Az Apple okostelefonja általában remek képminőséget tudnak nyújtani videózás és fotózás esetén is, de manapság ez már nem elegendő, a felhasználóknak a mobilgyártók egyre különlegesebb megoldásokat biztosítanak. Éppen ezért a cupertinói alakulat is keresi azt, hogy milyen extrával tudná meglepni a jövőbeli érdeklődőket.

A Bloomberg a napokban arról számolt be, hogy egy, az Apple-höz közel álló fejlesztő szerint a vállalat arra készül, hogy egy igazán ütős, 3D képalkotásra képes kamerát vet be az iPhone-ok esetében. Egy ilyen kamera abszolút kézenfekvő lenne az Apple számára, a cég ugyanis nagy hangsúlyt fektet már hosszú ideje a kiterjesztett valóság fejlesztésére, és bizony az AR mellett nagyon sok új lehetőség tárulkozhatna egy ilyen megoldással. Az iPhone-ba kerülő 3D kamerával pillanatok alatt meg lehet oldani azt, hogy a felhasználó beszkennelje a környezetét, vagy valós időben használja fel a térhatású képet.

Az Apple az előlapon már most is szolgál 3D érzékelésre képes kamerával, de a Face ID-hoz tartozó egység legfeljebb 50 centiről működik, ez a hátlapra kerülő új megoldás viszont egy fejlesztő elmondása alapján akár 4,5 méterről is megbízhatóan tudná tenni a dolgát.

Az új rendszer működéséről a Bloomberg annyit tudott közölni, hogy az eddiginél jóval nagyobb hatótávolságot egy új lézeres szkennert alkalmazva próbálja kivitelezni az Apple, mert a meglévő TrueDepth kameránál éppen az infrás pontvetítő jelenti a gyengepontot. A neve elhallgatását kérő fejlesztő elmondása alapján ez a kamera a portrék tökéletesítéséhez is fel lehet majd használva, tehát valószínűleg képes lesz arra a rendszer, hogy a 3D kamerától származó információkat vegye figyelembe a mesterséges mélységélesség generálásakor. Állítólag az Apple már egyeztet a Sonyval a kameramodul teszteléséről. Az viszont még odébb van, hogy ez a megoldás felbukkanjon az iPhone-ok fedélzetén, mert bár a Bloomberg beszámolója alapján 2019-re tervezte ezt a cég, de csúszik, és ezért csak 2020-ban érdemes rá számítani. A lap felkereste az Apple-t is az ügyben, de nem kommentálta a hírt a vállalat szóvivője.

3D kamera helyett idén egy olyan triplakamerás megoldással rukkolhat elő az okostelefonjánál a vállalat, ami egészen más extra lehetőséget nyújthat. A Bloomberg úgy tudja, hogy csak a legdrágább modell, az iPhone XS Max utódja fogja megkapni a harmadik képalkotót, és egy olyan komponens bukkanhat majd itt fel, ami egy ultraszéles-látószögű lencserendszerrel lesz felvértezve. Egy ilyen kamerával ki lehet tolni a zoomátfogást, és ennek a közbenjárásával akár szűkebb belső tereket is jól lehet majd fotózni, például egy utazás alkalmával; de akár a fotók képminőségének a javításánál is segítségül lehet hívni, mert extra képi információval tud szolgálni. Az új kamerán felül szoftveres változásokkal is lehet számolni, az Élő Fotók funkció például tovább lesz fejlesztve, így kétszer hosszabb élőképeket tud majd rögzíteni, és a megfelelő pillanat előtti és utáni videókat is megörökítheti.

A Bloomberg arról is említést tesz még zárásul, hogy nem kizárt a C-típusú USB csatlakozó megjelenése az iPhone-okon a jól bejáratott Lightning aljzat helyén. És hamarosan jöhet egy új generációs olcsó iPad 10 hüvelyk körüli képátlóval, valamint az Apple készen áll az iPad miniből is egy friss kiadást elindítani. Ez utóbbi talán érdekesebb, ugyanis a kicsi iPad nem változott 2015 óta, és bizony nagyon sok új fejlesztés jelent meg azóta a vállalatnál. A tabletekről már más források is beszámoltak korábban, és most a Bloomberg is azt adta hírül, hogy ezek tavasszal futhatnak be.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. febr. 3. 11:03
#4

A Távol-keleten lényegében ellőttek előlük már minden wow featuret. Vezeték nélküli töltés, széles látószögű kamera, teljesen zárt, gombok és csatik nélküli telefon, kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasó, teljes méretű kijelző, 5G, hajlíthatóság (mondjuk ez totál értelmetlen, és még kész sincs, de legalább jelét adták). Meg ott vannak az előlapi kamerával való "trükközések", kitolható kamera vagy a szétcsúszó telefon. Ezek mind-mind olyan kaliberű dolgok, amikre 6-7 éve csak az Apple volt képes. Tényleg igaz volt, hogy 3-4 évvel az iparág előtt járnak. Mostanra ez megfordult, megrekedtek valahol az évtized közepén az újításokkal, a minőség elég hullámzó, de legalább ötven százalékkal drágultak a telefonjaik.
Egy dolgot lehet(ett) a javukra írni, sokkal tovább használható egy készülékük (legalábbis a régi, 6-os környékén készültek) mint egy átlag andoridos semi-flagship. Hogy ez megmaradt-e, azt majd a következő 1-2 évben lehet megállapítani.

Timer
Timer
2019. febr. 3. 12:21

Ja, csak nagyjából kétszer annyiba kerül egy szifon, mint egy "andoridos semi-flagship", szóval ez sem érv, mert az árán 2 évente lecserélem az androidos készüléket, és ezzel együtt sok esetben korszerűbb technológiához is jutok. Ráadásul az utóbbi években a terméktámogatás Androidon is megnyúlt, egy alig 80 ezerbe kerülő (megjelenéskori ár) Huawei P9 Lite 2017 rendszeresen frissül mind a mai napig, bár a Pie még nem érkezett meg rá (és talán nem is fog). Ha árban kicsit feljebb szaladunk, akkor elérjük a Oneplus 3 szintjét, ami 125 ezres nyitóárához képest heteken belül Pie-on folytatja pályafutását (bétában már kint van rá jó pár hónapja), pedig kettő és fél éves. És ez nem főzött ROM, gyári support.

Az iPhone 5-től felfelé hosszabb-rövidebb ideig az összes generációval volt már kapcsolatom, és bár nem vagyok bigott android hívő, azt el kell ismerni, hogy az Apple semmi, de semmi világmegváltó újdonsággal nem szolgál már évek óta. Kivéve persze a pofátlan árazást, mert azzal rendre meglep.

axe
axe
2019. febr. 3. 9:29
#3

inkabb a szokftverre gyurjanak ra, mer azota amivel kijott az 5 egyre tragikusabb

thestock
thestock
2019. febr. 3. 6:48
#2

Évekkel ezelőtt volt egy olyan hogy LG Optimus 3D... szép volt,jó volt,de a 3D ott sem váltotta meg a világot. Erős a gyanúm hogy itt is csak érdekesség marad.

axe
axe
2019. febr. 2. 13:31
#1

ideje lenne osszekapnouk magukat, mer a 7plus fenyes feketeben fem hatlappal amit hasznalok meg nem rossz az 5 utan ami nagyon jol ossze volt rakva de amik utana jottek 8 es felette azok valami formedvenyek foleg ezekkel a kiallo kamerakkal

katt777
katt777
2019. febr. 2. 22:20

A 3D energiaigényét ismerve jó cucc lehet, ha fel nem robban az aksi. Kár, hogy ezt is 5* áron adják.

Vissza az oldal tetejére