Annak idején elképesztő érdeklődés övezte a Kingdoms of Amalur fejlesztését. A játékot az Electronic Arts finanszírozta, a 38 Studios és a Big Huge Games fejlesztette. A legendás Ken Rolston (Oblivion) dolgozott vezető dizájnerként, a világ történetét R.A. Salvatore írta, Todd McFarlane pedig a művészeti irányért felelt.

A játék elkészítését brutális politikai huzavonák is nehezítették, hiszen a finanszírozók között ott volt Rhode Island állama is, a 38 Studiost alapító a baseball-legenda Curt Schilling pedig annyira beletette minden pénzét, hogy miután a Kingdoms of Amalur bebukott, már a saját relikviáit kellett eladnia.

Az anyag annak idején nem nem aratott hatalmas sikert sem a kritikusoknál, sem a közönségnél, pedig voltak értékei, az egyszer biztos. A világa hatalmas és jól kidolgozott volt, csak éppen az érdekes küldetések mellé legalább annyi MMO-s kitöltő feladat is társult. Valójában az egész onnan ered, hogy Curt Schilling hatalmas World of Warcraft-rajongó volt, és el akarta készíteni a saját világát, ami először egy single player szerepjáték képében öltött testet, majd később erre terveztek volna felhúzni egy MMO-t.

Amikor végül feloszlott a 38 Studios és a Big Huge Games, kiderült, hogy már javában dolgoztak a második részen. Ebbe az előzetes információk szerint sokkal szebb harci animációkat, töltések nélküli világot, és kevesebb szerteágazó küldetést tettek volna, valamint a játékos nagyobb hatással lehetett volna a világra és a történetre. Az első rész azonban nem tudta teljesíteni a tőle várt eredményeket: 90 nap alatt csak 1,2 millió példányt adtak el belőle, így az Electronic Arts nem akart részt venni a folytatásban.

És persze közel sem hozott annyi pénzt, hogy abból ki lehessen fizetni a befektetőket, valamint a munkavállalók elmaradt béreit.

Nem csoda, hogy hamarosan mind a 400 fejlesztő munkanélkülivé vált, és nagyon komoly pereskedések indultak meg minden irányból, amitől hosszú évekig nem tudtak szabadulni a különböző felek. Éppen ezért meglepetés, hogy most, közel egy évtizeddel később arról számolnak be az egykori kollégák, hogy meglepetésszerűen elkezdtek fizetési csekkeket kapni, habár itt is akadt egy kis probléma: ezeket a tíz évvel ezelőtti címekre küldték ki, sokan pedig már régen nem ott laknak.

Mindenesetre az öröm így sem lehet teljes: akik a Rhode Island-i stúdióban dolgoztak, mindössze a nekik járó pénz 14%-át, akik pedig Marylandben, a pénz 20%-át kapták meg, de azért ez is több, mint a semmi.  Mint ismeretes, később a THQ Nordic vette meg a Kingdoms of Amalur jogait, és kiadtak belőle egy felújított változatot, az ígéretek szerint pedig idén egy új kiegészítő is megjelenik majd Fatesworn néven.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére