A HP egy nagyon jól felszerelt mobil munkaállomást épített az AMD Gorgon Halo platformja köré, ami lényegében a Strix Halo frissítésének tekinthető, legnagyobb újítása pedig az, hogy 128 GB helyett immár 192 GB-nyi egységes memóriával is elérhető, ami óriási előrelépést jelent a helyben futó nagy nyelvi modellek esetében, hiszen ezáltal komplexebb, több paraméterből álló LLM-ek is elketyeghetnek a mobil munkaállomáson.
A Gorgon Halo APU sorozat csúcsmodellje, a RYZEN AI MAX+ Pro 495 egyébként maximális boost órajel tekintetében is rálicitál elődjére, hála a 100 MHz-es növekménynek. Az eddig kiszivárgott tesztek alapján az új mobil APU nagyjából 5%-kal lesz gyorsabb elődjénél, feladattól függően, memóriakapacitás terén viszont 50%-os előrelépést hoz.
A HP ZBook Ultra G3a formájában rövidesen elérhető lesz az AMD Gorgon Halo platformja, ahol többféle RYZEN AI Max+ Pro 400-as konfigurációból is lehet majd választani, nemcsak a csúcsmodellel szerelik fel a friss mobil munkaállomást. A legfrissebb információk alapján legalább háromféle változat érkezik a ZBook Ultra G3a-ból, amelyek legfontosabb tulajdonságait az alábbi felsorolás részletezi.
- AMD Ryzen AI Max+ PRO 490, 64 GB RAM, 512 GB SSD, FHD kijelző - 3899 USD
- AMD Ryzen AI Max+ PRO 495, 128 GB RAM, 512 GB SSD, FHD kijelző - 5999 USD
- AMD Ryzen AI Max+ PRO 495, 192 GB RAM, 512 GB SSD, FHD kijelző - 7449 USD
A fenti árlista csak egy kis szelete annak a kínálatnak, ami rendelkezésre áll majd, például lesznek 4K-s IPS panellel és 2,8K-s OLED panellel szerelt verziók is, amelyek egészen biztosan drágábbak lesznek, ráadásul mindkét opciónál 120 Hz-es képfrissítési rátával gazdálkodhatunk majd.
Az új mobil munkaállomás 356 milliméter széles, 240 milliméter mély és 17,9 milliméter vastag lesz, míg súlya 1,9 kilogramm körül helyezkedhet el, konfigurációtól függően. A nagy számítási teljesítményt kínáló hardver hűtéséről egy áttervezett hűtőrendszer gondoskodik, ami az első generációs ZBook Ultra G1a modellnél alkalmazott megoldáshoz képest már nem csak 55 W-os, hanem akár 100 W-os hűtőteljesítményt is fel tud mutatni. Az adatok tárolásáról akár 8 TB-nyi SSD is gondoskodhat, a csúcsmodellnél pedig akár 160 GB-nyi VRAM is társítható a Radeon 8065S típusú iGPU-hoz, ha az igények úgy diktálják. NPU teljesítmény terén 55 TOPs lesz a csúcs, az iGPU pedig továbbra is 40 aktív CU tömbbel rendelkezik és RDNA 3.5 architektúra köré épül, de magasabb boost órajelet vethet be, mint amit a Strix Halo modellek Radeon 8060S modelljénél megszokhattunk.
A ház egy 96 wattórás akkumulátort is rejt majd, amit 180 W-os maximális teljesítménnyel lehet tölteni a rendelkezésre álló Thunderbolt 4-es portokon keresztül, amelyekből rögtön kettőt is kapunk. A portok között helyet kap még egy USB 3.2 Gen2 Type-C csatlakozó is, ami szitén rendelkezik Power Delivery és DisplayPort 2.1 támogatással, csak úgy, mint Thunderbolt 4-es társai, valamint egy USB 3.2 Gen1 Type-A portot, egy microSD memóriakártya-olvasót, egy 3,5 milliméteres Jack Audió portot, valamint egy Nano SIM slotot is rejt a termék.
A HP ZBook Ultra G3a valamikor a következő hónap folyamán válhat elérhetővé szélesebb körben, akkor a többi konfiguráció árazására is fény derülhet.