A ZTE a Nubia márkanév alatt már az első Snapdragon 8 Elite chipes mobilokkal is előállt, a Redmagic családban pedig már olyan csúcslapkás gamer okostelefon is van, a Redmagic 10 Pro személyében, ami hamarosan hazánkból is rendelhető lesz vállalat honlapján keresztül. Most viszont olyan modellekről számolhatunk be, amik célirányosan Magyarország felé vették az irányt.
A Nubia Music a fiatalokat veszi célba, akik szeretik a kedvenc dalaikat hangosan hallgatni akár az utcán vagy az iskolában is. A Nubia Flip 5G pedig már azoknak szól, akik valamilyen a megszokottól eltérő mobilt akarnak birtokba venni, de nem szánnak a vásárlásra félmilliós összeget.
Az olcsó készülékek szinte végtelen tömegéből zenei lehetőségeivel kitűnni próbáló Nubia Music 45 ezer forintos ajánlott fogyasztói ár mellett futott be. Ezt tehát tényleg szinte bárki megengedheti magának, ha nagyon megkívánja. A kagylós szerkezet persze ennél már lényegesen meredekebb áron nyit itthon, azért 230 ezer forintot kell a vásárlóknak leszurkolni.
Mind a kettő versenyzővel foglalkoztunk már korábban, a Nubia Music még a Mobil Világkongresszus alkalmával mutatkozott be más különleges eszközökkel karöltve. Ez a termék egy hatalmas hátlapi hangszórót villant, ami a cég elmondása alapján 600 százalékkal nagyobb hangerőt képes biztosítani, mint a szokványos mobiltelefonok. A színe sem éppen szokványos a terméknek, szóval biztos lehet benne a vásárló, hogy ezzel felkelti majd a környezete érdeklődését akkor is, ha nem kezd zenét hallgatni.
A készülék 6,6 colos, IPS technológiás megjelenítőt használ HD+ felbontással és 90 Hz támogatással karöltve. Még RGB fényeffektekkel is szolgál a készülék, hogy igazán figyelemfelkeltő legyen. A tervezők egy 5000 mAh-s akkut pakoltak a gépbe, és állítólag akár 48 órán keresztül képes szünet nélkül zenét lejátszani a nagy teljesítményű külső hangszóróval. Itt már azért a hangszóró elég szép fogyasztással bír, amit jól mutat, hogy Jack csatlakozós fülessel elvileg akár 150 órás zenelejátszásra is képes lesz.
A dalok tárolására 128 GB-nyi kapacitást biztosít, és az Unisoc SC9863A rendszerchip dolgozik benne 4 GB-nyi rendszermemória mellett, amit képes szoftveresen 8 GB-ra megtoldani. Az Android 14 operációs rendszer fut a mobilon. 50 megapixeles főkamera található még a készülékben, mely mellett egy mélységérzékelő is található, az előlapi képalkotója pedig 5 MPixeles felvételek megörökítésére alkalmas.
A Nubia Flip 5G elsősorban a Razr 40 ellenfeléül említhető az árazását tekintve. 6,9 colos a Flip 5G belső képernyője Full HD-nál nagyobb felbontással és 120 Hz támogatással, kívül pedig egy okosórákról átemelt panel található egészen mutatós módon integrálva. A Snapdragon 7 Gen 1 rendszerhipet alkalmazza az okostelefon, és itthon 8/256 GB-os kivitelben bukkant fel. Az oldalán ujjlenyomat-olvasót is felvonultat a mobiltelefon.
Képalkotásban nem túl erős a szerkezet, 16 MPixeles szelfiket lehet vele készíteni a belső kamerával, de ez inkább csak a videohívások végett van itt jelen. A külső kijelzőnek hála a főkamerával is lehet önarcképeket gyártani, és ez már 50 megapixeles szenzort vonultat fel. Van egy társkamera is, de ez csak a portrémódhoz járul hozzá, mindössze 2 MPixeles. 4310 mAh-s kapacitású akku lapul a Nubia Flip 5G-ben, ami 33 W-os teljesítménnyel lehet tölteni.