Külső akkumulátorok jelentek meg Redmi kínálatában

A Xiaomi almárkájának az előadásában már hordozható akkumulátorokat is lehet vásárolni.

Külső akkumulátorok jelentek meg Redmi kínálatában

Rengeteg különböző hordozható akku jelent már meg mostanra a Xiaomi égisze alatt, és ezek a termékek is nagy sikernek örvendenek a kezdetektől fogva. Ezúttal pedig már a Redmi márkajelzésével illetett külső akkumulátorokkal ismerkedhetünk meg.

Egészen pontosan kettő eltérő eszközről lesz szó, melyek a dizájnban hasonlítanak egymásra, de a képességeiket illetően már nem sok közös nevezőt vonultatnak fel. Az egyik Redmi hordozható akkumulátor 10 ezer milliamperes (37 Wh) kapacitással rendelkezik, a másik pedig már 20 ezer mAh-sre (74 Wh) lett szabva. Akik egy egyszerűen felkapható és tényleg kiválóan hordozható akkura vágynak, a 10 000 mAh-s megoldásnak szavazhatnak majd bizalmat, akik pedig pusztán a hatalmas kapacitást tartják szem előtt, a 20 ezer milliamperes eszközben lelhetnek társa. Az előbbi modell 150,5 x 73,6 x 15,1 milliméteres vonalakkal határolt, az utóbbinak pedig már 154 x 73,6 x 27,3 mm-esek az idomai. A tömegekről nem esett szó, de mivel akkumulátorokról van szó, így egészen biztos, hogy abban is jelentős az eltérés a termékek között, mint a vastagságukban.

Galéria megnyitása

Az energiahordozók töltésére a tervezők C-típusú USB és Micro-USB csatlakozókat egyaránt biztosítanak, így senkinek sem kell átalakítókkal szöszölnie. Ez mindenképpen egy apró, de fontos kényelmi fejlesztés a Redmi részéről. Az eszközök kettő készüléknek a töltésére használhatóak, és ennek megfelelően kettő darab normál méretű USB aljzat található rajtuk. A szerényebb méretű akkumulátor 5 voltos feszültség mellett kb. 2 amperrel dolgozhat, szóval 10 watt körüli teljesítményre lehet képes, és tölteni is ugyanilyen módon lehet.

Az izmosabb egység viszont már ennél jóval nagyobb teljesítményt fog támogatni, ott már a gyorstöltés támogatás is megjelent. Az akkumulátor táplálásánál és a hozzá „drótozott” eszközök töltésénél egyaránt 18 watt érhető már itt el. Tehát szükség esetén egy néhány perces töltést követően órákig lehet majd telefonálni. A kiegészítők töltöttségi szintjéről négy LED szolgál visszajelzéssel.

Galéria megnyitása

Érdekesség még a töltés terén, hogy van alacsony energiaszintű töltési funkció is, ehhez kétszer kell megnyomni az oldalukon található bekapcsoló gombot. Ilyen módban lehet tölteni a viselhető kiegészítőket, így a Bluetooth kapcsolatot használó fül- és fejhallgatókat, vagy okosórákat, fitnesz karpereceket (pl. Mi Band). A fejlesztők természetesen a megfelelő védelmek biztosításáról sem feledkeztek meg.

A külső akkumulátorok rendelkeznek egyebek mellett védelemmel a szimpla túltöltés ellen és a rövidzárlat sem okozhat nekik problémát, valamint a túláram esetén is megóvják a cellákat és az elektronikát. Az anyaghasználat nem kiemelkedő, az eszközök burkolata nem fém, hanem csak polikarbonát. Viszont ezzel együtt is strapabíróak lesznek, és így legalább kevésbé csúszós a felületük. Kizárólag fehérben lehet a szerkezeteket megvásárolni.

Galéria megnyitása

A Redmi okostelefonjai még a Xiaomi készülékeknél is jobbnak érződnek az ár-érték arányukat tekintve, és ugyanez a helyzet a hordozható töltőkkel is. A kínai almárka 10 000 mAh-s megoldása mindössze 59 jüanba fog kerülni, ami átszámítva kevesebb mint 9 dollárnak felel meg, és még a gyorstöltős, 20 ezer milliamperes modell is csak 100 jüanba kerül, ami alig több mint 14 dollár a jelenlegi árfolyamon kalkulálva. A szerkezetek forgalmazása a napokban indul Kínában, és később más területekre is kiterjedhet majd.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap