnak be az újdonságok. Az egyelőre nem világos, pontosan mely modellekből érkezik „XT” változat, de idővel erre is választ kapunk.

A RYZEN 3000-es családnál egyébként a három piacra dobott processzor esetében szintén csak a boost órajel változott az alapmodellekhez képest, gyakorlatilag 100-200 MHz-es emelésről volt szó, így könnyen lehet, hogy a RYZEN 5000 XT sorozat esetében is hasonlóra lesz példa.

Valószínűleg elegendő mennyiségben készülnek már olyan processzorok az egyes modellekből, amelyek a gyárinál magasabb boost órajelet is simán és stabilan bírják, így ezekből új termékek válhatnak az „XT” jelölés használata mellett. És az újdonságok segíthetnek a RYZEN 5000-es sorozat versenyképességének további javításában is, hiszen a gyorsabb modellek az előző generáció esetében sem voltak drágábbak az általuk „leváltott” társaiknál, legalábbis MSRP tekintetében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
DenilCartel
DenilCartel
2021. máj. 20. 7:27
#2

Az 5000-es sorozatú CPU-k igazi nehézsúlyúaknak tűnnek, különösen a játék terén, és ez sok PC-rajongót izgat. De frissítenie kellene?

Azt mondanám, hogy ez függ. 1) Van Zen vagy Zen + CPU? 2) Vonakodva visszatartotta a Zen2-t, hogy megvárja a még jelentősebb frissítést? 3) Nagy játékos vagy? 4) Van b450-es vagy újabb alaplapod? Akkor valószínű, hogy a Zen3-ra történő frissítés megéri. Micsoda csemege!

Ha nemmel válaszolt: 1) Zen2 processzora van, vagy 2) nem volt kedve frissítéshez, mielőtt belemerült volna a "világ leggyorsabb játék CPU-jába", vagy 3) Ön nem sok játékos vagy nem csak egy játékos, vagy 4) új alaplapot kellene vásárolnia - akkor azt gondolom, hogy a Zen3-ra történő frissítés értéke sokkal kétségesebb.

A Zen2 minőségi architektúra, és a Zen3 áremelkedése miatt valószínűleg egy ideig együtt él az AMD legerősebb értékkínálataként.

Csak vigyázzon a háborgásra - okkal, pompával és körülményekkel mutatják be ezeket a dolgokat, emberek.

Az AMD tegnap nem mutatott semmit a többszálas teljesítményről. Természetesen először a referenciaértékeket kell látnunk, és az IPC-nyereségnek több magban is tükröződnie kell, de azt várnám, hogy a többszálas teljesítmény kevésbé jelentősen növekedett, mint az egymagos. Ha például inkább videoszerkesztő vagy játékos, akkor a Zen3 nem biztos, hogy olyan értékes számodra.

Egy új alaplap valószínűleg 100 dolláros prémium - nem beszélve arról, hogy a Zen3 valószínűleg az utolsó AM4 foglalattal kompatibilis CPU. Ez lesz a sor vége az új mobónak, amelyet meg kell vásárolnia. Esetleg nyálas lehet egy frissítésre, mire a DDR5 vagy más új funkciók később leesnek.

DenilCartel
DenilCartel
2021. máj. 21. 10:15

@DenilCartel [font][font]The 5000 series CPUs look really heavy, especially for gaming, and that excites a lot of PC fans. [/font][font]But should you upgrade?[/font][/font]

[font][font]I would say it depends. [/font][font]1) Do you have Zen or Zen + CPU? [/font][font]2 [/font][/font]<!--td {border: 1px solid #ccc;}br {mso-data-placement:same-cell;}-->https://19216811.cam/​​​​​​​ [font][font]) Reluctantly withheld Zen2 to wait for an even major update? [/font][font]3) Are you a big player? [/font][font]4) Do you have a b450 or newer motherboard? [/font][font]Then it’s likely that upgrading to Zen3 is worth it. [/font][font]What a treat![/font][/font]

[font][font]If you answered no: 1) you have a Zen2 processor, or 2) you didn't feel like upgrading before diving into the "world's fastest gaming CPU," or 3) you don't have many players or just one player, or 4) you need a new motherboard to buy - then I think the value of upgrading to Zen3 is much more doubtful.[/font][/font]

[font][font]Due to the Zen2 quality architecture and the price increase of the Zen3, it is likely to coexist for some time as AMD’s strongest value proposition.[/font][/font]

arn
arn
2021. máj. 19. 8:28
#1

Idealis esetben 2%... gyk semmi.

wildstorm
wildstorm
2021. máj. 19. 13:03

@thedeveloper Engem a használt piac nem nagyon érdekel. S a cikk sem arról szól...

Vissza az oldal tetejére