A Xiaomi a Redmi márkanév alatt már több televíziót is bemutatott, de ahhoz foghatót még nem láttunk, ami most jelent meg. A Redmi Smart TV Max névre hallgató készüléknek a nevében a Max jelző cseppet sem túlzás, sőt, szinte már szerény, mivel csaknem 250 centis a képátlója.
A Redmi csúcskategóriás televíziójáról beszélhetünk, ami a hivatalos specifikációja szerint 98 hüvelykes átlóval rendelkezik. A szerkezet felbontása 4K Ultra HD, és legfeljebb 60 Hz-es üzemre képes, azt viszont tudja erőltetni az alacsonyabb képfrissítésű tartalmak esetében is a jobb mozgásmegjelenítés biztosítása érdekében (MEMC). Panelja a gyári adat szerint 85 százalékban tudja az NTSC színteret megjeleníteni.
A képjavító technológiák terén támogatott a MEMC mellett a HDR is, ezáltal a készülék képes felturbózni a filmek, sorozatok és egyéb tartalmak képi dinamikáját. A Redmi óriása a kilencedik generációs képfeldolgozó motort vonultatja már fel, ami összesen 20 különböző technológiát fog össze.
Nem meglepő módon van local dimming technológia is, és azt is elárulták a kínaiak, hogy ez miként épül fel. Összesen 192 zónás a gigantikus panel mögött elhelyezett háttérvilágítás, ami direktben éri az LCD egységet.
A Redmi Smart TV Max előtt ülve az emberek már minden túlzás nélkül úgy érezhetik magukat, mintha moziban lennének. És a vállalat szeretne valamelyest a hangzás terén is hozzájárulni a kiemelkedő élményhez.
A masina támogatja a Dolby és a DTS formátumok önálló kezelését, plusz gondoskodik optikai kimenetről, amin keresztül komolyabb hangrendszert is össze lehet kötni a tévével. Ugyanerre a célra már ARC támogatással szolgáló HDMI aljzat is biztosított, szóval semmi akadálya a hangprojektorok, házimozi rendszerek alkalmazásának.
Az Android TV alapját használó PatchWall szoftveres környezet fogadja itt a vásárlókat, ami aránylag gazdag alkalmazáskínálatot nyújt. Egyebek mellett olyan lehetőség is van a Smart TV Max kelléktárában, hogy a Xiaomi ökoszisztémájának a részeként be tud illeszkedni az okosotthonok közé, és központi szerepet tud játszani.
Akár hangutasításokkal is kezelhetőek lesznek a tévén keresztül a különböző kapcsolódó berendezések és a szoftvereivel még irodákban is kiválóan hasznosítható lehet a szerkezet.
A televízióban egy Amlogic rendszerchip található, ami direkt ilyen környezet számára lett fejlesztve, így megfelelő teljesítménnyel rendelkezik majd, annak ellenére, hogy a specifikációja mobilos szempontból riasztóan gyenge. Egy T972 lapkáról beszélhetünk, ami négy Cortex-A55 magot foglal magában egy Mali-G31 MP2 grafikus egységgel megtoldva.
A RAM 4 GB-os kapacitással szolgál, a tárhely pedig 64 gigás méretet öltött, szóval átmeneti tárolásra éppenhogy alkalmas. A kapcsolati lehetőségeket tekintve van 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi (2,4 és 5 GHz), valamint Bluetooth modul – és persze infra is, ami minden TV-nek része. A csatlakozók frontján van több HDMI, és egyebek mellett USB-vel is lehet számolni.
A tervezők a televízió készítésekor saját lábakat is alkottak a szerkezet számára, és nem csak olyanokat, amikkel bútorra lehet tenni, hanem olyat is, amik szabadon állva tartják meg a monstrumot. De persze, ha valaki szeretné inkább a falra akasztani a terméket, annak sincs akadálya – arról nem szólt a fáma, hogy szabványos-e a rögzítési pont a hátán. Az LCD tévék fogyasztása általában elég jó, legalábbis egészen addig, amíg nem egy 98 colos példányról van szó. Az újdonság a specifikációja szerint akár 550 wattot is felvehet a működése során. Önmagában a panel 68 kilót nyom 1255 x 2190 négyzetmilliméteres felülettel.
A Redmi Smart TV Max olcsóbb lett lényegében minden televíziónál ugyanekkora méretben, de azt nem lehet rá mondani, hogy olcsó volna. 20 ezer jüanban lett meghatározva az ajánlott ára, ami átszámítva közel egymillió forintnak felel meg. A készülék forgalmazása Kínában veszi majd kezdetét, de más országokban is lehet majd kapni, április 9-én kerül forgalomba a különleges termék.





































