Shop menü

KÖRVONALAZÓDIK, MIKOR ÉRKEZHETNEK AZ AMD RYZEN 7000-ES SOROZATÚ PROCESSZORAI

Az már világos, hogy az újdonságok a harmadik negyedév folyamán jelennek meg, a napokban azonban a három legfontosabb dátumra is fény derült. Ez persze még csak pletyka..
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Körvonalazódik, mikor érkezhetnek az AMD RYZEN 7000-es sorozatú processzorai

Dr. Lisa Su, az AMD vezetője a napokban árulta el, hogy a RYZEN 7000-es sorozatú processzorok és az RDNA 3 alapú Radeon RX 7000-es sorozatú videokártyák a terveknek megfelelően rajtolhatnak el az idei év folyamán. Az új processzorok várhatóan még a harmadik negyedév folyamán, míg a következő generációs videokártyák a negyedik negyedévben mutatkozhatnak be, ennél konkrétabb dátummal azonban nem szolgált a vállalat első embere a befektetőknek tartott rendezvényen, ahol egyebek mellett a második pénzügyi negyedév alakulásáról is szó esett.

Azóta kiszivárgott egy pontosabb ütemterv is, ám mivel ez még csak pletyka, érdemes egészséges távolságtartással fogadni. Amennyiben az informátorok megbízható értesüléseket szállítanak, akkor a RYZEN 7000-es sorozatú processzorok – amelyek tulajdonképpen APU egységek, hiszen egy „alap” iGPU-t is tartalmaznak – már 2022. augusztus 28-án bemutatkozhatnak. Ekkor persze még csak a formális rajtra kerül sor, vagyis kereskedelmi forgalomban nem lesznek elérhetőek a termékek.

Galéria megnyitása

A következő fontos dátum 2022. szeptember 13-a lehet, amikor az NDA lejártát követően megjelenhetnek az újdonságokról készített első független tesztek. Az új processzorok két nappal ezután, vagyis 2022. szeptember 15-én kerülhetnek az üzletek polcaira, ahogy azt már a korábbi pletykákban is olvashattuk.

Első körben viszont nem a teljes kínálat válik elérhetővé, hanem csak négy modell: a RYZEN 9 7950X, a RYZEN 9 7900X, a RYZEN 7 7700X, illetve a RYZEN 5 7600X. Az még nem világos, hogy az új processzorok megjelenésével csak csúcskategóriás lapkakészletek, azaz az X670E és az X670 köré épülő alaplapok válnak-e elérhetővé, vagy a B650-es modellek is elrajtolhatnak-e. Ez legkésőbb az augusztus 28-i hivatalos bejelentés alkalmával kiderülhet.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére