Shop menü

KÖZELEG A NOTHING PHONE (2) BEJELENTÉSE

Elkezdett körvonalazódni, hogy mikor fogja a cég bejelenteni az új mobilt, ami már a prémiumabb érzést igyekszik majd nyújtani.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Közeleg a Nothing Phone (2) bejelentése

A Nothing kínálata továbbra sem túl bőséges, de a vállaltál dolgoznak azon, hogy gyarapítsák a palettát, és már azt is tudjuk, ha belátható időn belül egy új okostelefon léphet a színre. A Phone (1) tavalyi bevezetését követően már készül a Phone (2).

Carl Pei, a Nothing alapítója és vezetője már korábban beszélt arról, hogy már dolgoznak a fejlesztők a startup második okostelefonján. Arról is van már némi információ, hogy mire számíthatunk a Phone (2) esetében, de a lényeg az, hogy már hivatalosan is elkezdte a cég előkészíteni a bejelentést. A Twitteren közzétettek egy bejegyzést, melyben nyári bemutatóról van szó. Azt korábbi információkból lehet tudni, hogy az év második felében jöhet a szerkezet, így jelen állás szerint júliusi vagy augusztusi debütálás a legvalószínűbb.

A soron következő Nothing is azt a dizájnirányzatot fogja képviselni, mint a Phone (1). Egészen biztos, hogy a burkolata áttetsző lesz, betekintést nyerhetünk majd a hátlapja alá, és fel lesz szerelve LED-es világítással, ami érdekes trükkökre lesz képes. Az első okostelefont azért érte sok kritika, mert a LED kizárólag fehér színben tudott pompázni, de itt már egészen biztos, hogy más lesz a helyzet. A Twitteren megjelent rövid animációban ugyanis azt lehet látni, hogy egy piros LED villog valahol a készüléken.

Az apró részletből sok nem derül ki. Egy másik egyszerű képen az is látható, hogy van egy kapcsolószerűség a terméken, de mintha a hátlapon helyezkedne el. Meglehet, hogy puszta dizájnelemről van szó, nincs funkciója, de az is benne lehet a pakliban, hogy a hátlapon lesz egy üzemmódváltó. A Nothing mindig próbál valami újat, szokatlant mutatni.

A Phone (2) egy szempontból biztosan más lesz, mint a Phone (1) volt, eltérő szellemiségben lép majd pályára.

A Nothing első okostelefonja kiválóan optimalizált szoftvert vonultatott fel és felső-középkategóriás lapkát alkalmazott. Ezzel a kombinációval ért el költséghatékonyabban meglepően jó felhasználói élményt. Hasonló taktikával aratott nagy sikert a Pixel 6a. A Phone (2) esetében letér erről az észszerűségre hangolt útról a vállalat, és már egy valódi csúcsteljesítménnyel büszkélkedő eszközt tehet le az asztalra. Ezzel együtt pedig prémium irányba fog elindulni.

Carl Pei arról beszélt a Mobil Világkongresszuson, hogy a következő modell már egy Snapdragon 8 szériás rendszerchipet fog használni, innentől pedig nagyjából az is borítékolható, hogy nem egy megfizethetőbb konfigurációt üdvözölhetünk majd. A Qualcomm véletlenül arról kotyogott korábban egy közösségi médiás bejegyzésben, hogy a Snapdragon 8+ Gen 1 dolgozhat majd a mobilban, de ezt hivatalosan egyelőre egyik fél sem erősítette meg. Azt viszont most is hangsúlyozta a Nothing, hogy prémium lesz az eszköz, ami reményeink szerint minőségibb anyaghasználattal is együtt jár majd. 

Galéria megnyitása

A Nothing célja, hogy terjeszkedjen, és ennek jegyében elvileg már az Egyesült Államokban is partra szállhat majd a Phone (2). Már egy tesztjellegű bevezetést a cég eljátszott a Phone (1)-gyel. Bétás szoftverrel lehetővé tette a cég, hogy meg lehessen rendelni az okostelefont, és mivel hivatalosan nem kész terméket adott el, így nem kellett azokhoz szervizes hátteret és garanciát biztosítania. Azt nem tudni, hogy ennek az akciónak milyen eredménye lett, de Pei azóta is tett említést arról, hogy az USA felé vennék az irányt, szóval jó lehetett a Phone (1) szűkkörű fogadtatása.

A szoftver továbbra is nagyon fontos lesz a készüléken, ezzel is igyekezni fog még „prémiumabb” érzést nyújtani, azon felül, hogy a hardveres alap magasabb szintre lesz pozícionálva. Állítólag már csaknem 100 fős csapat dolgozik a fiatal startupnál azon, hogy a szoftver minél jobb legyen. A Phone (2) minden szempontból jobb élményekkel gazdagíthatja a vásárlókat, miközben a vállalkozás már a Phone (1)-gyel is elégedett volt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére