Egyre valószínűbb, hogy a Samsung egy év kihagyást követően újra előrukkol egy olyan okostelefonnal, ami a felsőkategóriából igyekszik ízelítőt adni, de megfizethetőbb áron kerül a boltok polcaira. A Galaxy S20 FE és az S21 FE után úgy tűnt, hogy ez a széria zátonyra futott, de idén érkezhet az S23 FE modell.
Pletykák szintjén volt már itt minden az elmúlt hónapokban, lehetett arról is hallani, hogy a Fan Edition, vagyis FE termékvonalat a Samsung elkaszálja, ugyanakkor időről időre voltak olyan hírek is, hogy mégis készül a Galaxy S23 FE. Ahogy telik az idő, egyre valószínűbb, hogy a cég mégsem dobja a Galaxy S FE készülékeket, és azok az információk igazolódnak be, hogy a cég már dolgozik a következő készüléken. A Galaxy S23 sorozat költséghatékonyabb tagja kapcsán már arról szólnak a legújabb híresztelések, hogy talán nem is kell már erre túl sokáig várni.
Állítólag már az idei harmadik negyedévben befuthat néhány kiválasztott piacon a Galaxy S23 FE.
Valószínűleg szeptemberben bukkanhat majd fel az újdonság, ha a mostani pletykák helytállónak bizonyulnak, ugyanis állítólag a szélesebb körű terjesztése csak a negyedik negyedévre várható. Ez alapján a két ciklus határán debütálhat a szerkezet, szóval októberben válhat globálisan elérhetővé, miután előtte néhány kulcsfontosságú régióban már rajthoz állítják.
A Galaxy S23 FE kapcsán az a hír járja, hogy a Samsung Exynos 2200 rendszerchipet használja majd, és részben ennek köszönhetően lesz képes költséghatékonyabb alternatívaként a porondra állni. Ebből nem is várnak olyan változatot, ami a Snapdragon termékcsalád valamelyik tagját használja. Akik rutinosan mozognak a mobilok világában, azok rögtön felismerhetik, hogy az Exynos 2200 igazából nem egy idei fejlesztés, ez a Samsung tavaly alkalmazott csúcslapkája, ami finoman szólva sem aratott osztatlan sikert. A Galaxy S22 széria tagjaiban dolgozott.
Szóval a Galaxy S23 FE nagyon úgy fest, hogy inkább a Galaxy S22 sorozathoz áll majd közelebb a teljesítményt tekintve. De mi a helyzet a többi jellemzőjével? Sokat még nem lehet tudni az eszközről, meglepően és szokatlanul kevés a kiszivárgott információ. Egy 50 MPixeles főkamerával kerülhet bevetésre a mobil, és 4500 milliamperórás akkumulátornak adhat majd otthont, amit 25 wattal tudnak tölteni a vásárlók. A mobil elérhető lehet majd 6 vagy 8 GB rendszermemóriával és 128 vagy 256 GB tárkapacitással.
Nem lesz egyszerű helyzete a Galaxy S23 FE-nek, ha tényleg ilyen formában fog befutni. Az elmúlt időszakban azt lehetett látni, hogy inkább a drágább okostelefonoknak feküdt a pálya, nem sajnáltak egyre több pénzt kiadni új mobilra az emberek. Ebből a szempontból a spórolós Galaxy S23 FE helyzete nem a legjobb, de még komolyabb problémát okozhat számára az exynosos alap, ez ugyanis könnyen hozzájárulhat ahhoz, hogy helyből rossz megítélésnek „örvendjen”.