KÜLÖNLEGES KIEGÉSZÍTŐK A CORSAIR MŰHELYÉBŐL

A Corsair egy új kiegészítőt mutatott be, amely Corsair Link névre hallgat. A Corsair Link tulajdonképpen egy szoftverből és hardverből álló komplett rendszernek tekinthető, amely lehetőséget biztosít az adott rendszer hűtésének és világításának monitorozására, illetve vezérlésére is. A gyártó első körben két külön csomagot mutatott be, amelyek közül az egyik a Corsair Link Cooling Kit, míg a másik a Corsair Link Cooling and Lightint Kit nevet kapta.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. máj. 31. 13:01
Különleges kiegészítők a Corsair műhelyéből

A Corsair egy új kiegészítőt mutatott be, amely Corsair Link névre hallgat. A Corsair Link tulajdonképpen egy szoftverből és hardverből álló komplett rendszernek tekinthető, amely lehetőséget biztosít az adott rendszer hűtésének és világításának monitorozására, illetve vezérlésére is. A gyártó első körben két külön csomagot mutatott be, amelyek közül az egyik a Corsair Link Cooling Kit, míg a másik a Corsair Link Cooling and Lightint Kit nevet kapta.

Galéria megnyitása

A rendszer lelkét a Corsair Link Commander egység alkotja, amely központi vezérlőként működik. Az alumínium házban helyet foglaló megoldás 3,5 hüvelykes bővítőhelyre passzol és USB 2.0-s kapcsolaton keresztül csatlakozik a gépünkhöz. A vezérlő összesen nyolc darab Corsair Linkg Digital terminált kínál, valamint egy analóg Corsair Link csatlakozóval is rendelkezik - utóbbi az analóg érzékelők és kiegészítők csatlakoztatására használható. A rendszer a ma megjelent Corsair Hydro Series 80-as és Hydro Series 100-as folyadékhűtő rendszerekkel is kompatibilis, így a folyadék hőmérsékletét, valamint a hőleadó radiátoron elhelyezett ventilátorok fordulatszámát könnyedén nyomon követhetik a felhasználók. A ventilátorok esetében természetesen fordulatszám-szabályzásra is van lehetőség. A rendszer a Corsair Hydro Series H60-as folyadékhűtő szettel is kompatibilis: ennél a szettnél az analóg Corsair Link csatlakozón keresztül figyelemmel kísérhetjük a hűtőfolyadék hőmérsékletének alakulását.

Galéria megnyitása

A Corsair Link Commander-hez kétféle kiegészítő kapcsolható: az egyik a Corsair Cooling Node, míg a másik a  Corsair Lighting Node. A Cooling Node a hűtéssel kapcsolatos monitorozásért és vezérlésért felel. Ez a kiegészítő összesen öt darab ventilátorcsatlakozó terminált, plusz négy darab szenzor terminált és három darab hőmérséklet szenzort kínál. A termék és a Corsair Link Dashboard segítségével könnyedén monitorozható a különböző komponensek hőmérséklete, valamint a ventilátorok fordulatszáma is, sőt, a légkeverők esetében manuális és automatikus fordulatszám-szabályzásra is lehetőség van.

Galéria megnyitása

A másik kiegészítő, azaz a Lighting Node két különálló csatornát kínál, amelyekre egyenként akár 33 darab LED szalagot is kapcsolhatunk. A LED szalagok RGB LED-eket tartalmaznak, méghozzá szám szerint hármat, amelyekkel a rendelkezésre álló 16,7 millió színárnyalat bármelyike megjeleníthető. A fent említett Windows-os segédprogram, a Corsair Link Dashboard segítségével könnyedén szabályozható a világítás: beállíthatunk fix színt, de akár azt is megadhatjuk, hogy a világítás színe a hőmérséklet alakulásának, vagy egyéb paramétereknek megfelelően változzon.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A Cooling Node és Lighting Node kiegészítők műanyag házzal érkeznek és külön kábel segítségével kapcsolódnak a rendszer tápegységéhez, valamint a Corsair Link Commanderhez.

A Corsair Link Coolig Kit, amelyben a Corsair Link Commander és a Corsair Link Cooling Node foglal helyet, már megvásárolható kereskedelmi forgalomban, ára pedig 99 dollár magasságában helyezkedik el. A Corsair Link Cooling and Lighting Kit, amely egy teljes körű megoldásnak bizonyul, 139 dolláros ajánlott végfelhasználói áron kerül forgalomba.

A termékekkel kapcsolatban további információk itt találhatóak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
dezsi000
dezsi000
2014. ápr. 14. 20:22
#9

Nekem RM 850-es tápom van, annak a ventilátorát lehetséges lenne vmelyikkel vezérelni??? és hol lehet egyáltalán megvenni?

Kajafun
Kajafun
2014. ápr. 23. 15:59

Nekem pedig RM750-hez kellene pont! :)

Én a fullos cooling and lightning kitet vadászom, de csak coolinget találtam egy két helyen! :/

Kedves ipon, rendeljetek már párat, lenne rá kereslet! :)

Vendég-Vendög
Vendég-Vendög
2011. máj. 31. 23:05
#8

Kicsit furának tartom, hogy hőmérséklet-érzékelőt használ. Miért nem az eszközökből olvassa ki a hőmérsékletet? Processzor, HDD, alaplap.

"az mellékes, hogy megy váltóról is, de akkor vibrál a fénye"

Váltófeszültség esetén antiparallel szokás kapcsolni őket, akkor 50Hz helyett 100Hz-cel villognak.

"Sinán a tápból kivittem a 12V-ot, elvezettem a helyére, mellécsaptam egy kapcsolót, és lőn világosság."

Egy áramkorlátozó ellenállás azért nem árt. Ui. a LED alapvetően áramról megy, nem feszültségről, áramgenerátoros meghajtást kíván.

Szerzetes
Szerzetes
2011. máj. 31. 21:38
#7

Nekem a hőmérséklet jelzésére kombinált eszközöm van. Amikor meleg, akkor vörösen izzik a gépház legforróbb része (legmelegebb pont megjelenítésére is jó), illetve ha túllép az egészségtelen, akkor füstjeleket küld felém, hogy gáz van. Ez szaggal is párosul.

morgyi
morgyi
2011. máj. 31. 18:22
#6

Zaiko a PC-ben a tápból csak egyenáram jön ki, nem kell oda külön transzformátor meg semmi. Az a led szalagos megoldás nekem is tetszik :D Jó lenne ha külön lehetne kapni a ventilátor szabályzós rész nélkül.

MrJerk
MrJerk
2011. máj. 31. 15:55
#5

A billentyűzetem megvilágítását én is ledszalaggal oldottam meg. Persze nem ilyen szabályozós speckó cuccal, amiről itt is írnak.

Sinán a tápból kivittem a 12V-ot, elvezettem a helyére, mellécsaptam egy kapcsolót, és lőn világosság. Azért a néhány wattnyi cuccért kár lenne külön tápegységet is beszerezni.. :-)

Ráadásul így az asszony is tudja kezelni, nem kell neki megtanítanom hozzá egy program használatát is....

EMILIEN
EMILIEN
2011. máj. 31. 14:43
#4

Zaiko, nekem 2 db LED szalag világít a gépembe. Nem tudom, hogy miértesz hagyományos LED szalag alatt, de a LED-ek csak egyenáramról hajtva világítanak(az mellékes, hogy megy váltóról is, de akkor vibrál a fénye).

Gépbe ott a 12V, az elég neki. Tökéletes fényerő mellett működik és külső trafó sem kell.

_DiEGO_
_DiEGO_
2011. máj. 31. 14:43
#3

LED szalag

[italic]

A LED szalagok RGB LED-eket tartalmaznak,16,7 millió színárnyalat bármelyike megjeleníthető és beállíthatunk fix színt, de akár azt is megadhatjuk, hogy a világítás színe a hőmérséklet alakulásának, vagy egyéb paramétereknek megfelelően változzon[/italic].

szupi és vagány B)

Hőmérséklet érzékelő <-- illenem van 1db nekem is

Zaiko
Zaiko
2011. máj. 31. 14:17
#2

Én a világítósra is.

Éppen a minap gondolkoztam azon, hogy led szalaggal kéne megvilágítani a gépet, nem ócska neonnal. De a hagyományos led szalagok ha jól tudom egyenáramról mennek, és külön kell hozzá méretes transzformátor :S Ez viszotn beromi jól ki lett találva.

Variálható színbeállítás szoftveresen... Eléggé adja :D

Moddereknek have-to-buy lesz, ha nem lesz csillagászati áron :D

iponnorbi
iponnorbi
2011. máj. 31. 14:09
#1

Hőmérséklet érzékelőre benvezek

Vissza az oldal tetejére