Egy ideje már lehet tudni, hogy a Sony is szeretne beszállni a 200 megapixeles szenzorokat szállító vállalatok „csatájába”. A Samsung volt az első, aki ilyen szenzorral rukkolt elő, majd az OminVision is bemutatta a saját megoldását.
Sok éve már annak, hogy az első 200 megapixeles szenzor felütötte a fejét, már annak is több mint 3 éve, hogy az OmniVision bemutatta az első ilyen lapkáját. A Samsung egységei általában a főkamerák alapjául szolgál, az OmniVision szenzorját pedig társkamerákhoz vagy olcsóbb készülékekben vetették be álltalában.
A Sony most arra készül, hogy az eddigi legnagyobb 200 MPixeles érzékelőt alkossa meg, és a cél a prémiumkategóriás mobilok kamerarendszerének kiszolgálása.
Egyelőre IMX09E azonosítóval emlegetik a fejlesztés alatt álló egységet, de e Sony egy ideje már a Lytia márkanevet használja publikusan, és nagy valószínűség szerint a LYT-900 szériában, vagy azon felül jön majd a 200 MPixeles szenzor.
Úgy hírlik, hogy 1/1,12 hüvelykes fizikai mérettel rendelkezik majd a japánok által tervezett képérzékelő. Állítólag 22 nm-es csíkszélességen kerül majd gyártásba, ami a modern rendszerchipek irányából nézve nagyon elmaradottnak tűnik, de ezek a szenzorok teljesen más igényekkel rendelkeznek. 0,7 mikronos pixelméret jellemezheti majd az érzékelőt, és a 200 MPixeles egységeknél megszokott módon, két lépésben is össze lehet majd vonni a pixeleket, így 1,4 mikronos, de akár még 2,8 mikronos pixelméret is kihozható lesz.
A kiszivárgott adatok szerint támogatni fogja a szenzor a Hybrid Frame HDR technológiát a szinte páratlan képi dinamika elérése érdekében. Állítólag az egyik legnagyobb dinamikatartományt érheti majd el ez a képérzékelő, a 200 MPixeles mezőnyben pedig nem lesz párja. Lehetővé fogja tenni a 2-szeres és a 4-szeres lossless zoomot is, amit a szenzorszinten biztosít. Ez egy általános „trükk” az ekkora felbontású érzékelők esetén.
Már arról is vannak hírek, hogy hol jelenhet ez meg. Korábbi pletykák szerint az is elképzelhető, hogy a Sony a Samsung Galaxy S26 Ultrának is szállítani fogja ezt a szenzort. Frissebb beszámolók szerint az Oppo és akár Vivo is lecsaphat majd erre a következő csúcskategóriás mobiltelefonok számára. A képalkotásra kihegyezett Find X9 Ultra főkamerájának alapja lehet ez a szenzor, de az is benne van a pakliban, hogy már a Vivo X300 széria legjobb tagja is ezt fogja alkalmazni.