A Yakuza: Like a Dragon tulajdonképpen tekinthető egyfajta rebootnak a sorozat életében, ahol számos dolog megváltozott: a helyszín, a főszereplő és persze ami a legfontosabb, a játékmenet is. A Yakuza átállt a körökre osztott, taktikusabb szisztémára, ami láthatóan sokak tetszését elnyerte, az anyag jó értékeléseket kapott és üzletileg is megfelelően teljesített.

Toshihiro Nagoshi, a sorozat alkotója elmondta, hogy a Yakuza a jövőben meg is marad a körökre osztott szisztémánál, ez ugyanis nagy sikert aratott a rajongók köreiben is.

Nagoshi úgy fogalmazott, hogy aki a gyors és látványos játékmenetet szereti, annak mostantól a Yakuza mellékágának tekinthető Judgment-sorozat irányába kell tekintgetnie. Úgy véli, a spinoffot készítő Ryu Ga Studio megfelelő szakértelmet és tapasztalatot gyűjtött össze ebben a stílusban, így a jövőben kiválóan meg tudják majd adni a rajongók számára azt a fajta játékmenetet, amit esetleg hiányolnak.

Ezzel párhuzamosan először a PlayStation Store-on kiszivárgott, majd hivatalosan is bejelentették, hogy érkezik a Judgment folytatása, mégpedig Lost Judgment néven. A megjelenésre idén szeptember 24-én kell számítani globálisan, PS4, PS5, Xbox One, és Xbox Sereies-konzolokra. Sajnos a PC egyelőre nincs a listában.

A bejelentés szerint meglátogathatjuk majd Yokohama város kikötőjét, valamint az egyik fontos új helyszín egy középiskola lesz, nagyon kidolgozott belső térrel. Az iskolában valós személyiségünket elfedve léphetünk kapcsolatba a diákokkal, és így opcionális tartalmakat nyithatunk meg "iskolai történetek" címszó alatt. Ezek a készítők szerint szórakoztató kis mellékágak lesznek a fősztori mellett.

A fentebb elmondottaknak megfelelően a Judgment megmarad a valós idejű, gyors menetű és látványos harcnál, de természetesen a készítők igyekeznek mindent tovább tuningolni az első részhez képest. Az akrobatikus Crane stílus mellé bejön majd a megfontoltabb, más stratégiát igénylő Snake stílus is, ami biztosan sokak számára vonzó alternatívát jelent majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére