Számos különböző érdekes kutatást szokott publikálni a Counterpoint Research, most az elemzők egy olyan jelentéssel álltak elő, ami a nagy gyártók okostelefonokból származó tavalyi bevételeit taglalják. Azt lehet látni, hogy az Apple-nek áll a zászló, jelentősebb a fölénye, mint korábban bármikor.
Tavaly 1354,8 millió okostelefont adtak el globálisan, ezt korábbi kimutatásokból már tudjuk. Most pedig már az is ismert, hogy az értékesített készülékek 448 milliárd dolláros értéket képviseltek együttesen. Ez alapján a mobilok átlagára nemzetközi szinten 330 dollár körül alakult. Ez több mint tíz százalékos emelkedés éves szinten, ami rendkívül jelentős. Tavaly ilyenkor 298 dollár körül volt az éves szinten eladott eszközök átlagára.
A pandémia kirobbanását követően inkább az olcsóbb készülékek fogytak nagyobb mennyiségben, de a teljes forgalom is lényegesen kisebb volt. Éves szinten a teljes bevétel 17,3 százalékkal emelkedett. Soha olyan nagy összegben nem forgalmaztak okostelefonokat, mint tavaly, és nem szerény mértékben dőlt meg a korábbi csúcs. Eddig a legnagyobb értékű forgalom 2018-ban volt, akkor 410 milliárd dollárért vettek az emberek új készülékeket. Ehhez képes most több mint 9%-kal értek el magasabb eredményt a gyártók.
Bár a Samsung volt éves szinten a piacvezető, a bevételek szempontjából az Apple vitte a prímet, ha pedig a haszon kerülne a figyelem középpontjába, valószínűleg még jelentősebb lenne a cupertinóiak előnye. A teljes mobilpiac bevételének a 43,8 százalékát tette zsebre az Apple az iPhone-ok értékesítésével. az iPhone 13 nagy sikere az utolsó negyedévben jelentősen hozzájárult az új csúcs eléréséhez. 196 milliárd dollár folyt be ezekből a készülékekből az Apple-höz. Ez több mint 34 százalékos emelkedés éves szinten.
A Samsung hiába tudott l5,4 százalékkal nagyobb forgalmat összehozni, a bevétele csak töredéke lett az éllovasénak. A Galaxy készülékek értékesítéséből 72 milliárd dollár jött össze, 8 milliárddal több, mint egy évvel korábban. Ez alapján 265 dolláros átlagáron találtak gazdára a különböző Galaxy modellek, miközben az iPhone-okért átlagosan 832 dollárt fizettek a vásárlók, ez pedig brutális kontraszt.
Az Oppo összetettben meg tudta előzni a Xiaomi-t, miközben a Xiaomi adott el több készüléket. Ez részben annak köszönhető, hogy a Counterpoint 2021 harmadik negyedévétől, tehát az év második felétől már a OnePlus forgalmát is ide számolta. 37 milliárd dolláros bevétele volt egyébként az Oppónak, nagyjából feleannyi, mint a Samsungnak. Azonban éve összevetésben 50%-kal tudott erősödni, ami azért igazán szép eredmény.
Hasonló szereplést ért el a Xiaomi is, neki 36 milliárd dolláros forgalmat sikerült okostelefonok eladásával bonyolítania 2021-ben. A nagy gyártók között messze a Xiaomi az, akinek a legkisebb átlagos értékesítési árral kell számolnia évről évre. 189 dollár volt a tavaly évben ez a mutató, szóval csaknem 4,5-szer drágábban mentek az Apple készülékei. Ennek ellenére a Xiaomi büszkén emelte ki, hogy tavaly nagyon sokat tudott erősíteni a felsőkategóriában. Igazából a fenti érték magához képest nem is rossz, hiszen tavaly még alig tudta a 160 dolláros árszintet átlépni.
Az első ötben a sort a Vivo zárja, akinek 34 milliárd dollárt sikerült termelnie az okostelefonokkal 2021-ben. Ezt a vállalat 128,3 millió mobilnak az eladásával hozta össze, szóval nagyjából egy húron pendült az Oppóval. Általában ezt lehet látni a legtöbb statisztikában a két vállalat esetében, így ez nem meglepő.
Ami az igazán szomorú része az egész összeállításnak, az talán az egyéb kategória mellett szereplő adat. Az IDC számai alapján a 29,1 százalékos részen osztoztak az eladásokat tekintve a kisebb gyártók, és mi a helyzet a bevétellel? Nos, ebből mindössze 15 százalék jutott a számukra. Nem elég, hogy eleve nagyon csekély az esélye napjainkban a kisebb márkáknak érvényesülni, a készülékek eladási értéke is átlagon aluli.
Zárásként fontos azt megemlíteni, hogy nem arról van szó, hogy összesen ennyit adtak ki tavaly az emberek mobilokra, ugyanis ebben még nincs benne az a forgalom, ami a használtpiacon zajlott. Minden bizonnyal még az is egy jelentős tétellel járulna hozzá a teljes kiadásokhoz.





































