Közel 5 milliós eladásnál jár a Redmi K20

Közel 5 milliós eladásnál jár a Redmi K20

A Xiaomi égisze alatt májusban jelentette be a Redmi almárka a Redmi K20 és a Redmi K20 Pro érkezését, és az okostelefonok a kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvendett. Egy olyan felső-, felső-középkategóriás széria lett ez, ami szinte példátlan ár-érték arányt mutatott.

A beszámolók és az elemzők szerint főleg a Redmi K20 Pro fogy nagyon szépen, de a Redmi K20 piaca is jól pörög. És ennek köszönhető az, hogy alig több mint fél év alatt sikerült a termékcsaládnak elérnie a 4,5 milliós forgalmat. Az olcsóbb Redmi modellek persze valamelyest keresettebbek, de így is a Redmi K20 sorozat egy egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő megoldás a Xiaominál.

Galéria megnyitása

Többször kiemeltük már, hogy nagyon jó döntés volt „szabadjára engedni” a Redmi márkát a Xiaomi berkeiben, mert remek konstrukciókat termel ki minden ársávban, ahol csak jelen van. A Redmi K-vonal pedig mintapéldája ennek. És a szakemberek addig ütik a vasat, amíg meleg, éppen ezért bemutatták mostanra a Redmi K30-at, szóval máris megérett a generációváltás. A Redmi K30 már 5G támogatással is megvásárolható lesz, ezzel a modellel egy másik hírünkben részletesen foglalkoztunk. Elnézve az utód képességeit, nem lennénk meglepve, ha még a Redmi K20-nál is szebb pályát futna be.

A Redmi K20 értékesítési eredménye kapcsán azt nem árult el a Xiaomi, hogy ebben benne van-e a Xiaomi Mi 9T és a Mi 9T Pro forgalma is, de feltételezhetően igen. A vállalat ugyanis Európába már ilyen néven kezdte el szállítani a készülékeket. A Mi 9T sorozat lényegében a Redmi K20 globális kiadásának tudható be.

Galéria megnyitása

A Xiaomi egy ideig még biztosan forgalmazni fogja a Redmi K30 mellett a Redmi K20 szériát is, így még tovább növekedhetnek az eladásai. A Redmi K-sorozat pedig valószínűleg együttesen át fogja lépni a 10 milliós forgalmat a következő néhány hónapban, ezzel megerősítve a pozícióját a Redmi Note sorozat mögött.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap